Torockón a helyi magyar közösség életében fontos szerepet játszik az unitárius egyház. A falu unitárius lelkészével, Csécs Mártonnal készült beszélgetésben a múlt és a jelen mellett a várható jövő is terítékre kerül.
Az egyre aszályosabb esztendők miatt égető kérdéssé vált Romániában is az öntözhető területek növelése. Az idei esős év visszafogta a mezőgazdasági minisztérium tavalyi irrigációs lendületét.
Várhatóan jövő tavasszal kezdődnek el a torockószentgyörgyi vár romjainak megerősítési munkálatai, amelynek keretében a várfalakon turistaösvényt építenek ki, a vár tornyát pedig kilátóvá alakítják át.
Nő az oltásellenesek tábora, amit szélsőséges román pártok ki is használnak. A családorvosok szerint az uniós országok többségében kötelező gyerekkori vakcinák beadása nálunk veszélybe kerülhet. Orvosokkal jártuk körül az aggasztó romániai helyzetet.
Dés központja megújult: a református templomot idén augusztusban adták át a szomszédságában épült magyar iskolával együtt. A megváltozott belvárossal azonban a désiek egy része elégedetlen, a főtérről kivágott fenyőfákat és a zöldövezetet fájlalják.
A magyar-lengyel történelmi kapcsolatokat ápoló Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület szervezésében az erdélyi lengyel emlékhelyek listájára felkerült a 43. település. Szilágyperecsenben emléktáblát avattak Bem apó 175 évvel ezelőtti látogatása emlékére.
A 2021-es népszámlálás szerinti apadásunkat akkor érti meg az ember, ha bepillant az erdélyi nagyvárosoktól távolabbi falvak egyházi anyakönyvébe. Ilyenkor döbben rá, hogy mekkora negatív különbség van a születések és az elhalálozások száma között.
Pandora szelencéjét nyitotta ki az Európai Bizottság, amikor nem hosszabbította meg a szeptember 15-én lejárt behozatali tilalmat az ukrán gabonára. Nicu Vasile, a LAPAR elnöke szerint a versenyt torzító konkurencia miatt példátlan csődhullám indulhat el.
Sokan bírálják Alexandru Rafila egészségügyi minisztert hezitálásáért, életbe vágó közegészségügyi döntések elmaradása miatt. Volt munkatársát, Vass Levente egykori RMDSZ-es államtitkárt kérdeztük a visszás helyzetről.
Az orosz-ukrán háború legnagyobb kelet-európai áldozata a mezőgazdaság. Ez megmutatkozott az ukrajnai termékek exportjának uniós liberalizálása után, amikor az Európai Unió keleti felének piacát hetek alatt elöntötte az olcsó mezőgazdasági importtermék.
A napokban módosult a romániai büntető törvénykönyv, amely bűncselekményként kezeli, és hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja a közösségek elleni gyűlöletbeszédet. Kis Júlia kolozsvári jogászt kérdeztük a jogvédelem lehetőségéről.
Az egészséges táplálkozás iránti igény támasztja fel a hagyományos zöldség- és gyümölcsfajták széleskörű termesztését. A Krónikának nyilatkozó Józsa Eszter növényorvos szerint a tájfajták kisebb hozamát a kiváló beltartalom kárpótolja.
Közel 6,4 millió lejes beruházással és zömében magyar kormányzati finanszírozással elkészült a szamosújvári Téka Szórványkollégium új épületszárnya. A vasárnapi átadó ünnepség kapcsán a Téka Alapítvány elnökével, Balázs-Bécsi Attilával beszélgettünk.
Valamikor az őszi hónapokban készülnek el az új sertéstenyésztési törvény alkalmazási előírásai. A mezőgazdasági szaktárca több pályázatot is meghirdetett sertéstartóknak, és idén ősszel jelennek meg a sertéstelepek bővítését célzó uniós pályázatok is.
Országos vita alakult ki a román kormány ingyenes diákutaztatási programjáról, amit kritizálnak a személyszállító cégek. A portálunknak nyilatkozó RMDSZ-es képviselő szerint a jogszabály túl bürokratikus, és nem tekinti partnernek a fuvarozókat.
A Pro Agricultura Transilvaniae díjaival az RMGE Maros a legjobb székelyföldi gazdák teljesítményére irányítja rá a közvélemény figyelmét. A Krónikának nyilatkozó két díjazott termelő szerint ma már tömegáruval nem lehet talpon maradni Erdélyben.
Előre hozott parlamenti választásokat tartanak szeptember 30-án Szlovákiában. Erről beszélgettünk Őry Péterrel, Csallóközcsütörtök polgármesterével, a Szövetség képviselőjelöltjével, aki országos civil szervezet vezetőjeként is küzd a magyar jogokért.
A Pelion-félszigetet elmosó árvizek kellős közepén találta magát egy fiatal kolozsvári pár, amelynek egyik tagja apokaliptikus állapotokról számolt be lapunknak, ugyanakkor elmondta, megható volt az emberek példás összefogása, egymás megsegítése.