Tapasztó Ernő (felső sor, középen) másodszor rendezett a moldovai színházban
Fotó: Facebook/Teatrul Național Satiricus Ion Luca Caragiale
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház alapító-igazgatója, akit 2024 után idén ismét felkért a chișinăui Satiricus Ion Luca Caragiale Nemzeti Színház. Ezúttal is magyar színházi produkciót, a Csoportterápia című musical-comedy-t adaptálta a moldovai fővárosban. Jelenleg Tapasztó Ernő az egyetlen magyar színházi rendező, akit meghívtak az egykori szovjet tagköztársaságba egy-egy alkotófolyamatra. Tapasztalatairól, a színházi együttműködésről és egy kicsit a moldovai közállapotokról, az orosz (kulturális befolyásról), a Demeter-botrány előzményeinek ottani hatásáról, az uniós vagy a román–moldovai egyesüléssel kapcsolatos helyi véleményekről is mesélt a Krónikának.
2026. június 06., 19:542026. június 06., 19:54
– Két évvel ezelőtt a Játék a kastélyban című vígjátékot rendezte Chișinăuban, most pedig a Csoportterápiát vitte színpadra. A chișinăui a színház és úgy általában a moldovai közönség szereti a magyar darabokat?
– Most már, gondolom, szereti, mert megismerte őket. Korábban nem voltak magyar előadások repertoáron, és amikor a Játék a kastélybant megrendeztem, mondtam, hogy húha, én vagyok az első magyar rendező, és ez lesz az első magyar előadás, mármint magyar szerző darabja a Moldovai Köztársaságban. Aztán kiderült, hogy ugyanabban az évben egy fiatal román rendező Liliomot rendezett a főváros másik nemzeti színházában, szintén Molnár Ferenctől. Viszont az első magyar rendező voltam s ennek nagyon örültem. Amikor legelőször felkértek, azt mondtam, hogy legyen mindenképpen magyar szerző, s Molnár Ferenc a világ egyik legjobb drámaírója.
Mindenképpen vígjátékot kértek. Amúgy teljesen hiányzik a musical vagy a zenés színház műfaja Moldovában, ahogy a román színházi közegben sem dívik; operettek nyilván nincsenek, de sem musical, sem a hasonló zenés színházi előadások nem léteznek.
– Hogyan fogadták a Csoportterápiát, és milyen nyelven hangzottak el a dalok, magyarul?
– Ezt a darabot már bemutattuk Aradon, a Ioan Slavici Klasszikus Színházban még a koronavírus-járvány idején, de nagyon keveset ment. Ma sem értem, hogy miért nincs műsoron az előadás, mert nagyon jól sikerült, ráadásul a covid idején született, ezért csak kevesen láthatták. Tehát megvolt a román nyelvű fordítás, a szövegkönyvet a Laslavic Tímea fordította le kiválóan, a dalszövegek román változatát pedig nagyon hosszas munkával Éder Enikő színművésszel, Alexandrával, a feleségemmel és Fekete Rékával, a kamaraszínház művészeti és produkciós titkárával készítettük el.
Eredetileg ez egy kétfelvonásos produkció, de mi sokkal rövidebb verziót készítettünk, mert ott általában egyben játszanak mindent s maximum két óra lehet egy előadás. Befértünk egy és háromnegyed órába.
A Csoportterápia bemutatóját május derekán tartották, a próbafolyamat kezdeti nehézségein átlendülve már jól ment
Fotó: Facebook/Teatrul Național Satiricus Ion Luca Caragiale
– Miként viszonyult hozzá a társulat, a közönség és a kritika?
– Nem volt egyszerű munkafolyamat, főleg az eleje, amikor a színészek rájöttek, hogy énekelniük és táncolniuk kis kell. Nagyon-nagyon megküzdöttünk a próbákkal, de szerencsém volt Alexandrával, a feleségemmel, aki játszotta már a darabot, és ismerte a dalokat, így tudott segíteni nekik úgy, ahogy a korrepetitor nem. Aztán átlendültünk a kezdeti nehézségeken, és a premieren már igazi extatikus állapot volt, a közönség pedig imádta.
Szerintem évekig fogják játszani. A Játék a kastélyban – ami a kérésük szerint „Te rog să nu mă muști” címmel megy – is repertoáron van, és folyamatosan teltházzal játszák, mert hogyha félház vagy háromnegyed ház lenne, akkor azonnal levennék műsorról; ott onnan tudod, hogy az előadásod sikeres vagy sem.
A Moldovai Köztársaság fővárosában Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház vezetője rendezett Molnár Ferenc-darabból előadást december elején. Ez volt az első alkalom, hogy magyar rendező állított színpadra darabot Kisinyovban.
