
A Mi, muzsikus lelkek... című előadás ötletgazdája ugyancsak azoknak a zeneszerzőknek a világából építkezett, akik most az új sorozat főszereplőivé válnak
Fotó: Mátyás-Péter Győző
Nem múzeumi anyagként, hanem ma is élő, szerethető és megszólító kultúraként szeretné bemutatni az operett és a magyar zenés színpad örökségét a Hat élet, hat sors című új kolozsvári programsorozat. Az egyéves kulturális utazás Zerkovitz Béla életével és dalaival kezdődik szeptember 27-én, majd Eisemann Mihály, Lajtai Lajos, Fényes Szabolcs, Márkus Alfréd és Seress Rezső világa elevenedik meg. Plesa Róbert kolozsvári énekművész, a programsorozat összeállítója az Erdélyi Naplónak elmondta: nem egyszerű koncertsorozatot szeretnének, hanem a jól ismert dallamokon keresztül az alkotók személyes történeteit, sorsukat és korukat is közelebb hoznák a közönséghez.
2026. szeptember 27., 09:032026. szeptember 27., 09:03
A Hat élet, hat sors ötlete abból a többéves munkából nőtt ki, amelyet Plesa Róbert és az általa alapított Operettissimo együttes az operett és a magyar zenés színpad népszerűsítéséért végez. Mint a kolozsvári énekművész az Erdélyi Naplónak elmondta, sokat foglalkozik az operettel, és azt tapasztalja, hogy Erdélyben a közönség rengeteg dalt ismer ebből a világból, ugyanakkor sokan nem tudják, kik állnak a jól ismert dallamok mögött.
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták számára, hogy erre van igény. Az Operettissimo magántársulatként több mint tíz erdélyi településen mutatta be a Zerkovitz Béla nevéhez kötődő Csókos asszonyt, a Kolozsvári Magyar Operában pedig a Mi, muzsikus lelkek... című egyedi előadást játszották. Utóbbinak Plesa Róbert volt az ötletgazdája, és ugyancsak azoknak a zeneszerzőknek a világából építkezett, akik most az új sorozat főszereplőivé válnak. Ezek az előadások erősítették meg abban, hogy érdemes mélyebben is foglalkozni a magyar zeneszerzés e népszerű és eredményes korszakával.
Plesa Róbert szerint kulturális utazásra hívják a nézőket
Fotó: Operettissimo Facebook-oldala
A hat zeneszerző kiválasztása sem véletlen:
Éppen ez a sokszínűség adja a sorozat egyik legnagyobb érdekességét.
Plesa Róbert szerint nem kronologikus zenetörténeti előadást szeretnének tartani, hanem kulturális utazásra hívják a nézőket. A dalokon keresztül felidézik azt a világot, amelyben a zeneszerzők éltek és alkottak: a századforduló kabaréjának, sanzonjának és az operett aranykorának világát, a két világháború közötti időszakot, valamint azokat a történelmi változásokat is, amelyek hatással voltak az alkotók életére és pályájára.
A Hat élet, hat sors cím is ezt a megközelítést tükrözi: nem csupán hat zeneszerző műveit szeretnék bemutatni, hanem hat ember történetén keresztül közelebb kerülni ahhoz a gazdag kulturális világhoz, amelyben ezek a ma is ismert dallamok megszülettek. Plesa Róbert szerint különösen érdekes megtapasztalni azt is, hogy ezek a dalok évtizedek múltán is képesek megszólítani a hallgatóságot.
Az egyes estek alapját természetesen a zene adja. A műsort Plesa Róbert Incze G. Katalin zenei vezetővel egyeztetve állította össze. Olyan számokat válogattak, amelyek jól bemutatják az adott zeneszerző életművét, miközben változatos és könnyen követhető előadássá állnak össze.
A közönség által már az első ütemekből felismerhető slágerek sem önmagukban hangzanak el: az egyes zeneszámokat a szerzők életéhez, pályájához, valamint a dalok keletkezéséhez kapcsolódó történetek kötik össze.
A szervezők ugyanakkor tudatosan kerülik, hogy az előadások „tankönyvszerűvé” váljanak. A zenének kell vezetnie az esteket, a történetek pedig abban segítenek, hogy közelebb hozzák az alkotókat és azt a korszakot, amelyben műveik megszülettek.
Részlet a Zerkovitz Béla nevéhez kötődő Csókos asszonyból az Operettissimo előadásában
Fotó: Operettissimo Facebook-oldala
Plesa Róbert örömtelinek nevezte, hogy a Kolozsvári Magyar Opera is felismerte ennek a zenés műfajnak az értékét, valamint azt a hiányt, amely ezen a területen Erdélyben érzékelhető, és teret biztosított a kezdeményezésnek. Ez fontos visszajelzés, egyben lehetőség arra, hogy a szerzőket és műveiket egyszerre szórakoztató, igényes és ismeretterjesztő formában mutassák be.
„Azt szeretnénk elérni, hogy amikor valaki hazamegy, egy korábban jól ismert dalról már egy kicsit többet tudjon: ki írta, milyen történet kapcsolódik hozzá, milyen világban született, és talán emiatt egy kicsit másképpen is hallgassa majd” – magyarázta a kincses városi Operettissimo együttes alapítója és vezetője.
