Szalonta Arany-fényben

Nagyszalonta idei, az előző évekhez hasonlóan Tódor Albert által szerkesztett kalendáriuma tehát Arany-fényben ragyog. Tódor Albert néhány száz kilométerre született ugyan Arany János szülővárosától, de már jó ideje vallja – abszolút jogosan – tősgyökeres szalontainak magát, s ha netán nem is ismeri mindenik macskakövét, de a város leglelkét nála szeretettel teljesebben aligha ismerik mások. Talán ezért választotta a kalendárium mottójául a szalontaiak körében jól ismert aranyigazságot: „Nagyszalonta levegőjében van valami láthatatlan, megnevezhetetlen erő, mely mintha a földből sugározna elő, s benőtt a fákba, füvekbe, meg az emberi gondolkodásba. Ez az erő csodákra képes. Költőket, tudósokat teremt, kiket a hírnév szájára vett, akik szerényen élik és élték az alkotóéletet.”

Az Arany-összeállítás Sárközi Gerő, harmincöt esztendeje elhunyt szalontai költő Arany szobra előtt című versével indul, majd Dánielisz Endre rövid Arany-pályaképe következik, illetve ugyancsak az ő tollából a 105 éves Arany-szoborról és a 20 éve létesített szoborparkról és a tanító Aranyról szóló írás. Ile Erzsébet az idegen nyelvű Arany-kiadványokról, Deák Csaba a különböző Arany-szobrokról emlékezik meg. Ez utóbbi írást kiegészíti a Szalontai Lapok 1912. augusztus 21-ai számának egy híre, mely szerint: „Karlsbadból jelentik, hogy az ott fürdőző magyarok körében mozgalom indult meg aziránt, hogy Nagyszalonta nagy fiának, Arany Jánosnak szobrot állítsanak. Arany János ugyanis több esztendőn keresztül ott keresett gyógyulást gyomorbajára. A költő állandóan egy házban lakott, és évről évre visszatért az úgynevezett Haus Jagerba. E ház falán emléktábla is jelzi, hogy a költő ott lakott.”

Polyánki Sándor a költő Évnapra című három verséről írva, Sárközi Gerő és N. J. lírai visszaemlékezéssel, Székely Ervin pedig egy – a tizenhárom évtizedet könnyen áthidaló – Arannyal készült képzeletbeli interjúval tiszteleg a költő emléke előtt. A kalendáriumban két Szilágyi Aladár-összeállítás olvasható, az egyik Arany Lászlóról, a másik a 120 éve elhunyt Lovassy László szalontai jurátusról, Dánielisz Endre az Arany-palotáról, Tódor Albert Kossuth Lajosról ír, de Szalonta múltjának felvillantott epizódjai, helyi népszokások felelvenítései, illetve a népköltészet különböző termékei, aforizmák is szerepelnek az évkönyvben. A sort néhány kertészkedési és borral kapcsolatos gondolat zárja. Én pedig azzal fejezném be – piszkálódás vagy ünneprontó szándék nélkül –, hogy egy ilyen tartalmas, színvonalas kiadvány megérdemelt volna bár egyetlen korrektort vagy tisztafejet, hogy a sok sajtóhiba ne keserítse meg a jószándékú olvasó szájízét.

Nagyszalonta. Kalendárium 2012 (szerk.: Tódor Albert) – Imprimsal nyomda, Nagyszalonta, 2011