László Attila, az RMDSZ egészségügyi szakpolitikusa: az egészségügy pókhálószerű intézményrendszer

Sok mindent elárul a jelenlegi kormány politikájáról, hogy melyik az a két tárca, amelynek megnyirbálta a költségvetését: az egészségügy és a tanügy.

– Lehet tudni, honnan kell lefaragni a 22 százalékot?
– Eléggé fura helyzet elébe nézünk. Az RMDSZ-ben elég sokat beszéltünk arról, hogyan próbáljunk javítani a helyzeten, vagy hagyjuk így, hiszen a kormány ahelyett, hogy parlamenti vitára bocsátotta volna a költségvetés tervezetét – ahogyan az természetes lett volna –, felelősséget vállalt érte. Úgy határoztunk, mégis megpróbálunk beleszólni, módosítani a módosíthatót. Megfogalmaztuk azokat a sürgősnek vélt javaslatainkat, amelyekről úgy gondoltuk, hogy azok nélkül mégsem kellene elfogadni a 2020-as költségvetést. Az Orban-kormány mégis úgy döntött, nem módosít a számokon. Jeleztem, hogy mintegy kétezerrel növelték a rezidensek számát anélkül, hogy fizetési keretet is emeltek volna.

De hiányzik a minisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények munkatársainak a fizetésemelésére szánt összeg is. Mint ahogy nincs meg a biztosítópénztár keretében az a 3,65 milliárd lej, ami fedezné a 2019 márciusa óta ki nem fizetett betegszabadságokat. És ne feledjük: ránk köszönt egy újabb nagy gond, amit orvosolni kell, a koronavírus problémája, amivel a költségvetés előkészítésénél még nem is számoltak. A miniszterelnök azzal utasított vissza, hogy a költségvetés kiigazításakor mindezt orvosolják. Ezzel viszont két gond van: egyrészt a büdzsét leghamarabb július elseje után lehet módosítani, másrészt az elmúlt harminc évben soha nem fordult elő, hogy valamelyik minisztérium utólag 11 milliárd lejt kapjon. Azt is tudjuk, hogy a költségvetést csak úgy lehet kiegészíteni, ha más területeken nem használnak fel bizonyos pénzösszegeket, vagy megnő a jövedelem, ami nagy valószínűséggel nem fog megtörténni.

Néhány számmal is alátámasztanám a mondottakat: Konstanca megyében például ötven százalékkal csökkent az infarktusban elhalálozott páciensek aránya; Bukarestben 27 százalékkal. Gondolom, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és mindenhol, ahol a szükséges beavatkozást végzik, a statisztika hasonlóan javuló adatokat szolgál.

 – Melyek az RMDSZ által keményen bírált magánszektor támogatásának a hátulütői?
– A kormány úgy akarja kiszélesíteni az egészségügyi szolgáltatók számát, hogy a pénzkeret a meglévők támogatásához sem elegendő. Ha megvan a költségvetési forrás, ha megteremtjük a tisztességes versenyfeltételeket, ha megegyezünk a kritériumrendszerben, amelynek alapján döntünk a pénzügyi keret kiszélesítése mellett, ha megadjuk a betegnek a választás lehetőségét, akkor valóban járható lesz ez az út. Jó lenne, ha az egészségügyben eljutnánk oda, hogy ne vitatkozzunk az állami, magán vagy felekezeti szolgáltatókon; a lényeg, hogy akkreditált szolgáltató legyen. Amíg ezeket a feltételeket nem teremtettük meg, felelőtlenség osztogatni vagy legalábbis ígérgetni azt, ami nincs. Amikor nem biztosítod a fenntartható fejlődéshez a keretet, bármilyen módosítást eszközölsz, az nagy valószínűséggel a már működő dolgok kárára történhet.

– Alig köszöntött ránk a tavasz, a betegek már érzékelik-e a költségvetés lefaragását, vagy csak később jelentkeznek a rendszer okozta „fájdalmak”?
– A pénzügyminisztérium olyan határozatot fogadott el, amely lehetővé teszi a harmadik és negyedik negyedévi keret előrehozását. Csak remélni merem, hogy nem fogja érezni egyetlen állampolgár sem a hibás döntések hatásait.Azt is el kell mondanom, hogy

Amikor valaki ilyen feladatra vállalkozik, elvárható volna, hogy ismerje az intézmény működését, annak hálóját, illetve a döntéshozás mechanizmusát. Tetszik, nem tetszik, az egészségügy pókhálószerű intézményrendszer.