A legismertebb dallamok természetesen nem maradhatnak ki.
Plesa Róbert szerint ezek jelentik azt a közös pontot, amelyhez a közönség tagjai közül sokan személyes emlékeket is kötnek.
Legalább ennyire fontosnak tartják azonban mindazt, ami a slágerek mögött húzódik: egy kevésbé ismert dalt, egy elfeledett történetet, egy érdekes pályafordulatot vagy éppen egy olyan művet, amely valamilyen okból háttérbe szorult.
A programsorozat összeállítója ezt Erdélyben különösen fontosnak tartja, hiszen gyakran magukat a műveket jól ismeri a közönség, miközben alkotóik neve kevésbé van jelen a köztudatban. Pedig ezek a zeneszerzők teremtették meg azokat a dallamokat, amelyeket generációk óta ismernek és énekelnek.
Részlet a Mi, muzsikus lelkek... című előadásból
Fotó: Mátyás-Péter Győző
Plesa Róbert abban bízik, hogy a sorozat egyszerre kínál majd zenei élményt, új ismereteket és mélyebb betekintést azokba a korszakokba, amelyekben a művek megszülettek. Számára az jelentené az igazi eredményt, ha egy néző úgy távozna valamelyik estről, hogy egy korábban is ismert dalhoz immár annak szerzőjét és történetét is hozzá tudja kapcsolni.
– hangsúlyozta a Kolozsvári Magyar Opera énekese.
Hasonló célt szolgált az elmúlt években az Operettissimo együttessel életre hívott Bánffy Palotakoncert is: a jól ismert operettdallamokon keresztül igyekeztek megmutatni a mögöttük rejlő gazdag szerzői világot és kulturális örökséget. Plesa Róbert számára ezért különösen fontos, hogy a Kolozsvári Magyar Opera felkarolta az új kezdeményezést, és lehetőséget biztosít arra, hogy egy egész sorozaton keresztül, új formában népszerűsítsék ezt a zenei világot.
A szervezők remélik, hogy a Hat élet, hat sors című sorozat végére a közönség kicsit közelebb is kerül ahhoz a világhoz, amelyben ezek a művek megszülettek
Fotó: Operettissimo Facebook-oldala
A Hat élet, hat sors estjeinek a Bánffy Miklós Operastúdió (Rózsa utca/Samuil Micu 12. szám) intimebb, közvetlenebb környezete ad otthont. A sorozat első előadását szeptember 27-én, vasárnap 18 órától tartják. A Zerkovitz Béla – a slágergyáros című estre a részvétel regisztrációhoz kötött.
Az első alkalommal Zerkovitz Béla életét és művészetét idézik meg. Elhangzanak többek között olyan örökzöldek, mint a Mi muzsikus lelkek, az Éjjel az omnibusz tetején, a Van a Bajza utca sarkán és a Gyere, te nímand.
Az est fellépői Ádám János, Barabás Zsuzsa, Mányoki Mária, Modra Noémi, Rétyi Zsombor, Rigmányi István, Sándor Árpád, Székely Zsejke, Vigh Ibolya és Plesa Róbert lesznek, a konferanszié szerepét Ádám János tölti be. A koreográfiát Jakab Melinda jegyzi, a színpadképet Venczel Attila készítette, a műsort Plesa Róbert állította össze, zenei vezetője pedig Incze G. Katalin.
A Zerkovitz-estet a következő hónapokban Eisemann Mihály, Lajtai Lajos, Fényes Szabolcs, Márkus Alfréd és Seress Rezső világát bemutató alkalmak követik.
„Talán a sorozat végére éppen az lesz a legszebb eredmény, ha a közönség már nemcsak hat zeneszerző nevét és számtalan nagyszerű dallamot visz magával, hanem egy kicsit közelebb is kerül ahhoz a világhoz, amelyben ezek a művek megszülettek” – fogalmazott a kolozsvári énekművész.

Ha az operettet jól játsszák, szívvel-lélekkel és a megfelelő stílusban, akkor napjainkban is épp olyan érvényes és aktuális, mint amilyen az 1900-as évek elején volt – mondta a Krónikának Plesa Róbert kolozsvári énekművész.
Világszerte már 1,17 milliárd embert érint valamilyen mentális zavar, és Erdélyben is egyre többen kérnek segítséget. Vajda Ildikó pszichiáter szerint különösen aggasztó, hogy mind több fiatal és serdülő kerül rendelőbe.
Hiába nőttek a romániai fizetések, ez nem hozta magával automatikusan a vásárlóerő növekedését is, az infláció ugyanis többet „vett ki” a zsebünkből – ez a munkaerőpiacot vizsgáló tanulmány egyik legfontosabb következtetése.
Egyre több partiumi, sőt erdélyi kertben érik be a füge (Ficus carica), sőt akadnak helyek, ahol a indián banán vagy datolyaszilva is megterem.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Egy rövid erdélyi körút mindig több az egyszerű kirándulásnál: történelem, épített örökség vagy éppen érdekes találkozások egyvelege. Mi mind a hármat megtapasztaltuk, amikor Erdély több épített örökségét felkerestük.
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.
Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
szóljon hozzá!