A tükörtermi mondáktól Drakulán át a Bethlenekig: erdélyi barangolás várak és kastélyok nyomában

A földszinti hangversenyterem 800 személy befogadására alkalmas. Színpadán nem kisebb személyiségek fordultak meg, mint Pau Casals, George Enescu vagy Bartók Béla. Az előcsarnokból két monumentális carrarai márványlépcső vezet az emeletre. Itt található a palota legszebb terme, a tükörterem, amely nevét a két végét lezáró és a teret egyben megsokszorozó velencei hármas tükrökről kapta. A terem különlegessége és egyben ékessége a székely legendakör ihlette festett ólomüvegablakok. Nagy Sándor és Toroczkai-Wigand Ede munkáit a budapesti Roth Miksa messze földön híres gyárában készítették. A középső négy nagy festett üvegablakon a magyar mondavilág néhány alakja elevenedik meg (mint pl. Budai Ilona vagy Kádár Kata).

Az 1914-es San-Francisco-i iparművészeti kiállításon e remekművek Európát képviselték volna, az amerikai földre való szállításuk a világháború miatt azonban elmaradt. A tervek és rajzok végül mégis kijutottak Kaliforniába, ahol a kiállításon az alkotásokat különdíjban részesítették.

Munkácsy- és Feszty-festmény

Az épületben több időszakos tárlat is megtekinthető, többek között a Bernády György polgármester életéről és munkásságáról szóló multimédiás kiállítás. Az épületben székel az Állami Filharmónia, a Megyei Könyvtár, a Művészeti és a Történeti Múzeum, a legfelső emeleten pedig képtár működik. Nem is akármilyen, hiszen meglepetésemre Munkácsy Mihály festménye mellett többek között láthatóak Holóssy Simon, Lotz Károly, Feszti Árpád vagy Iványi Grünwald Béla alkotásai is. Ferenczy Károly két munkáját pedig a Kultúrpalota szeptember 26-ig a Párizsban található Petit Palais-nek kölcsönözte.

Erdélyi óratorony: Bern vagy Segesvár?

A székely fővárosból utunkat Segesvár felé vettük. Rég jártam már az egykori szász városban, kíváncsi voltam, mennyit változott az utóbbi időben. Hát ahhoz képest, hogy Szeben mennyire megszépült, Segesvár még mindig az évtizedekkel ezelőtti arcát mutatta. Igaz, a régi szűk utcácskák, az ódon épületek – amelyekben kisebb vendéglők és szuvenírboltok találhatók –, a macskakövekkel borított sétányok igencsak hangulatossá varázsolják a dombtetőre épült óvárost, amely 1999 óta a világörökség része.

• A hajdani vár tizennégy tornyából kilenc maradt fenn, amelyeket mintegy 930 méter hosszú várfal köt össze.

• A Kovácsok, Szabók, Cipészek és Szűcsök tornyai nem csupán építészeti emlékek: nevük azoknak a mesterségeknek az emlékét őrzi, amelyek egykor saját tornyuk védelméről is gondoskodtak.

• A falak között sétálva könnyű elképzelni, milyen lehetett az élet itt évszázadokkal ezelőtt, amikor a város biztonsága a céhek és polgárok összefogásán múlott.

A vár egyik legfontosabb jelképe az Óratorony, amely már a 14. század óta őrzi a várost. Amikor megláttam, azonnal a berni óratorony ugrott be – a kettő ugyanis jelentős hasonlóságot mutat. Egykor városházaként is szolgált, ma pedig múzeum működik benne. A torony tövében álló egykori kolostortemplom története szintén messzire nyúlik vissza: a 13. században domonkos templomként épült, később többször átépítették, és egy 17. századi tűzvész nyomait is magán viseli.

Ceaușescu-mágnes a szuvenírboltban

Segesvár történetének sötétebb, legendásabb rétegeivel is találkozhatunk. A várfalak között áll Vlad Țepes szülőháza, amely különös módon kapcsolja össze a város történelmét a Drakula-mondakörrel. Amúgy szinte minden ajándékboltban található számtalan Draculára emlékeztető csecse-becse, sőt, Ceausescu-hűtőmágnesek garmadája is. Talán a kettő nem is áll messze egymástól.

A Várhegy tetején áll a Szent Miklós tiszteletére épült vártemplom, amelynek története ugyancsak a középkorig vezet vissza. A mai gótikus szász templom helyén korábban román stílusú templom állt, az épületet pedig a 14–15. században többször átépítették. A templom mellett az egykor országos hírű szász evangélikus gimnázium épülete emlékeztet arra, hogy Segesvár nemcsak erődített város, hanem fontos kulturális és oktatási központ is volt. A Várhegyre vezető út legkülönlegesebb része a híres Diáklépcső. A 178 fokból álló fedett falépcsőt eredetileg 1642-ben építették, hogy a diákok biztonságosabban jussanak fel az iskolához. A lépcsőkön felfelé haladva egyre inkább magunk mögött hagyjuk a város zaját, és mire felérünk, már egészen más perspektívából tekinthetünk Segesvárra. Talán éppen ez adja a város varázsát: itt nem kell külön keresni a történelmet. Ott van a várfalakban, a tornyokban, a templomokban és a meredeken emelkedő lépcsőkben – igaz, a múltra egyetlen magyar szócska sem emlékeztet. Minden román, német és angol nyelven fogadja a látogatókat.

Keresd – kerestük és megtaláltuk

Más volt a helyzet a várostól alig néhány kilométerre található Bethlen-kastélyban. Még Kolozsváron találtuk meg egy erdélyi várakat tartalmazó kiadványban Keresd (németül Kriesch) kastélyát. Mindeddig sem a kastélyról, sem a településről nem hallottam. Igaz, nem is kerestem. Most viszont megtaláltuk Keresdet, és nem bántuk meg.

Az autóból már messziről megláttuk a dombon emelkedő kastélyt, felkaptattunk a meredek, köves úton, majd a kapu előtt megálltunk. Kifizettük a szimbolikus belépti díjat, a hölgy pedig – amikor megtudta, hogy magyarul beszélünk – máris kalauzolt minket a kastély udvarára. Elmondta, a jobboldali részt már 1443-ban kezdték építeni, évszázadokkal később a Bethlen család pedig átköltözött a másik, újonnan épült, modernebb szárnyba. Az emeleten a főurak laktak, a földszinten pedig a szolgák és családjaik, a régi rész pedig vendégszobák gyanánt szolgált.

A kastélyban a család 1949-ig lakott, utána viszont az idő vasfoga kikezdte az épületegyüttest. A rendszerváltás követően, miután a család visszakapta a kastélyt, nemsokára átadta a dévai Szent Ferenc Alapítványnak, ez utóbbi pedig nekifogott a felújításnak. A munkálatok nyilván lassan haladnak, hiszen minden az anyagiak függvénye. „Régebb még csurrant-cseppent egy kis pénz a magyar kormány részéről, az utóbbi időben azonban elapadt. A román államra pedig nem lehet számítani” – hangzott el a szomorú ténymegállapítás.

korábban írtuk

Újraindult az erdélyi kastélyok és udvarházak legnagyobb online adattára

Szerkezeti és tartalmi felújításon esett át az erdélyi kastélyok legnagyobb internetes enciklopédiája, a kastelyerdelyben.ro honlap – tájékoztatta szerkesztőségünket az Erdélyi Történelmi Családok Kutatóközpontja.

Vérfarkas a kastélyban

Felkapaszkodtunk a felújított toronyba, megnéztük a részben „kipofozott” és helyenként berendezett szobákat, a magyar nyelven kifüggesztett tájékoztatókat. Lementünk a pincébe, amely az elmúlt évtizedekben elsősorban filmdíszletként kelt új életre. A kommunizmus idején román történelmi filmek és kosztümös produkciók helyszínéül szolgált. A rendszerváltás után pedig a kastély atmoszférája a nemzetközi filmkészítők figyelmét is felkeltette. A régi falak között horrorfilmek és fantasyfilmek jeleneteit forgatták, köztük a Werewolf: The Beast Among Us, a The Crucifixion és The Nun című alkotások egyes jeleneteit. Így a keresdi épület nemcsak Erdély múltjának tanúja, hanem a filmvásznon is tovább él.

Mielőtt eljöttünk volna, rokonaink néhány ajándéktárgyat szerettek volna vásárolni, s mire a fizetésre került a sor, megérkezett a régész is, aki a feltárási munkálatok során került a kastélyhoz. Most viszont szombat este a füvet nyírta. „Igaza van, nemcsak régész vagyok, hanem annál több” – mondta kérdésemre válaszolva Zoja Levente mosolyogva. Az egész úgy történt, hogy az egyik nap az alapítvány részéről Böjte atya is kint volt a munkálatoknál, s este azzal vált el Leventétől, hogy „holnaptól te leszel a gondnok is itt”.

Bethlen-kastély: Európában egyedülálló

A székelykeresztúri régészt immár mint gondnokot és központvezetőt is faggatni kezdtem. Elmondta, nem igazán népszerűsítik a kastélyt, ennek ellenére tavaly mintegy 17 ezer turista kereste fel Keresdet. Azt, hogy marosugrai mintára kastélyszállót rendezzenek be a Bethlen-örökségben, már elvetették. A terv inkább egy látogatóközpont kialakítása, és rendezvényeket próbálnak majd meghonosítani, hogy külön bevételhez jussanak. Illetve igyekeznek idővel uniós forrásokat is megpályázni. „Ez azonban sokkal nehézkesebb – fogalmazott sokat sejtetően Levente –, hiszen az elszámolási folyamat is jóval szigorúbb”.

