
Csoportkép a konfirmáló magyarfenesi fiatalokkal
Fotó: Orbán Orsolya
A Kolozsvártól mintegy 20 km-re fekvő Magyarfenes református gyülekezetében pünkösd vasárnapján hat fiatal konfirmált. Egyházi közösségeket bemutató videós riportsorozatunkban a közel ezres lélekszámú, többségében magyar lakosságú településre látogattunk el, ahol az egyházi ünnepség mellett betekintést nyertünk a falu múltjába, a gazdag egyházi építkezésekbe, illetve az újabb tervekbe is, amelyeket a helyi magyar közösség jórészt önerőből, közmunkával valósít meg.
2025. június 15., 07:592025. június 15., 07:59
2025. szeptember 14., 18:192025. szeptember 14., 18:19
Gyönyörű rózsás sétány vezet a falu feletti dombon fekvő magyarfenesi református templomhoz. A szokásos vasárnapi istentiszteletekhez képest ezúttal jóval több a virág, ugyanis pünkösd vasárnapján tartja a fiatalok konfirmációját a gyülekezet. A családtagok, rokonok, ismerősök, barátok, és a vasárnapi istentiszteletekre járó gyülekezeti ,,törzsgárda” színültig megtölti a templomot.
a virágokkal gazdagon díszített, ünnepi köntösbe öltözött templomban, amelynek nemrég a 200 éves évfordulóját ünnepelték.
Lengyel Istvánnal, a magyarfenesi református egyházközség lelkipásztorával úgy egyezünk, hogy a Keskeny út című, egyházi témájú sorozatunk videós riportjához az ünnepi istentiszteletet megelőző napon találkozunk, hogy nyugodt körülmények között tudjunk elbeszélgetni a gyülekezetről, és az elmúlt 25 éves időszakról, amióta a lelkészházaspár – Lengyel István, és neje Lengyelné dr. Püsök Sarolta – a közel ezer lelket számláló kalotaszegi faluban szolgál. Püsök Sarolta a Babeș Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának docense, aki besegít férjének az egyházi foglalkozások, istentiszteletek rendjén is.
A lelkészházaspár ittléte óta eltelt negyedszázadban az egyházközség szinte folyamatos építőteleppé vált: mindig felújítottak valamit, vagy a régi helyett új épületet emeltek, de friss tervekből sincs hiány: közadakozásból, és sok közmunkával pár hete indult el a református és római katolikus gyülekezet temetőjében a ravatalozó építése.
Lengyel István igehirdetése a korfirmációi istentiszteleten
Fotó: Orbán Orsolya
Indulásként visszakanyarodunk a régi időkbe, amikor a falut még Oláhfenesnek hívták, és császári rendeletre 1889-ben keresztelték át Magyarfenesre. A román múltat idéző névre ma nehéz választ találni, hiszen még a Ceaușescu-rendszerben sem lakott itt román a milicistát és pár betelepedett embert leszámítva. A Kolozsvártól mintegy 20 km-re fekvő településre az utóbbi évtizedekben kezdtek beszivárogni a román ajkú lakók, de Magyarfenes nemzetiségi összetételében változatlanul a magyarság van túlsúlyban:
A hat konfirmandus az Úrasztala körül
Fotó: Orbán Orsolya
A korábbi évszázadok bizonyos időszakában a falu életében nem nemzetiségi, hanem vallási konfliktus árnyékolta be a helyi református és római katolikus közösség egymás mellett élését. Lengyel István feleleveníti a 18. századi vészterhes időszakot, amikor gróf Haller György benősülve a korabeli Oláhfenesre kikergette a templomból a protestánsokat. A református lakosság 33 évig tartó megfélemlítések és megaláztatások mellett igyekezett megőrizni hitét. ,,Nehéz idők voltak, hisz tilalmas dolog volt protestáns istentiszteletet tartani, sőt még a házaknál sem engedték, hogy egybegyűljenek. Az időtájt titokban, éjszaka tartottak református istentiszteleteket, és temette a halottaikat a szentlászlói eklézsia papja, Kibédi M. Benedek, de főleg a lónai tiszteletes, Pataki Dániel, akinek sírköve mai napig áll a magyarlónai cinteremben” – idézi fel a korabeli történteket a lelkipásztor.
A három évtizednyi bujkálást követően azonban változtak az idők:
ahol 1793-ban fatemplomot építettek, majd 1820-21-ben elkészült a parasztbarokk stílusú kőtemplom.
