A Református Pedagógiai Intézet fő célja, hogy a református oktatást elősegítse. Eszközöket, képzéseket és találkozókat, szakmai fejlődéshez szükséges hátteret biztosít – mondja Nagy Tibor Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi referense.
Kiváló nyomdai kivitelezésben és 470 oldalas terjedelemben jelent meg az első Kárpát-medencei étteremkalauz. A könyv szerzőjével, Borbély Zsolt Attilával készült beszélgetés e többéves vállalkozás részleteibe nyújt betekintést.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes nagyszabású turnéra indul október 13-20. között Magyarországra és Felvidékre. A műsoron a Boldogasszony tenyerén című darab, a Katica, az örökké síró királykisasszony, valamint egy Folklór-összeállítás szerepel.
Az erdélyi magyar politikai érdekérvényesítés hatékonyságát az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség egymásnak feszülése, versenyzése és együttműködése határozza meg, fogalmazott az Erdélyi Naplónak adott interjújában Toró T. Tibor, az EMSZ alelnöke.
A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora október második hetében Györgyfalvára látogat. A zenei összeállításban az Erdőalja vidékének muzsikája szól.
Torockón a helyi magyar közösség életében fontos szerepet játszik az unitárius egyház. A falu unitárius lelkészével, Csécs Mártonnal készült beszélgetésben a múlt és a jelen mellett a várható jövő is terítékre kerül.
Nagysikerű kínai turnéról érkezett haza a Magyar Állami Népi Együttes. A társulat a Magyar Rapszódia című összeállításával a Langfang Fesztiválon lépett fel két alkalommal. Az eredményes körút részleteit Mihályi Gábor együttesvezető foglalja össze.
A magyar-lengyel történelmi kapcsolatokat ápoló Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület szervezésében az erdélyi lengyel emlékhelyek listájára felkerült a 43. település. Szilágyperecsenben emléktáblát avattak Bem apó 175 évvel ezelőtti látogatása emlékére.
2019 őszén a verbunk tánc hagyománya felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe. Ezt ünnepelve és ezt a gyakorlatot éltetve immár harmadik alkalommal rendezi a Hagyományok Háza a Verbunk Napját.
Az orosz-ukrán háború legnagyobb kelet-európai áldozata a mezőgazdaság. Ez megmutatkozott az ukrajnai termékek exportjának uniós liberalizálása után, amikor az Európai Unió keleti felének piacát hetek alatt elöntötte az olcsó mezőgazdasági importtermék.
Egyre súlyosabb a helyzet a dél-olaszországi Lampedusa szigetén, ahova naponta több ezer migráns érkezik Észak-Afrikából a Földközi-tengeren át. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Lampedusa szigetére utazott, hogy megnyugtassa az olaszokat.
Székelyudvarhely 1978-ban vonult be a magyar hagyományőrzés történetébe: a városban szervezték meg először a világ első táncháztalálkozóját. A kezdetből hagyomány lett, s idén szeptember 7-9. között rendezték meg az Erdélyi Táncháztalálkozót.
Amit ma az ukránok elkövetnek az ország területén élő nemzeti kisebbségekkel – elsősorban a kárpátaljai magyarsággal – szemben, nagyon hasonlít a Nicolae Ceașescu román kommunista pártfőtitkár idejében megélt magyarellenességre.
Gazdag őszi szezonra készül a Hagyományok Háza. A programpalettán különleges előadások, tanfolyamok és kiállítások egyaránt szerepelnek.
Herkulesfürdőt osztrákok újíthatják majd fel. A hír sajnos csak részben fedi a valóságot, hiszen a település műemlék épületeinek többsége magántulajdonban van. Feltérképeztük, miért nem mozdul ki a holtpontról a bánsági fürdőváros ügye.
Az Európában állomásozó amerikai katonák száma elérte a 100 ezret, erre a hidegháború vége óta nem volt példa, közölte a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője. Közben a lengyel hadsereg is erősödik, jelenleg a 20. a világon.
Egy magyar és egy iraki férfi – akik börtönéveik alatt ismerkedtek meg – egy 14 fős bűnszervezetet építettek fel migránsok nyugatra szállítása céljából. A tömegesen Nyugat-Európába tartó migránsáradat segítői gyakran a ,,magyar útvonalat” választják.
Marosszéken élnek Erdély híres virágtermesztői. Udvarfalván jártunk, ahol sok portán a virágkertészet jelenti a biztos megélhetését.