“Dante mindannyiunk kollégája”

Az előző este bemutatott Őfelsége pincére voltam című előadás színpadi adaptációjának fordítójával Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője beszélgetett. Bohumil Hrabal regényét David Jarab adaptálta színpadra, ezt a szöveget fordította Vörös István magyarra. A beszélgetés két irodalmár délutáni kávézásának hangulatát keltette, vallomásokat hallottunk az írói életvitelről, valamint a sokoldalú alkotói munkafolyamatról. \"Dante mindannyiunk kollégája...\" – hangzott el a költő többszörös műfordítói felelősségvállalása kapcsán. Mint Vörös István kifejtette, neki elsősorban mesterségbeli és nemcsak nyelvtudásbeli elvárásai vannak a mindenkori fordítóval szemben. Ahhoz, hogy a vers lényegét változatlanul helyezze egy teljesen más szövegtestbe, sajátjaként kell tekintenie más alkotására – ezzel pedig a kezesség is együtt jár, hogy egy fordítást ugyanúgy el lehet rontani, mint egy verset – mondta a műfordító.

Rámutatott, Az Őfelsége pincére voltam adaptációjának fordítását Hrabal és a kolozsvári színház miatt vállalta el. Mint kifejtette, jó volt a magyarországi realista színházi formanyelv után a cseh abszurd teatralitásával találkozni. Szólt arról az értetlenségről is, ahogyan a budapesti színház viszonyul, amikor az előadásokba ezt az életérzést próbálja becsempészni. A világhírű cseh író műveinek fordításáról elmondta, nincs olyan műve Hrabalnak, hogy Sörgyári capriccio, a címet a magyar fordító találta ki zseniálisan, azt fogalmazva meg, amit a magyarok szeretnének \"belelátni\" Hrabal műveibe. A cseh nyelv morbid humorát, (ön)iróniáját, azt, hogy az igazán sötét dolgokat is ünnepelni képes, hogy vízi-hullát rágcsálnak a sör mellé, koporsócskát desszertnek, hogy a csehek Arany Jánosa horrorisztikus rémballadákat ír – a magyar gyomor és ízlés nem bírná meg. Vörös úgy fogalmazott, magyarként éppen annyira vagyunk képesek elsajátítani a cseh nyelvet, hogy hiteles cseh anyanyelvű fogyatékosoknak tűnjünk.

Karácsonyinak arra a felvetésére, hogy milyen esélyei vannak a költészetnek a slam poetry, a politikai költészet (például Erdős Virág versei) virágzása mellett – anekdotát kaptunk válaszul. Örkény István \'56 novemberében – amikor Budapestet már megszállták az oroszok – a Nyugati környékén sétált, ahol egy ember ponyván könyveket árult. Örkény meglepődött, hiszen ebben az időszakban az emberek éheztek. Odament az árushoz, és megkérdezte tőle: könyvet árul ilyenkor? \"Ó igen-igen, nagyon jól megy\" – mondta az árus. Örkény még jobban elcsodálkozott, és rákérdezett, hogy mit vesznek mostanság. \"Most a vers megy\" – hangzott a válasz. Vörös István ezt a történetet akkor is szépnek tartja, ha nem történt meg, és maga Örkény találta ki.

Győrfi Kata