Katalónia fővárosa, Barcelona az év minden szakában turisztikai nagyüzem. A rengeteg látnivaló a világ minden részéből idecsalogatja a vendégeket. Látogatásunk ugyan rövid volt, de arra elegendő, hogy belekóstolhassunk a világváros lüktetésébe.
Vége az almaszüretnek, azonban a négyszázezer tonnás romániai almaterméssel komoly értékesítési gondok vannak, a helyi termesztésű gyümölcsök nehezen jutnak be az áruházláncok polcaira. A mezőgazdasági szakemberek szerint az ok a hiányzó tárolókapacitás.
Az európai regionalistákat és autonomistákat tömörítő Európai Szabad Szövetség Strasbourgban tartotta kongresszusát. Szilágyi Zsoltot az őshonos európai népcsoportok autonómiaküzdelméről kérdeztük.
Az uniós mezőgazdasági miniszterek luxemburgi tanácskozásán parázs vita övezte az ukrajnai mezőgazdasági importot. Vincze Loránt EP-képviselő szerint Ukrajna európai uniós tagsága jelenleg nem több egy politikai állásfoglalásnál.
Műépítész végzettség nélkül tíz évig tervezett családi házakat, vállalati épületeket és oktatási intézményeket a Györgyfalván élő Sz. Lóránt, aki diplomát hamisított magának. Ügyfeleket, építészt és helyi önkormányzatot is megkerestünk az ügyben.
A helyi közösségeket nem lehet matematikai, könyvelői szempontok szerint megközelíteni – jelentette ki a Krónikának Antal Árpád szentgyörgyi polgármester a közigazgatási átszervezés szükségességéről elhangzó román politikusi nyilatkozatok kapcsán.
Csűri-csavarja az Alexandru Rafila vezette egészségügyi minisztérium az országos rákellenes terv alkalmazását. Szakorvosok szerint a romániai daganatos betegségek gyógyításában jelentős változást hozhatna a szűrővizsgálatok kiterjesztése.
Hosszú idő óta beszédtéma a román pártok háza táján a közigazgatási reform. A Krónika erről megkérdezte az Arad megyei Kisiratos magyar polgármesterét, aki hosszú ideig harcolt azért, hogy önállósodjanak a többségében román lakosságú Kürtöstől.
Kiváló nyomdai kivitelezésben és 470 oldalas terjedelemben jelent meg az első Kárpát-medencei étteremkalauz. A könyv szerzőjével, Borbély Zsolt Attilával készült beszélgetés e többéves vállalkozás részleteibe nyújt betekintést.
Országszerte működik a háztartási hulladékok szelektív gyűjtése, elszállítása és újrahasznosítása. Csíkszeredai és kolozsvári példákon keresztül vettük górcső alá a 2024. január elsejétől új uniós szintet lépő hulladékgazdálkodást.
A korábbi európai uniós ciklusoktól eltérően a mezőgazdasági minisztérium úgy döntött, hogy a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynöksége nem évekre leosztva hirdeti meg pályázatait. Simon Zoltán kolozsvári pályázatíró szakemberrel beszélgettünk.
Az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság rendelete alapján kötelező az ebek ivartalanítása és veszettség elleni védőoltása, ugyanakkor javallott a kutyák mikrocsipezése. Madaras Péter állatorvossal jártuk körül a számos kérdést felvető témát.
Az átlagosnál magasabb hozamok ellenére is ráfizetéses a romániai gazdák gabonatermesztése. Továbbra is nagy gondot okoz az ukrán gabona jelenléte, másrészt a hazai termékek nyugat-európai exportpiacát is kisajátították a dömpingáron érkező ukrán áruk.
Az erdélyi magyar politikai érdekérvényesítés hatékonyságát az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség egymásnak feszülése, versenyzése és együttműködése határozza meg, fogalmazott az Erdélyi Naplónak adott interjújában Toró T. Tibor, az EMSZ alelnöke.
Áttörést hozhat az RMDSZ-frakció által a napokban benyújtott törvénytervezet, amely rögzítené a barnamedve-vadászatra vonatkozó megelőzési és beavatkozási kvótákat. A Krónikának politikusok és a vadászati szakemberek nyilatkoztak a témában.
A száz évvel ezelőtt még virágzó verespataki református gyülekezet mára hívek nélkül maradt. A szomszédos Abrudbányához tartozó leányegyházköség lelkipásztora és gondnoka azonban felújítja a templomot és a papilakot is.
Hegyi-Karabah Köztársaság 2024. január 1-től Azerbajdzsán része lesz. A térségből a teljes örmény lakosság Örményországba menekül. Az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnökével, Puskás Attila katolikus teológussal vettük számba a fejleményeket.
A demográfia alakulása aggasztó jelenséggé vált Európában, erről a nemrég megrendezett V. Budapesti Demográfiai Csúcs állított tükröt a világ elé. A népesedéspolitikával kapcsolatos álláspontokat dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológussal jártuk körül.