
Kátai István szervező bejelentése szerint a július 28. és augusztus 1. közé tervezett Közösségi Párbeszéd Tábor idén nem valósul meg
Fotó: Facebook/Közösségi Párbeszéd
Nem rendezik meg idén a Közösségi Párbeszéd Tábort, amelyet a tavalyi induláskor a szervezők a Tusványos egyfajta alternatívájaként, ugyanakkor nem ellenrendezvényként hirdettek meg. A Kátai István nevéhez kötődő tábor szervezői szerint a helyszín körül kialakult konfliktusok, a politikai feszültségek, a támogatások elmaradása és „a szervezést érő nyomás” miatt kellett lefújni az idei rendezvényt.
2026. július 15., 14:502026. július 15., 14:50
2026. július 15., 16:242026. július 15., 16:24
A 2026. július 28. és augusztus 1. közé tervezett Közösségi Párbeszéd Tábor az idén nem valósul meg – jelentette be Kátai István szervező szerdán kiadott közleményében. Közölte, nehéz, de felelős döntést hozott, mert a rendezvény biztonságos megszervezésének feltételei már nem állnak fenn.
A közlemény szerint
A közlemény felidézi, hogy a tábor előkészítése során többször is új helyszínt kellett keresniük.
A Közösségi Párbeszéd Tábor tavaly még a Maros megyei Nagyadorjánban valósult meg, miután a szervezőknek akkor is helyszínt kellett változtatniuk. A rendezvény több okból is jelentős visszhangot váltott ki, például mert több sajtóorgánum munkatársait nem engedték tudósítani a rendezvényről. A tábor utóéletét további viták is kísérték. Karácsony Károly, Nyárádgálfalva község polgármestere a Krónikának azt mondta, az önkormányzatot senki sem értesítette előzetesen a nagyadorjáni rendezvényről, miközben a településnek kellett kezelnie annak következményeit.
A szervezők a közleményben hangsúlyozzák, hogy a kezdeményezés nem szűnik meg: már megkezdték egy olyan új helyszín felkutatását, amely hosszú távon is otthont adhatna a Közösségi Párbeszéd nyári táborának, valamint az év közben szervezett közösségi, kulturális és szakmai rendezvényeknek.
– zárul a Kátai István szervező által jegyzett közlemény, melyben azt is leszögezték, hogy az elmúlt közel egy év előkészítő munkája kizárólag magánszemélyek adományaiból és a szervezőcsapat saját anyagi hozzájárulásából valósult meg, intézményi háttér és biztos finanszírozás nélkül.
A Közösségi Párbeszéd Tábor tavaly indult, szervezői már akkor hangsúlyozták, hogy nem a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor ellenében, hanem attól független fórumként kívánják megszervezni a rendezvényt. A tábor egyik legismertebb vendége Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke volt, aki azóta Magyarország miniszterelnöke lett.
A pártalapítási folyamat akkor még csak az előkészítés szakaszában járt, az alapító tagokat keresett, és hangsúlyozta, hogy az új formáció nem a Tisza Párt erdélyi fiókpártjaként jönne létre.
Lapunk korábban megírta: a kezdeményezés kapcsán számos kérdés merült fel, egyebek mellett az, hogy mekkora társadalmi támogatottságot tudhat maga mögött az új politikai projekt, illetve milyen alternatívát kínálhat a romániai magyar politikai életben. Kátai ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy célja egy új közösségi és politikai folyamat elindítása. A pártot azóta sem jegyezték be.

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
2 hozzászólás