Norvégia, az ötmilliós nagyhatalom

Az egykor szegény, tőkehal- és heringhalászok országa, Norvégia a hetvenes évek elején kezdett elindulni az olaj- és gáznagyhatalommá válás útján, amikor kutatói bámulatos mennyiségű szénhidrogénre bukkantak az Északi-tenger alatt. Azóta elképesztő mennyiségű olajat és gázt hoztak felszínre a norvég felségvizek alól. Az ország ma már a világ hetedik legnagyobb olaj-, valamint Európa második legnagyobb gázexportőre – utóbbi tekintetben kezdi beérni az oroszokat. A norvég Statoil, az állami olajalap értékét jelenleg több mint 500 milliárd euróra, azaz a magyar éves GDP mintegy ötszörösére becsülik. A skandináv ország – és azon belül az olaj- és gázlobbi – pedig egyre kevésbé szégyenlős kihasználni a pénzen szerezhető befolyást, ha a saját érdekeiről volt szó.

Gázzal, fegyverrel

Miközben nem tagja az Európai Uniónak, az Európai Gazdasági Térség tagjaként Norvégia jelentős pénzekkel gyakorlatilag bevásárolta magát az EU belső piacára kihasználandó annak előnyeit. Hogy a szerződésben rögzített összegek, amelyeket Oslo a tagállamoknak juttat meghatározott célokra, hoznak-e gazdasági hasznot Norvégiának, nem tudhatjuk. Egyértelmű azonban, hogy Európában Norvégiának Oroszország a legfőbb ellenlábasa, hiszen a gázüzletágban a norvég vállalatok és a Gazprom között komoly érdekellentétek feszülnek az európai piac felosztásában.

Az orosz–ukrán konfliktus kiéleződése után az unió tagországai támogatták a különböző szankciók elfogadását Moszkvával szemben, Norvégia pedig azonnal és lelkesen csatlakozott a táborhoz, különösen a július 29-én megszavazott, az energetikára vonatkozó korlátozások esetében. Emellett Norvégia nem egyszerűen csak tagja a világ legerősebb katonai szövetségének, a NATO-nak, hanem egyik alapítója, így komoly súlya van a szervezetben. A legutóbbi walesi csúcson a jelen lévő tagországok komoly fegyverkezési programot szavaztak meg, többek között az ukrajnai események hatására, a NATO új főtitkára pedig a szervezet tanácsának korábbi döntése értelmében a volt norvég miniszterelnök, Jens Stoltenberg lett. Oslo természetesen tevőlegesen is kiveszi a részét a katonai szerepvállalásból, norvég katonák jelentős számban lesznek jelen a kelet-európai országokba vezényelt NATO-csapatok soraiban is.

Norvég pénzek Amerikában

De nemcsak Európában, hanem a tengerentúlon is rendkívül komoly lobbitevékenységet folytat az északi ország. Nemrég amiatt robbant ki botrány Amerikában, hogy több ország mellett Norvégia is civil elemzőközpontok támogatásával próbál titokban politikai befolyást szerezni Washingtonban. A különböző agytrösztök pénzelésére Oslo mintegy 24 millió dollárt áldozott, a központi szerepet itt is az energetika játszotta. A norvég állami olajalap – amely önmagában is milliós lobbitevékenységet folytat az Egyesült Államokban – például különböző cégeken keresztül amerikai szenátoroknak fizetett azért, hogy elkaszálják Obama globális felmelegedés megfékezését célzó, károsanyag-kibocsátással kapcsolatos törvényjavaslatát, hiszen egy ilyen szabályozás negatívan befolyásolhatta volna a norvég olajexportot.

Az amerikai külpolitika norvég befolyásolásának azonban volt egy olyan csúcspontja is, amely – esetleges következményeit tekintve – túlmutat a különböző gazdasági érdekek legalábbis kétes eszközökkel és politikai helyezkedéssel történő megvalósításán is. Norvégia és Oroszország ugyanis nem csak az európai piac miatt került szembe egymással. A Barents-tengeri gigantikus méretű olajmezők hovatartozása fölött évekig zajlott a csetepaté a két ország között. Volt olyan időszak, amikor a két ország vadászgépei igen sűrűn kerülgették egymást a térségben, s bár nyílt konfliktus nem robbant ki, az esély bőven megvolt rá. A már említett 24 millió dolláros amerikai norvég lobbikeretből ugyanis jutott bőven a washingtoni székhelyű Stratégiai és Nemzetközi Tudományok Központjának is, amely egyenesen arra biztatta az amerikai kormányt, hogy katonai erővel támogassa a norvégokat a Barents-tengernél az oroszok ellen. Belegondolni is hátborzongató, milyen beláthatatlan következményekkel járt volna egy hasonló katonai erődemonstráció.

Norvég olajcégek neve más biztonságpolitikai kontextusban is felmerült: 2007-ben a Statoil és a szintén norvég Norks Hydro is felkerült az amerikai terrorlistára, miután felmerült a gyanú, hogy közrejátszanak terrorszervezetek finanszírozásában – erre a listára egyébként jellemzően katari és szaúd-arábiai vállalatok szoktak felkerülni. Ami még közös a két szunnita olajországban és Norvégiában, hogy mindannyian dollármilliókat – Norvégia dollártízmilliókat – utaltak Bill Clinton alapítványa, a Clinton Foundation számára. A többek között Hillary Clinton 2016-os elnökjelöltségét előkészítő alapítvány finanszírozási portfóliója egyébként önmagában is figyelemre méltó, a fentieken kívül például szerepel rajta Soros György szervezete is.

Ellenlábas technológia

A konkurens olaj- és gázvállalatok mellett az atomenergia térnyerése is jelentős kihívás a szénhidrogént exportáló norvég vállalatoknak. Bőven akad olyan szakújságíró, aki szerint a megújuló energiaforrásokkal kampányoló csoportok tevékenységükkel valójában a norvég olajlobbi szekerét tolják. A tömeges méretekben nem alkalmazható, vagy megfizethetetlenül drága zöldenergia propagálása mellett ugyanis a fosszilis energiahordozók valódi alternatíváját jelentő atomenergia ellen is kampányolnak.

Norvégia az Európa Gazdasági Térség (EEA) tagjaként gyakorlatilag bevásárolta magát a közös uniós piacra, az elmúlt tíz évben mintegy 3 milliárd eurót költött meghatározott célokra az EU tagállamaiban. Ezek azok a bizonyos norvég pénzek, amelyet különböző alapok osztanak az uniós tagállamokban. A célok tekintetében, amelyekre ezeket a pénzeket a norvég alapok biztosítják, 2008-at követően éles váltás figyelhető meg. A gazdasági világválság következtében Európában – és legfőképpen annak keleti felén – fokozódtak a már meglévő társadalmi feszültségek, sőt néhol már-már kataklizmával fenyegető mértékig éleződtek. A norvég alapok ekkor kezdték előnyben részesíteni a civil „társadalom” és az „érzékeny helyzetű társadalmi csoportok” megerősítését. Hogy Norvégia célja ezzel a társadalmi problémák valódi kezelése, vagy a problémák gazdasági kihasználása, nos, ebben egyre inkább megoszlik a világ közvéleménye.