Hirdetés

Legnagyobb veszély a légörvény lehet – hogyan lesz valakiből légiutas-kísérő?

A légiutas-kísérő szerint a légitársaságok csak utolsó lehetőségként folyamodnak a járatok törléséhez •  Fotó: Makkay József

A légiutas-kísérő szerint a légitársaságok csak utolsó lehetőségként folyamodnak a járatok törléséhez

Fotó: Makkay József

Szakmának indult számára a repülés, de annyira megszerette, hogy most már hivatásként tekinti. Varga Kriszta légiutas-kísérő nem gondol arra, hogy más munkát keressen, mert úgy érzi, nehezen tudna beilleszkedni egy „földi” munkába.

Makkay József

2022. október 08., 08:052022. október 08., 08:05

– A közhiedelem szerint szigorú követelményeknek kell megfelelniük mindazoknak, akik légiutas-kísérők szeretnének lenni. Ez mennyire igaz?
– Mint minden „veszélyesnek” számító munkakörben, a légiutas-kísérőknek is meg kell felelniük bizonyos feltételeknek. Legalább 18 évesnek kell lennie, lábujjhegyen állva karnyújtással el kell érnie 210 cm-t. Minimum középiskolai vagy azzal egyenértékű végzettséggel kell rendelkeznie. Kell tudjon úszni, és folyékonyan beszélni angolul, valamint egy további közép-kelet-európai nyelven (román, bolgár, lengyel, magyar, német, litván, lett, szlovák, cseh, macedón, szerb, ukrán, grúz vagy bosnyák). Korlátozások nélkül érvényes útlevéllel kell rendelkeznie. A választott bázistól számított 60 percnyire él, vagy készen áll a költözésre, és arra, hogy ezt az utat a munkarend szerint tegye meg. Nincsenek tetoválásai és/vagy piercingjei azokon a testrészeken, amelyek egyenruha viselésekor láthatóak. Feltételezhetően lelkes személyiség, aki szeret emberekkel dolgozni.

– Felvételit követően mennyi ideig tart a tanfolyam?

Hirdetés
Idézet
A kiképzés mintegy hat hétig tart, azt követően egy hétig tart a vizsgaidőszak, ugyanis előbb meg kell szerezni a légikísérői engedélyt a légiforgalmi hatóságtól.

Ezt követően az adott légitársaság belső eljárásai szerinti vizsga sikeres teljesítése után lesz valaki légikísérő.

– Mi a feladata egy légiutas-kísérőnek azon túl, amit az utas lát a repülőben?
– Amit az utasok látnak, az a kiváló ügyfélszolgálat biztosítása, ill. a barátságos légkör a fedélzeten. Ami viszont mindez előtt történik, az elsősorban a gépjármű teljes átvizsgálása. A légikísérő feladatához tartozik az utastér vizsgálata, illetve a vészhelyzeti felszerelések figyelmes ellenőrzése, hogy minden az előírásoknak megfelelően legyen tárolva, működjék és ne hiányozzon semmi (pl. oxigénpalackok, mentőmellények). Ezentúl fontos, hogy megfelelően lássa el a jármű és az utasok biztonságával kapcsolatos feladatokat a legmagasabb etikai normák betartása mellett. A légikísérő mosolyogva fogadja az utasokat, és segíti őket a repülés során, ugyanakkor kezeli a fedélzeti értékesítést.

– Többnyire hölgyeket látunk a repülőn. Ez minek tulajdonítható?
– Ezt részben megcáfolnám, ugyanis

Idézet
egyre több a férfi személyzet, nekik is fontos szerepük van a fedélzeten.

Talán azért van több hölgy, mert valahogy természetesebb a lányoknál a kiszolgálás, a mosoly és az empátia az utasokkal szemben. A férfiak viszont megtartják a fedélzeten a nyugalmat, könnyebben kezelik az esetleges konfliktusokat, kiállnak a női kollégák mellett. Léteznek bizonyos járatok, amelyeken kötelező legalább egy férfi légiutas-kísérőnek lennie.

