Hirdetés

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben

Fotó: Facebook/Csokonai Nemzeti Színház Debrecen/Katona Ákos

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap. Az eseménynek idén június 15. és 21. között Debrecen adott otthont, a versenyprogramban 14 előadás mutatkozott be – közölte a szervező Csokonai Nemzeti Színház az MTI-vel.

MTI

2026. június 22., 09:052026. június 22., 09:05

Az összegzés szerint az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyezett. A REVIZOR ?EBI3OP nyerte a legjobb előadásért járó díjat, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Gyulai Várszínház, a Nemzeti Színház és a Győri Nemzeti Színház előadásában.

Nívódíjas lett az Ördögkatlan Produkció Reggel és este című darabja.

Hirdetés

A legjobb férfi színész idén Kónya-Ütő Bence (Rinocéroszok – a Figura Stúdió Színház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása),

a legjobb női szereplő Kováts Adél és Tóth Ildikó megosztva lettek (Gyerekek – a Radnóti Miklós Színház előadása).

A legjobb rendezőnek járó elismerést Bocsárdi László kapta a Rinocéroszok darabért, a Figura Stúdió Színház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában.

A legjobb színházi zene kategóriában Rozs Tamás nyert a Reggel és este darabbal. A legjobb dramaturg díját Zsigó Anna és Koltai M. Gábor vehette át a Szegedi Nemzeti Színház Marica grófnő előadásért.

A legjobb alkalmazott koreográfus Mezei Bence lett a Kosztolányi Dezső Színház előadásáért, A szépség meggyilkolásáért. A REVIZOR ?EBI3OP jelmeztervezője, Pál Alexandra lett a kategória legjobbja, a díszlettervezők közül pedig Ondraschek Péter nyert a Zentai Magyar Kamaraszínház Baal előadásáért.

  • A legjobb férfi mellékszereplő díját megosztva nyerte Börcsök Olivér és Lukács Ádám a Miskolci Nemzeti Színház Gettójában nyújtott játékukért.
  • A nőknél a legjobb mellékszereplő Polyák Anita lett a REVIZOR ?EBI3OP-ban nyújtott alakításáért.

A MASZK-SzíDoSz színészzsűrije szerint a legjobb színésznő Mezei Kinga lett a Baal című darabban nyújtott előadásáért, míg

a legjobb színész Harsányi Attila lett a Kean és a Gettó című produkciókban (az Aradi Kamaraszínház és a Miskolci Nemzeti Színház előadása) nyújtott alakításaiért.

Básti Lajos-díjban a legjobb 35 év alatti színészek és színésznők részesülhetnek, idén a REVIZOR ?EBI3OP két szereplője, Séra Dániel és Jakab K. Tamás megosztva vehették át az elismerést és a Weöres Sándor Színház művésze, Nagy-Bakonyi Boglárka A Noszty fiú esete Tóth Marival című produkcióban nyújtott alakításáért is átvehette az elismerést.

Az előadások mellet számos izgalmas szakmai és szórakoztató program várta az érdeklődőket a Csokonai Teátrumban, a Csokonai Fórumban és Debrecen belvárosában, valamint az OSZT ötödik napján átadták a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének pályázaton elnyerhető ösztöndíját, amely olyan tehetséges pályakezdőket támogat, akik jövőjüket vidéki színházban, társulatban képzelik el. A pályázaton 15 fiatal tehetséget jutalmaztak.

A szakmai zsűri tagja volt Adorján Beáta dramaturg, író; Barabás Árpád színművész, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője; Holpár Anna kritikus, a Színház folyóirat szerkesztője; Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész; Seregi Zoltán Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a budapesti József Attila Színház művészeti vezetője.

A MASZK-SzíDoSz színészzsűri tagja volt Sirkó László Gobbi Hilda-életműdíjas színművész; Ács Petra Soós Imre-díjas színművész; Peller Károly színművész, rendező, a SzíDoSz elnökségi tagja.

korábban írtuk

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában

A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában
2026. november 03., kedd

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat
2026. november 02., hétfő

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2026. október 28., szerda

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon

Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon
2026. október 28., szerda

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor

Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon

Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon
2026. október 26., hétfő

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában

Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában
2026. október 21., szerda

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera

Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera
Hirdetés
Hirdetés