– Az első chișinău munkája után a moldovai színházigazgató, Alexandru Grecu Aradon rendezett, után az Aradi Kamaraszínház szerepelt moldovai fesztiválon, most ismét meghívták oda – kialakult egy hosszúnak ígérkező szakmai kapcsolat?
– Baráti viszony is kialakult, és nemcsak köztünk, hanem a Békéscsabai Jókai Színházzal is. Együtt, hármasban újabb produkciókat fogunk készíteni a chișinău nemzeti színházi igazgatójával. Fesztiválra megyünk oda, ők jönnek ide, tehát kialakult egy testvérszínházi kapcsolat, ahogy a Jókai Színházzal is hivatalosan testvérkapcsolatban vagyunk. Ez a szakmai együttműködés nagyon jó a társulatoknak, s nekem is nagyon jó Moldovában lenni, az ottani színészekkel dolgozni.
– Egyfajta misszió ez, a magyar kultúrának a megismertetése a román nyelvterületen?
– Nem tartom missziónak, de kétségkívül van benne ilyesmi. Ez tényleg egy szűz terület, ahol a magyar kultúráról nagyon keveset, szinte alig tudnak, és egy kicsit tényleg hittérítőnek érzi magát az ember ebben a közegben. De azért ne felejtsük el, hogy a 21. században vagyunk már, tehát hittérítésről szó sincs,
Operettet nyilván nem fogunk énekelni, mert annak nem sok értelme lenne. Azért választottam a Csoportterápiát, mert a szerzőket, Galambos Attilát és Szente Vajkot jól ismerem, s könnyű volt velük megbeszélni, hogy most ezt vagy azt a dalt húzzuk ki, mert nem fog érvényesülni, vagy a szöveget átalakítanám, tehát ők megbíztak bennem. Ott volt az egyik szerző is a bemutatón, és azt mondta, hogy ilyen jó Csoportterápiát még életében nem látott! Tényleg ezt mondta.
A chișinăui magyar nagykövetségen is örvendtek, hogy ott vagyok, eljöttek a bemutatókra, a fesztiválelőadásainkra. Van ott egy kicsi, húszfős magyar közösség, sőt még magyarul is tanítanak embereket, aminek nagyon örültem.
Tapasztó Ernő: hittérítéséről szó sincs, de bizonyos fokú küldetés a magyar szerzők megismertetése a román közönséggel
Fotó: Kiss Bea
– Az Aradi Kamaraszínház rendszeresen részt vesz a román színházi fesztiválokon, sőt rangos díjakkal tér haza. Fontos ez az „átjárás” a két nemzet kultúrája között?
– Számomra abszolút fontos. Mi azért szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a román színházi közeget is ismerjük, a romániai magyar színházi közeget is és a magyarországi színházi közeget is ismerjük, s ezekben igen nagy átjárások vannak. A színházi nyelv – az színházi nyelv. Ha Moldovába elmész próbálni, ugyanúgy fogsz próbálni a színészekkel, mint itt vagy Grúziában, de Portugáliában is. Van egy szakmai minimum, amit, ha az ember hordoz – vagy inkább egy szakmai maximum –, akkor bármelyik nyelvterületen megérti magát. Jó, most nem beszélek a Távol-Keletről vagy másfajta kultúrákról, hanem Európáról, mert itt a színházi nyelvezet hasonló. A futballban is ugyanazok a szabályok, mondjuk Moldovában, mint Spanyolországban, különben nem tudnánk játszani egymással.
– Lesz folytatása ennek az együttműködésnek?
– Úgy vettem észre, hogy ott a szakma, a színház, a kritika, a színészek, az értelmiség egészen gyorsan befogadott és megszeretett, ezért feltételezem, hogy az igazgató is úgy gondolja, érdemes ezt az együttműködést folytatni. Például egyszer megállítottak az utcán Moldovában, hogy gratuláljanak az előadáshoz, ami nagyon jól esett.
– Mennyi időt töltöttek ezúttal a Pruton túl?
– Egy hónapot tartott a próba. Május közepén volt a bemutató, s mi április elején kezdtünk, csak közbejött a húsvét, meg a húsvétot követő hétvége, a fehérvasárnap, vagy holtak húsvétja, a „paștele blajinilor”, ami náluk még nagyobb ünnep, mint a feltámadás. De körülbelül egy hónap alatt sikerült összerakni a darabot. Szeretek gyorsan dolgozni: fogjuk, csináljuk, próbáljunk… Ők pedig nagyon komolyan veszik a dolgokat.
Például az utcák nagyon-nagyon tiszták, és nagyon pontos mindenki. Szerintem, ha Moldova bekerülne az Európai Unióba, akkor nagyon gyorsan fejlődne.
– Az ott töltött idő alatt, volt alkalom arra, hogy a fővároson kívül is szétnézzenek egy kicsit, hogy átvegyék a közhangulatot. Ha már szóba került az esetleges EU-csatlakozás: a többségnek mi a véleménye, vagyis a Nyugat vagy inkább Moszkva felé tekint?
– Színházi berkekben egyértelműen Nyugat felé. A közhangulat viszont teljes mértékben megosztott. Vannak, akik nem szeretnék, vannak, akik szeretnék a csatlakozást. Moldovának mindig ez volt a problémája, de ebbe nem szeretnék belemenni… Ugye, nemrég robban ki a Demeter András-féle ügy, s Moldovából jőve tudom azt, hogy mennyire fontos volt az, hogy ott a Chișinău Rádió román nyelven sugározzon. (Demeter András István romániai kulturális miniszter még a Román Rádiótársaság elnökeként döntött a moldovai állami rádió megvásárlásáról, ami miatt ügyészségi eljárás indult ellene, de végül ejtették az ügyet, az RMDSZ-es miniszter pedig a közelmúltban félreérthető hangnemben beszélt a történtekről, az erről készült hangfelvétel egy részletének a nyilvánosságra kerülése után kénytelen volt lemondani tisztségéről – szerk. megj.)
Tehát Demeter András nagyon is a román érdekeket képviselte, de nagyon csúnyán manipulálták ezt az ügyet. Azért vagyok szomorú, mert mind a romániai román, mind a romániai magyar értelmiség nagyon gyorsan és nagyon rosszul reagálta le azt a dolgot. Elhamarkodottan, végig nem gondolva kezdtek írogatni és támadni egy olyan kérdésben, amit pontosan nem is ismertek. Most, amikor a közösségi média erre épül, ezt nem észrevenni, nem végig gondolni, vagy rögtön támadólag fellépni és ítéletet mondani – ez nekem nagyon nagy csalódás.
Demeter András István kulturális miniszter hétfőn bejelentette, hogy lemond tisztségéről, miután botrányba keveredett, és pártja, az RMDSZ is lemondásra szólította fel.
Olyan érzésem volt, mintha visszamentünk volna az 1950-es évekbe, és gyorsított eljárásban, kétórás koncepciós perben valakit a kivégző osztag elé vittünk volna. Annyira meg lettek vezetve az emberek, ráadásul egy olyan korszakban, amikor tudjuk azt, hogy végig kéne gondolni a dolgokat, mögéjük kéne nézni. De ma már, amint megjelenik valami a közösségi médiában, azt mi rögtön tovább osztjuk, megnézzük a címet, el sem olvassuk az anyagot, nem is tudjuk, hogy miről van szó, nem ismerjük az embert, akiről szó van… Onnan jövök, Moldovából, s tudom, egyeseknek mennyire fontos az, hogy román nyelven játszhassanak, beszélhessenek stb. Nyilvánvalóan, ott minden román tud oroszul is.
– A román anyanyelvűek vagy a nyugatbarát emberek fenyegetésként élik meg az orosz befolyást?
– Igen, de erről nem beszélnek. A legérdekesebb az, hogy vannak olyan moldovaiak, akik nem románnak tartják magukat, hanem echte moldovainak, és ehhez az identitáshoz erősen ragaszkodnak. Nagyon erős a román kultúra,
A vérükben van Csehov, s nagyon könnyű velük Csehovról, vagy orosz előadásokról beszélni, amelyek kiválók:
A rendező bízik benne, hogy sokáig műsoron tartják a darabot
Fotó: Facebook/Teatrul Național Satiricus Ion Luca Caragiale
– Egyre többet foglalkozik a sajtó Románia és Moldova egyesülésével, sőt a közelmúltban Maia Sandu moldovai államfő is azt mondta, hogy ő támogatna is egy esetleges fúziót Romániával. Ezt az ottani közvélemény hogyan fogadta?
– Nem is tudom, hogy erről lehet-e nekem mondani bármit is. A moldovaiak picit úgy vannak, mint mi, romániai magyarok sok-sok évvel ezelőtt, amikor másodrendű magyaroknak éreztük magunkat, ha jött egy-egy anyaországi és ránk csodálkozott, mint valami skanzenre. Most már ez elmúlt. Remélem!
Tehát a moldovaiak is Romániához képest úgy érzik, hogy a szegény kistestvérnek nézik őket. Ahogy minket is szegény kistestvérnek néztek nagyon sokáig. Hogy ez megváltozzon, az kellett, hogy Románia is gazdaságilag felfejlődjön, mert ha valaki ma elmegy Kolozsvárra vagy Nagyváradra, vagy akár ide, Aradra, azt mondhatja, hogy hát ez egy fejlett európai ország.