– A légiutas-kísérők mindig úgy néznek ki, mintha skatulyából húzták volna elő őket. Ez is alapvető követelmény?
– Az egyenruha viselése mellett a smink, a haj- és kézápolás is követelmény. Meg van határozva a haj hossza a lányoknál, ugyanakkor a kötelező smink és manikűr színe is. A férfiaknak a szakáll- és a hajhosszra is oda kell figyelniük. A cipőnek is bizonyos követelményeknek kell megfelelnie, és bár viccesnek tűnik, az sem mindegy, hogy a terminálig milyen esernyőt használunk.

– A napi munka nyolc órából áll. Hogyan lehet ezt ezen a területen megvalósítani? Miként zajlik egy napod?
– A napi munka sosem nyolc óra, lehet kevesebb is, de megtörténhet, hogy akár 14 óra. Minden járat indulása előtt 70 perccel meg kell jelenni az irodában, ahol az aznapi járatról tartjuk a beszámolót a kapitány és az első tiszt jelenlétében (utasok száma, időjárás, különleges eljárások stb.). Ezt követően közösen levonulunk a repülőhöz, és felszállás előtt elvégezzük a biztonsági ellenőrzéseket.

Idézet
Minden munkanap két vagy négy járatból áll (a járat egy fel- és leszállásból áll). Nap végén átadjuk a repülőt a következő csapatnak,

ha aznap még van tervezett repülés a repülővel. Ha a parkolóban marad, akkor azt a technikusok veszik át ellenőrzés céljából.

– Feltételezem, időnként továbbképzéseket is tartanak. Milyen gyakorlati kérdésekre helyezik a hangsúlyt?
– Kiemelt figyelmet szentelnek a biztonságnak. Évente több vizsgát kell teljesíteni ahhoz, hogy felfrissítsük tudásunkat, és naprakészek legyünk minden belső eljárással. Továbbá félévente és évente orvosi vizsgálatokon, pszichológiai és kommunikációs tréningeken veszünk részt. A légitársaságok a légi balesetekből, katasztrófákból tanulnak. Mivel mindent szigorúan ellenőriznek, újabb és újabb követelmények jelennek meg, ezeknek meg kell felelni, ezért sokszor online tréningeken is részt veszünk.

– Az esetek többségében fiatal utaskísérőket látni a repülőkön. Hány éves korig lehet dolgozni e munkakörben?
– Nincs megadott hivatalos korhatár, ez légitársaságtól függ. Nálunk vannak középkorú kollégák is, ám többnyire fiatalokat vesznek fel, mert az a politika, hogy ha kiképeznek valakit, szeretnék, ha az illető minél több ideig dolgozna a cégnél. Nyugdíjas korig lehet légikísérőként dolgozni, ám mivel e szakmában korábban van a nyugdíjazás, az ember fiatalon megy nyugdíjba.

– Hivatásnak vagy szakmának tartod-e? Te miért választottad?
– Számomra szakmának indult a repülés, de annyira megszerettem, hogy most már hivatásként tekintek rá. Jelenleg nem gondolok arra, hogy más munkát keressek, úgy érzem, nehezen tudnék beilleszkedni egy „földi” munkába.

– Kerültél-e munkád során veszélyes helyzetbe? Illetve történt-e valami vicces?

Idézet
Veszélyes helyzetnek csak a turbulenciákat nevezhetem, de azok sem veszélyesek, inkább ijesztőek, mert sokszor kiszámíthatatlanok, és hirtelen kerülünk légörvénybe.

Szerencsére a repülőgépeket úgy tervezik, hogy rendkívül biztonságosak, ezért egyrészt kibírják a légörvényeket, másrészt a pilóták segítségével kikerülik azokat. Hogy kicsit ráz az utastér, az természetes, ám aki először tapasztalja, az megijedhet. Ami a vicces helyzeteket illeti. Szinte minden nap van bőven nevetés – az utasokkal együtt. Egy alkalommal Madridba utaztunk, nyár volt, amikor egy utas riadtan nyomogatta a hívógombot. „Folyik a vér a mennyezetből” – mondta ijedten. Elsőre elmosolyodtam, majd hívtam a kollégákat, nézzünk utána. Az utas hangosan szóvá is tette: „Te Úristen, hullát szállítunk?”