Régészként elmondta: Erdélyben éppen a keresdi Bethlen-kastélyban folyik a legmodernebb udvarházkutatás, s amíg Vajdahunyadon a várat kastéllyá alakították, addig Keresden a kastélyt építették át várrá. Az épületet az teszi egyedivé Európában, hogy a kastélyegyüttes mintegy 750 évig volt a Bethlen család tulajdonában. „Ezt pedig szerintem kevés főúri család mondhatja el magáról a földrészen” – fogalmazott nyomatékosan Zoja Levente.

A kőhalmi vár és az autópálya

Keresdet magunk mögött hagyva Homoródra igyekeztünk, ám a térképet böngészve észrevettük, hogy a szász evangélikus vártemplomba menet áthaladunk Kőhalmon is. Így nem hagyhattuk ki a dél-erdélyi várat sem, amely a Brassó felé vezető E 60-as út fölé magasodva uralja a környéket. Első írásos említése 1324-ből származik, amikor királyi várként jegyezték. Az évszázadok során többször került ostromok és hadjáratok kereszttüzébe, majd a 17. században a helyiek mentsvárként tovább erősítették és építették. A várhoz számos történelmi emlék kapcsolódik. 1849-ben a várnál egy különösen emlékezetes összecsapásra is sor került: mintegy 700 honvéd és 20 huszár sikeresen visszaverte az ötezres orosz sereget. A későbbi évszázadok azonban kevésbé voltak kegyesek az épülethez. A vár többször megsérült, majd fokozatosan pusztulásnak indult. A 20. században ugyan történtek felújítási kísérletek, de az épület újra leromlott. Végül 2011 és 2013 között átfogó rekonstrukción esett át, állítólag 28 millió euró értékben. Ezt az irdatlan nagy összeget a rövid látogatás során nem igazán vettük észre, de lehet, hogy csak mi vagyunk laikusok. És lehet, hogy túl sokat gondolunk az erdélyi autópálya építési körülményeire is.

Az elfeledett homoródi erődtemplom

Homoródra alig néhány perc múlva érkeztünk meg. A település mintha kihalt volna. Az erődtemplom zárva volt, ám az üzletben kérdésünkre eligazítottak. Tudták, kihez kell bekopogni ahhoz, hogy bejussunk a csodaszép erődtemplomba. Márton Erzsike néni nyitotta ki a kaput és a templomajtót. Elmondta, férje magyar volt, ő félig szász, félig német. A templomban németül tartják az istentiszteleteket, de a Németországból érkezett és évek óta Erdélyben letelepedett pap románul is elmondja a prédikációt. Persze nagyon kevesen vannak a faluban, akik istentiszteletre járnak, a pap több gyülekezetben is felváltva szolgál.

Az erődtemplom építése különben a 13. század végén kezdődött, amikor felépült egy famennyezetes és freskókkal teli kicsiny templom és egy harangtorony. 1500-ban kezdték el a templom bővítését, éppen merőlegesen a régire. A falakon lévő ma is látható freskók a 13., 14 és 15. században készültek. A kazettás mennyezetű templom körül két védőfalat építettek, az elsőt a 15. században, a tornyok közötti falakon pedig strázsautakat alakítottak ki.

Erzsike néni türelmesen megvárta, amíg mindent szemügyre veszünk. Többnyire ülve beszélt, mert állni és járni nehezen tud. Egy régi betegség gyötri, műtétre kellene mennie, de nem tud, mert évtizedek óta egyedül kezeli fiát, akit nem tud magára hagyni. Másik két gyermeke „németbe” és „olaszba” van, ahogy fogalmazott, s nem járnak haza. De azért ő minden alkalommal, amikor turisták keresik fel a helyet, szorgalmasan kicsoszog a szomszédos házból, s több nyelven is elmondja az érdekességeket – annak, aki érdeklődik. Ki tudja meddig…

A nap végére már nemcsak a várak, kastélyok és templomok képei maradtak velünk, hanem azok az emberek is, akikkel útközben találkoztunk. Talán éppen ettől lesz emlékezetes az erdélyi utazás: nem csupán a kövek, tornyok és freskók mesélnek, hanem azok is, akik még őrzik és továbbadják a hozzájuk kapcsolódó történeteket. Keresd vagy Kőhalom, Homoród vagy Segesvár – mindegyik hely hagyott bennünk valamit. És mire hazaértünk, biztosan tudtuk: Erdélyben sok látnivaló marad még, amelyet érdemes végigjárni.