Igaz, hogy a gazdasági helyzet rosszabb, a fizetések sokkal alacsonyabbak, mint Romániában, de hát most nálunk se rózsás a helyzet. Ez az egyesülés pedig egy olyan összetett, geopolitikai kérdés, amivel mi nem tudunk mit kezdeni.
Moldova csatlakozása Romániához – jó, mit szólnak hozzá az oroszok? Vagy Románia mit kezdene hirtelen ezzel a helyzettel, hiszen kapna egy három nagy megyényi területet olyan problémákkal, amelyeket nem is ismer. Van ott egy nagyon komoly orosz többség. Azzal mindenképpen valamit kezdeni kellene, megadni neki ugyanazokat a jogokat, mint ami a romániai magyarságnak vagy a többi kisebbségnek megvan. Legalábbis mindig hangsúlyozzák, hogy milyen szabad ez az ország. Lássuk, meddig… Mert sajnos a nacionalista párt nagyon jól áll, és minden afelé mutat, hogy még jobban megerősödik, bár szerintem Románia nem fogja hagyni, hogy valaha is hatalomra kerüljön.
A Moldovai Köztársaság fontolóra veszi az egyesülést Romániával, amennyiben az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamata megnehezül vagy megakadályozódik – nyilatkozta Eugen Osmochescu, az ország miniszterelnök-helyettese egy, az Euractivnak adott interjúban.
Tehát egy csomó kérdést vett föl az egyesülés. Szerintem a normális, józan gondolkodás szerinti megoldás az, hogy Romániának mindent meg kell tennie azért, hogy 2030-ra – ami a céldátum – elősegítse Moldova csatlakozását az Európai Unióhoz. Addig még van kvázi három és fél év, ami alatt szerintem nem fog sikerülni, de ez idő alatt fel kellene gyorsítani Moldova csatlakozási folyamatát. Véleményen szerint Moldovának is az tenne jót, hiszen önállóan gazdálkodhatna az uniós pénzekkel. Látjuk, hogy Románia mekkora „hatékonysággal” hívja le az uniós forrásokat, úgyhogy még az hiányozna a Moldovai Köztársaságnak, hogy ekkora „sikerekkel” hozzák le az uniós pénzeket.
Nem beszélve arról, hogy akkor én sem mehetnék a Moldovai Köztársaságba rendezni, hanem egyszerűen csak Romániában rendezhetnék.
Sergei Manastyrly, a chișinăui Balkan-Centre Elemzési, Kutatási és Prognózis Központ vezetője részletes interjút adott a Krónikának a Gagauz Autonóm Területi Egység három évtizedes történetéről, a régió gazdasági és politikai helyzetéről.
Románia és Moldova esetleges egyesülése fájdalmas téma a moldovai társadalom számára, az itteni lakosság túlnyomó többsége ellenzi a Romániával való uniót – szögezte le a Krónikának adott interjúban Sergei Manastyrly gagauz politológus.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
A másfél évtizede indult Dribli focisuli ma már több száz gyereket mozgat meg Kolozsváron, miközben a tömegsport és a tehetséggondozás egyszerre határozza meg a működését. Könczei Soma szerint a foci nemcsak a pályán elért eredményekről szól.
Egy gombolyag fonal, csendes téli esték és nemzedékeken át öröklődő tudás – innen indult, mára pedig saját, szeretettel teli alkotói világgá formálódott. A horgolt figuráktól Szabó Anita beszélt az Erdélyi Naplónak.
„Reformátusnak kell maradnunk, a Szentírásra és hitvallásainkra építve” – vallja Kolumbán Vilmos József erdélyi református püspök. Interjúnkban Kolumbán Vilmos József a Református Egyházak Világközössége progresszív teológiai irányáról is beszélt.
Legyen szó képzőművészetről vagy irodalomról, műveiben visszaköszönnek a természettel összhangban élő faluközösségbe kapaszkodó gyökerek, az irányt mutató népi bölcsességek, a sallangok nélküli kifejezések, a deportálást túlélők közösségi traumája.
A reformáció genfi emlékművétől kőhajításnyira fekvő gyülekezeti házban ma is hangzik a magyar ige. A svájci városban Dániel Levente erdélyi ösztöndíjasként szolgál, amely a magyar diaszpóra számára egyszerre lelki otthon, kulturális kapaszkod&oac
Nem csak a román társadalom, hanem az erdélyi magyarság egy része is elégedetlen az RMDSZ támogatását is élvező kormány munkájával, egyre többen bírálják a megszorító intézkedéseket. Zakariás Zoltánt, az Erdélyi Magyar Szövetség elnökét kérdeztük.
Az európai nemzetek lélekszáma évről évre csökken, a népességfogyás jelensége alól nem kivétel a magyarság sem. Lengyelné Püsök Sarolta református lelkésszel, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem docensével készült interjúnkban a kiváltó okokat vettük számba.
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!