Idézet
Miután kipakoltuk a poggyászteret, találtunk egy levágott tyúkot, amely nemcsak vérzett, hanem bűzlött is.

Egy nénike frissen vágott tyúkot szállított a kézi poggyászában, elmondta, a lányának viszi, aki elköltözött Spanyolországba és kívánja a házi tyúkhúslevest.

– A járvány ideje alatt leálltak a repülőtársaságok. Ezt miként élték meg a cégek? Milyen hatással volt az alkalmazottakra?
– A járvány a légitársaságokat még inkább érintette, mint a többi céget. Teljesen leállt a munka, nyolc hónapig otthon voltunk. Naponta vártuk, hogy megnyíljanak a határok. Az utazási kedv ugyan megmaradt, mert később maszkkal is tele voltak a járatok Akinek mennie kellett, az repült. Aki várhatott, az várt. Nyaralni viszont nem mentek sokan, elsősorban a járványügyi korlátozások miatt. A járvány lejárta után viszont megkétszereződött az utasok száma. Az is elindult, aki előtte nem repült volna. A tiltás erős hatással volt az emberek pszichéjére.

– Az idén rengeteg gép késik, más járatokat törölnek. Ez minek a következménye?
– A késés, valamint a járatok törlése a túlvállalás miatt történik. Minden légitársaság be akarja hozni a járvány okozta veszteségét, így kétszer annyi járatot indított, mint korábban. Viszont nem számolt azzal, hogy kevés a munkaerő. Ugyanakkor a légterek is le vannak terhelve.

Idézet
Sokszor a késések azért történnek, mert a légiforgalmi irányítók a földön tartják a gépeket, hogy elkerüljék az esetleges légi baleseteket.

Például: ha tudják, hogy egyidőben Berlin felett 200 repülő mehet el, akkor a többit átirányítják, vagy késleltetik, amíg ürül egy idősáv. Így megtörténik, hogy 20–30 perccel, de akár egy órával is később indul a járat a balesetmegelőzés érdekében. Olyan is lehetséges, hogy a reptér nagyon zsúfolt, nem képes több utast befogadni, ilyenkor a repülőben sokat kell várni, amíg lépcsőt hoznak a repülőhöz a kiszálláshoz. Ha viszont személyzethiány áll fenn, akkor minden egymásra tevődik, így felgyülemlik a sok késés…végül pedig törölhetik a járatot. Tudni kell, hogy a légitársaságok utolsó forrásként nyúlnak a járatok törléséhez, ugyanis ez sem nekik, sem az utasoknak nem kellemes. A cégek pénzt veszítenek, az utasok pedig az utazást, a szállodát, munkát stb. A repülők késése tehát elsősorban nem a légitársaságoktól függ. Vagy ha mégis, akkor minimális százalékban. Sok tényezőn múlik a késes, jó, ha az ember tudja, mire számítson, amikor útnak indul. Néha az autóval való utazás során is megtörténik, nem lehet előre tudni, hogy baleset miatt dugóba kerülünk-e, vagy útjavítás miatt lezárják a sávot, és kilométeres sorok alakulnak ki.

– Vajon mikor juthatunk el abba az ideális állapotba, hogy visszaálljon a régi rend, s az emberek visszanyerjék bizalmukat?

Idézet
Minden társaság reménykedik, hogy újra minden a régi lesz, de azt mindannyian tudjuk, már nem valószínű, hogy ez megtörténik.

Sok minden változott gazdasági, politikai, egészségügyi téren. Ezért próbálunk igazodni a lehetőségekhez. Senki nem mer előre tervezni, a bizonytalanságot pedig már valahogy megszoktuk a járvány ideje alatt. Az emberek még mindig félnek messze utazni, nehogy ott ragadjanak. Aki eddig inkább otthonülős volt, szerintem ezután sem megy, aki viszont utazott, az továbbra is belevág.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés