Hirdetés

Történelemkutatás: hazudni nem szabad

Szakály Sándor hazáját szerető, annak múltját hitelesen bemutatni szándékozó történész •  Fotó: Magyar Idők

Szakály Sándor hazáját szerető, annak múltját hitelesen bemutatni szándékozó történész

Fotó: Magyar Idők

Mivel időben közelebb áll hozzánk, sokunk számára talán a 20. század magyar történelme a legizgalmasabb kihívás. Erről beszélgettem dr. Szakály Sándor professzorral, a budapesti VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatójával.

Makkay József

2018. július 05., 17:032018. július 05., 17:03

2018. július 05., 17:572018. július 05., 17:57

– A VERITAS honlapjának indító mottója: hazudni nem szabad. Ez azt jelenti, hogy szakítani akarnak a Kádár-rendszerbeli történetírás ferdítéseivel?

– Minden történésznek a múlt hiteles, forrásokra épülő bemutatása a feladata. A Kádár-rendszerben is éltek történészek, akik törekedtek a hitelességre, de az 1980-as évek közepéig azért voltak olyan központilag támogatott kutatási témák és elvárások, amelyek a hitelességet nem egyszer megkérdőjelezhették. Az ezeréves magyar történelemben néha jelentéktelen szerepet betöltőket, említésre nem igazán érdemes eseményeket állítottak középpontba, míg meghatározó történésekről, illetve személyekről „pártos megközelítésben” tárgyaltak. Ezeket szeretnénk meghaladni.

Hirdetés
Idézet
A rendszerváltozás utáni évek magyar történetírásának feladata a múlt hiteles feltárása és az ideológiai béklyóktól való megszabadulás után a korábbi feldolgozások kritikus értékelése.

Talán ez a legnehezebb, mivel nem egy esetben önmagunkkal szemben is kritikát gyakorolhatnánk. Vegyük elő a 60–70-es években írott műveket, és akkor láthatjuk mindazt, amire utaltam. Furcsa néha azt tapasztalni, hogy egyesek úgy vélik, a 60-as években leírtak ma is megállják a helyüket a tudomány világában.

– A kutatóintézeten belül működő Horthy-kori kutatócsoport számára mennyire nehéz feladat a kormányzóról kialakult kép tisztázása?

– Horthy Miklós személye hosszú évtizedek óta a „vitatott személyek” sorába tartozik. Az elmúlt több mint negyedszázad során a személyére, tevékenységére rárakott jelzőktől, valótlanságoktól nem könnyű megszabadítani. Máig hatnak Vas Zoltánnak, Gárdos Miklósnak, Hollós Ervinnek és másoknak róla írt – szakmailag hiteltelen, nem kevés hamis állítással teletűzdelt – „művei”.

Idézet
A feketére festett Horthy esetében már a szín árnyalása is elfogadhatatlan megnyilvánulásokra ragadtat egyeseket.

Ennek ellenére úgy vélem, Horthy személyének kritikát nem nélkülöző ábrázolása, tevékenységének forrásokra épülő bemutatása és a nevével fémjelzett korszak előítéletek nélküli megjelenítése alapvető feladatunk. Természetesen mindig lesznek olyanok, akik az ő esetében is csak fehérben és feketében tudnak gondolkodni.

– Az első világháború a magyarság számára tragikusan fejeződött be, következményeit ma is viseli a nemzet. Már mindent tudunk az akkori eseményekről?

– Az „alapdolgokat” ismerjük, de nincs olyan történész – vagy akár kutatóintézeti kutatócsoport –, aki azt mondhatná: már minden ismeret birtokában van. Igazán nagy „fehér foltok” meglátásom szerint nincsenek, de azért az elkövetkező évtizedekre, sőt évszázadokra is jut elegendő kutatnivaló a magyar múltból. Az első világháború története azért is meghatározó, mert az azt lezáró versailles-i békerendszer az 1920 utáni magyar fejlődés alfája és ómegája. A trianoni békediktátum ismerete nélkül nem érthető meg a magyar 20. és 21. század sem.

– Hogyan látja a határon túli területek egy részének a visszatérését négy évre az anyaországhoz? Mekkora jelentősége volt ennek az erdélyi magyarság életében?

– Az 1920-ban elcsatolt területek egy részének 1938 és 1941 közötti visszatérése az ott élők számára életük végéig meghatározó pozitív emlék maradt. A két világháború közötti Magyarország társadalmának szinte valamennyi tagja a revízió megvalósítását tekintette az ország egyik legfontosabb feladatának felekezeti, vagyoni, társadalmi különbözőségekre való tekintet nélkül. Trianon egy dologban összehozta a magyarságot, amelyet a Nem, nem, soha és a Mindent vissza jelszavakkal lehet talán leginkább érzékeltetni.

Idézet
Erdélyben a „kis magyar világ” az ott élő magyarok számára évtizedekre való át- és túlélési muníciót adott.

Büszke lehetett a partiumi, erdélyi, szatmári, beregi magyar ismét származására, nyelvére és kultúrájára. A kisebbségi sorsba kerülés után ismét felemelt fejjel járhatott szülőföldjén, ami újra hazájává vált. Ugyanez fogalmazható meg a Felvidék, Kárpátalja és Délvidék esetében is.

