Wesselényi-kastély: egy óra alatt elvették, 16 évet pereskedtek érte

– Az ön édesanyja, Teleki Éva ifjabb Wesselényi Miklós ükunokája. Mennyire ismeri a családi felmenőket?

– Báró Wesselényi Miklósnak, a Zsibói Bölénynek a fia, ifjabb báró Wesselényi Miklós az, aki sok szempontból meghatározta a korabeli közéletet. Ő volt az árvízi hajós, a vasember – aki Angliában nyert ökölvívó bajnokságot –, és ő úszta át elsőként a Balatont. Ő indította el Erdélyben az első óvodát Zsibón, ő honosította meg a vasekét, és olyan szívós és nagyon gyors lófajtát tenyésztett ki, amelynek legjobb példányait korabeli pénzben olyan áron értékesítette, mint amennyiért manapság egy Ferrari sportkocsit lehetne vásárolni. Nevét első jobbágyfelszabadítóként is öregbítette. Zilah régi főterén a róla mintázott szobor áll. Fia báró Wesselényi Béla volt, az örökösödési lánc pedig így folytatódik: Wesselényi Ilona (férje gróf Teleki Artúr), gróf Teleki Béla, majd őt követi édesanyám, gróf Teleki Éva (férje után Ianicicau) és jómagam, Ianicicau András. A zsibói kastélyt édesanyám örökölte Wesselényi Ilona nagymamája után, aki 1959 halt meg Marosvásárhelyen, ahova férjével, Teleki Artúrral deportálták.

– A családban gyerekkorában szó esett a zsibói kastélyról?

– A Ceauşescu-rendszerben a múltról nem igazán beszélgettünk. Szatmárnémetiben laktunk nagyon szegényes körülmények között. Származása miatt édesanyám tanulmányait nem ismerték el, így nagyon kevés volt a fizetése. Édesapám szüleit is deportálták, és öreg korukra jövedelem, nyugdíj nélkül maradtak, a szüleim tartották el őket. Szóba sem jöhetett akkoriban, hogy meglátogassuk az egykori örökséget. A zsibói kastély általános felújítását 1927-ben fejezték be, így a hetvenes években is még jó állapotban volt. Eredeti berendezéséből egy pár szobában maradt meg a régi parketta, a nyílászárók is jó állapotban voltak, de megmaradtak az eredeti fehér csempekályhák is.

– Hogyan történt a kisajátítás?

– Ez nagyon szomorú történet. Egy órát kaptak a hatóságoktól arra, hogy a család – nagymamám és édesanyám, meg két kiskorú testvére, Ilona és Pál – elhagyja az épületet. Nagyanyámnak kétoldali tüdőgyulladása volt, magas lázzal, de ez senkit nem érdekelt. A személyazonossági igazolványukba beírták a DO jelzést (domiciliul obligatoriu), ami azt jelentette, hogy ha elhagyták a város határát, börtönbe kerültek. Közel a kastélyhoz, egy fűtetlen istállóban kaptak szállást. Mivel mindenki szerette és tisztelte őket, a szomszédok hoztak nekik ételt.

– Hosszú pereskedés után kapták vissza a zsibói kastélyt. Hogyan jellemezné a bíróságokon töltött hosszú éveket?

– Az első törvény szerint a kilencvenes években pénzbeli kárpótlást kaptunk a kastélyért: a kárpótlási összegből 22 000 amerikai dollárt tudtam vásárolni... Természetesen nem voltunk megelégedve a döntéssel. Újabb perek következtek, végül az állam arra kötelezett, hogy a kárpótlásként kapott pénzt – az infláció hatását is figyelembe véve – kamatostól fizessük vissza: összesen 40 ezer eurónyi lejt kellett befizetni az államkasszába. Amikor kiderült, hogy a bírósági döntés értelmében mi vagyunk a tulajdonosok, a kastélyt bitorló botanikus kert és a tanulók háza alkalmazottai mindent elvittek, ami mozdítható volt. Ráadásként a 80 méter hosszú és a 2,5 méter széles színes kőjárdát is feltörték. Nem nézhettük tétlenül a pusztítást, újabb per következett. Rendeltünk egy szakértői véleményt a károkról, de ezt a bíróság elutasította. Közben a sajtóban az jelent meg, hogy Ianicicau Éva nem elégszik meg a visszakapott kastéllyal, azt az adófizetők pénzén akarja megjavíttatni. A román igazságszolgáltatás szakmai színvonalát jelzi, hogy miután a bíróság a perhez csatolt, általunk megrendelt szakértői véleményt elutasította, másfél év után a legfelsőbb bíróságon is elveszítettük a pert: a végzésben arra hivatkoztak, hogy szakértői vélemény hiányában nem lehet tudni a kár pontos értékét...

– Jelenleg milyen állapotban van a kastély?

– Most már üresen áll össze-vissza festett falakkal. Eddig a legfontosabb javításokra mintegy százezer eurót költöttünk. Lecseréltünk 750 méternyi csatornát és ereszt, a bádogtetőt vegyileg kezeltük és átfestettük, illetve mintegy kétezer cserepet cseréltünk ki. Évi rendszerességgel végzünk valamilyen állagmegőrző munkálatot, de ez költséges és emiatt lassan haladunk.

– Meghirdették a kastély eladását. Ez az egyetlen mód a hasznosítására?

– Amikor megláttam, hogy mekkora károk keletkeztek benne, felmértük, hogy önerőből képtelenek lennénk felújítani. Persze, nem akarom bárkinek eladni, mert érdekel a jövőbeni sorsa. Két évvel ezelőtt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Biológiai Fakultása a botanikus kerttel közösen EU-program keretében egy kutatóintézetet akart létrehozni a kastély földszinti részében, míg az emeleti szobákban múzeumot rendeztünk volna be, ahol a régészek kétszáz éves freskókat fedeztek fel. A projekthez én is hozzájárultam tízezer euróval, de a sikeres pályázathoz nem kaptak elegendő pontszámot. Azt szeretném, ha az épületnek a jövőben valami hasonló hasznosítása lenne.