Miénk is a tér

Ha az elszórványosodó észak- és dél-erdélyi magyarság számára követendő példát lehetne mutatni kulturális, identitásbeli önszerveződésre, legszívesebben a Kolozsvári Magyar Napokat ajánlanám. Nem feltétlenül a több napon át tartó dínomdánom miatt, hanem annak fontos mozgósító, önazonosság-megtartó hatása okán. No meg azért az élményért is, hogy egy-egy éjszakába nyúló, több tízezres koncert után is tiszta maradt a belváros. Egy ilyen alkalom után hazafele tartva hallottam, amint középkorú románok mondogatták egymásnak: azért ezek a magyarok mégiscsak mások. S ha ezt tömegesen veszik észre a többségi nemzet tagjai, akkor a magyar közösségen belüli mozgósításon túl rendezvényeinknek a román–magyar együttélésben lehet hosszabb távú hozománya.
Ezért is tűnik jó ötletnek a Kalotaszegi Magyar Napok megrendezése, amelynek 20 ezer eurós költségvetésén máris több RMDSZ-es tisztségviselő szörnyülködött, azt sejtetve, hogy akik ezt finanszírozzák, politikailag akarják bomlasztani a helyi magyarságot. Hasonló hangok annak idején a kolozsvári kezdeményezés kapcsán is felmerültek, de ma már jelentős előrelépés, hogy az ötletgazda főszervező mögé felsorakozott többek között a város RMDSZ-es alpolgármester asszonya is. Azaz a rendezvény túljutott a pártpolitikai gyanú árnyékán. Minden bizonnyal hasonló lesz a helyzet a bánffyhunyadi magyar napokkal is, amelyről éppenséggel egy RMDSZ-es polgármester mondta, hogy bizony ezt 22 év alatt megszervezhette volna a szövetség is. De hát nem szervezte meg. Egy idő után az embereket pedig amúgy is az évről évre nagyobb katarzist hozó közösségi élmény fogja érdekelni.
Valljuk be, Székelyföld kivételével elszoktunk attól, hogy mienk is a tér. A rendszerváltás után hosszú éveken át nem tartottuk természetesnek, sőt sokan nehezen képzelték el, hogy Mátyás király szobrának vagy a bánffyhunyadi református templom főtéri fatornyának szomszédságában magyarul szóljon a dal, magyar emberek ezrei ünnepeljenek. Húsz éven át Erdélyben nem erről szólt a magyar politikai szokásjog.
Márpedig új idők új dalaira van szükség, ha élni akarunk. És Kós Károly szavait parafrazálva, élni akarunk, tehát dolgozunk, közösségi élményekre vágyunk, közösen kell visszahódítanunk történelmi tereinket, amelyeket nagyapáink és dédapáink áldozatos munkával építettek meg. A térfoglalás szellemi és tárgyi értelemben egyaránt a mi feladatunk: az egyetlen esély arra, hogy Erdély bármely szegletében tovább éljen a magyarság, legyen közösségi hite és tisztelettel figyeljenek rá.közösségi hite és tisztelettel figyeljenek rá.