– A két világháború között fontos szerepe volt a magyar királyi csendőrségnek. Mit sikerült ennek emlékéből átmenekíteni az utókorra?

– A magyar királyi csendőrség Európa egyik legjobb, legfelkészültebb rendvédelmi testülete volt, amelyet katonailag szervezett közbiztonsági őrtestületnek nevezhetünk. Az ország – főleg a vidéki Magyarország – közbiztonságának fenntartásában elévülhetetlen érdemei voltak 1881 és 1945 között. Az 1922-ben 12 ezer főben megállapított szervezet felderítési mutatói a 75–95 százalékos tartományban mozogtak. A súlyosabb bűncselekmények esetében a 100 százalékot is közelítették. A testülettel szembeni fenntartásoknak több oka is van: a magyarországi zsidóság 1944-es deportálásában való közreműködés, az 1945 utáni évek során a tevékenységéről kialakított hamis kép változatlansága, valamint az ismeretek hiánya.

– Mennyire tartják a szakmai kapcsolatot az utódállamok történészeivel?

– A Veritas együttműködik számos határon kívüli magyar kutatóműhellyel, oktatási intézménnyel és vannak kapcsolataink egyes szlovák, román, szerb, horvát történészkollégákkal is. Közös kutatási témák és programok meghatározása, megvalósítása a közeljövő elképzeléseiben szerepel, de számos konferencián voltak már az ún. „utódállamok” történészei is meghívott előadóink.

– Milyen mértékben sikerült feltárni a kommunista rendszer történetét az eltelt három évtizedben? Milyen feladatok várnak ezen a területen a VERITAS kutatóintézetre?

– Van még bőven tennivaló, de az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársai, a Nemzeti Emlékezet Bizottság kutatói, az MTA BTK Történettudományi Intézetben dolgozó kollégák és az alig ötesztendős VERITAS munkatársai szép eredményeket mondhatnak magukénak. Feladat azonban akad még bőven: MKP, MDP, MSZMP, ÁVO/ÁVH, 1956, népbíráskodás, TSZCS, TSZ-szervezés… hogy csak néhány fontos témát említsek.

– A balliberális és a konzervatív oldal közötti nézetkülönbségek mennyire érhetőek tetten a történelemkutatásokban?

– A történelmet is lehet többféleképpen értelmezni, ez így volt minden időszakban. A tényeket azonban nem illik ferdíteni és elhallgatni. Meglátásom szerint többek között a témák megválasztásában lehet érzékelni a különbséget, no meg a feldolgozásban és a stílusban. El kell olvasni néhány balliberális oldalra besorolt kolléga vitacikkét – vagy a VERITAS-ról megfogalmazott sarkos véleményét –, és lehet érzékelni a különbséget.

– A Kádár-rendszerben több nagy ívű magyar történelmi film készült, mint a rendszerváltás óta eltelt időszakban. Ön szerint mi ennek a magyarázata?

– Ezt nem én tudnám érdemben megválaszolni, de miután 19 évig voltam a Magyar Történelmi Film Alapítvány kuratóriumának titkára, szereztem némi tapasztalatot a filmes világban (is).

Idézet
Úgy vélem, az a nemzet, amely ad magára és büszke a múltjára, történelmi játékfilmekkel is a világ közvéleménye elé lép.

Hogy milyen lesz ott azoknak a fogadtatása, az természetesen mindig kérdéses, de jó történelmi játékfilmekkel könnyebben mutathatnák be a múltunkat másoknak, mint vaskos monográfiákkal. Talán rájön majd erre egyszer valaki.

– Ki a magánember Szakály Sándor?

– Olyan 63 éves ember, aki egy kis falu – Törökkoppány – szülötteként nem gondolta azt fél évszázaddal ezelőtt, hogy valaha magyar múltról, történelemről beszélhet, írhat, és netán vitára ingerelhet többeket is. Vallja: vagyok s leszek, aki voltam. Az ezt a mondatot megörökítő tábla immár több mint három évtizede vándorol együtt velem, bárhova is visz a sors. Mert vannak alapértékek, amikhez ragaszkodni kell. S tartom magam ahhoz, az anyai nagyapámtól kapott egyetlen örökséghez is, amelyet 1965 augusztusának közepén a halála előtti órákban hagyott rám: kisfiam, ha igazad van, akkor se hagyd magad, ha fát vágnak a hátadon. Nem tudom, hogy ha ténylegesen sor kerülne a favágásra, kibírnám-e. Mint ahogy azt sem, létezik-e két énje az embernek, van-e magánember és van-e közéleti ember. Szakály Sándor hazáját szerető, annak múltját hitelesen bemutatni szándékozó földi halandó, akinek sokat jelentenek a Magyarország határain kívül élő nemzettársai, azok gondjai, problémái. Reményeim szerint pedig olyan történész, aki a VERITAS Történetkutató Intézet választott jelmondatának – hazudni nem szabad – képes megfelelni, jóllehet tudja, nem tévedhetetlen. De abban biztos, hogy szándékos ferdítésekre, elhallgatásokra és elhallgattatásokra nem kapható sem magánemberként, sem közéleti szereplőként. Mert ha kapható lenne, akkor reggelente nem nézhetne nyugodt szívvel a tükörbe…

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés