2013. május 03., 18:522013. május 03., 18:52
2013. június 01., 21:332013. június 01., 21:33
Magam sem tudom miért, mint kisgyerek, úgy izgulok május első vasárnapjának istentiszteletén a templomban. Anyák napi ünnepség készül, alkalomhoz illő a lelkész prédikációja, keringnek körülöttem a magasztos szavak. Körbefognak, körüljárnak, mégsem tudok rájuk figyelni. Anyámat, nagyanyáimat érzem, látom magam mellett, a kezemet fogják. Ott ülnek velem a padban, elérhető közelségben mindannyian. Képzelet és valóság mosódik össze bennem. Anyák napján méginkább velük vagyok.
Nézem a gyülekezet csillogó szemű asszonyait, a legfiatalabb kismamától a legidősebb dédmamáig. Ők az ünnepeltek. Ott ül köztük a feleségem is a gyerekekkel, és hirtelen megelevenedik bennem az anyaságért folytatott közös küzdelmünk, amikor orvosi rendelők csendjében szövögettük közösen a szülővé válás álmát. Azt, hogy egyszer csak a női szív alatt megdobban az élet. A gyerekek látványa ma már megszépíti a kacskaringókkal tarkított, mintegy tíz éves utat. A bizakodásra, az imákra, a konok meggyőződésünkre emlékszem, hogy az annyira várt kisgyerek mégiscsak meg fog érkezni. És közben ott áll előttem az egyik jónevű nőgyógyászati rendelő várótermének látványa a tizen- és huszonéves lányokkal, akik kis túlzással szólva nagyszünetben ugrottak át terhességmegszakításra. Álltam ledöbbenve a sarokban, és hallgattam félfüllel a nekik szóló biztatást, hogy fel a fejjel, nincs ebben semmi rendkívüli, gond nélkül túléled, holnap már nem is fogsz rá emlékezni... Ezek az elképesztő szavak ma is ott visszhangoznak bennem, sokáig nem tudtam tőlük szabadulni. Pedig nem ismertem a lányokat, akkor láttam először és utoljára őket. Talán tizenkettedikesek lehettek... Ma már tudom: nem azért fájt az elkapott párbeszédfoszlány, mert a gyerekválallásért folytatott harcunkat véltem megtaposni benne, hanem az élet elutasításának eme szörnyűsége vágott mellbe. A sok millió apró elveszett életé, akikért még csak nem is harangoztak, és akikről két-három ember tudhatott.
Anyák napja van. A természet velünk ünnepel. A templom előtti téren oszlóban a tömeg: csak remélni tudom, hogy a kapott útravaló a legtöbb ember számára kitart egész nap. Hazavisszük ebédre, a közös asztalhoz, a virágcsokor és a jókívánságok mellé, és talán marad belőle a következő napokra is. Hinni szeretném, hogy legalább ezen a napon a legtöbb édesanyának kijut egy kedves mosoly, egy elismerő szó, egy simogatás, egy csók elismerésül azért, hogy ő a kezdete mindennek. Az élet kezdete. Akiben ez tudatosul, tisztában van azzal: anyának lenni legszebb dolog a világon.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!