Petri Hajnal kántor ünnepi szolgálata
Fotó: Orbán Orsolya
Lengyel István a gyülekezet tizedik lelkipásztora, akit 2000 márciusában azzal fogadtak hívei, hogy Magyarfenesen a reformátusok és a katolikusok papjaik ellenében is mindig békességben éltek egymással. Azóta is ez a közösségi üzenet határozza meg a két gyülekezet és a két pap egymáshoz való viszonyát. ,,Nemzeti ünnepeinket felváltva együtt ünnepeljük – egyik évben a református, másik évben a római katolikus templomban. Református részen bevett szokás, hogy a januári ökumenikus imahét alkalmából mindig a pénteki nap a római katolikus plébánosé.
ahová római katolikus asszonytestvéreket is elhívunk” – magyarázza vendéglátónk a két gyülekezet együttműködését.
Úrvacsoraosztásra készülődve
Fotó: Orbán Orsolya
A gyülekezeti teremben megejtett videós beszélgetésünkben kitérünk a konfirmálás fontosságára, ami leegyszerűsítve annyit tesz, hogy a keresztségben megelőlegezett kegyelmet a felnövekvő ifjú hálából visszajelzi, visszaigazolja, Krisztus melletti hűségével megerősíti, és kiteljesíti. Lengyel István szerint óriási felelőssége az egyháznak, a lelkipásztornak, de a kereszteléskor fogadalmat tett szülőknek, keresztszülőknek, rokonoknak is, hogy úgy neveljék és neveltessék a gyermeket, hogy arról a konfirmációban számot tudjon adni az életre való felkészültségéről.
,,A népi kultúrában általában mindennek jól meghatározott helye van. Így vagyunk az emberi élet ritmusával, fontosabb fordulópontjaival is: keresztelő – konfirmálás – lakodalom – gyermekszülés – elhalálozás és temetés. Érdekes és érdemes így is megvizsgálni a konfirmálást, mint a felnőtté avatás rítusát, amibe szépen bele kellett nőni” – fogalmaz a lelkipásztor.
Lengyel István lelkipásztor a gyülekezeti teremben
Fotó: Orbán Orsolya
Azt is elmondja, hogy
A legtöbb kalotaszegi faluban ilyenkor került először párta a lányok fejére. A fiúk esete egyszerűbb: fekete nadrág, csizma, fehér ing, és a kis lajbi. ,,Ezzel is elvonatkoztatunk a mai divat világától, és ha csak egy napnak erejéig, de felöltjük őseink viseletét. Ha mi nem vesszük magunkra, más biztos nem fogja hordani helyettünk” – nyomatékosítja a lelkipásztor. Az esemény súlyát hangsúlyozva, úgy látja, hogy ha máskor nagy jelentősége volt a konfirmációnak, ma az értéke mérhetetlenül nagy. A fiatalok csak egyszer tizenévesek, s ha ez kimarad az életükből, örökre eltűnhet, mert nem volt részük a gyülekezeti közösséghez édesgető vallásos nevelésben, nem kapcsolódtak rá az őseik szokásaira, hitére.
Bárdos Csaba, a magyarfenesi református egyházközség gondnoka
Fotó: Orbán Orsolya
Miközben megnézzük az ,,egyházi birtokot” a kívül-belül felújított templommal, az új gyülekezeti házzal, és a szintén felújított papi lakkal, Lengyel István kronológiai sorrendben mutatja be az elmúlt negyedszázad főbb építkezéseit. ,,Indulásként” az egyházközségi óvoda visszaperelésével kezdték, aminek sikerében nem igazán hitt a gyülekezet, de a bíróság az egyházközség javára döntött. A tágas telek lehetőséget teremtett egy új gyülekezeti otthon megtervezésére és felépítésére, amit 2008-ban sikerült átadni. Ez új lépcsőfok volt a közösség életében, hiszen azóta számos rendezvény, gyűlés, ifjúsági tevékenység színhelye a modern épület, amelynek emeletén vendégszobák találhatók.
Az élet azonban újabb építkezést hozott, amikor 2008 őszén beomlott a papi lak kéménye, beázott a tető, így az épület lakhatatlanná vált. Az 1883-ban épült parókiát ki kellett üríteni, és habár a lelkészházaspár úgy tervezte, hogy egy-két éven belül visszaköltözhet, az önerőből felújított – szinte újjáépített – ingatlant négy és fél esztendő után tudták ismét birtokba venni.
a teljes tetőzet kicserélésével, az orgonajavítással, a templomhoz vezető sétány kiépítésével, és mire megülték volna a hálaadó ünnepséget, kitört a Covid-járvány, így végül 2022. július 16-án sikerült Kató Béla református püspök jelenlétében hálát adni Istennek a sok évi kitartó munkáért.
A gyülekezeti terem számos egyházi esemény helyszíne
Fotó: Orbán Orsolya
,,Az építkezési lista nem teljes, csak villanásnyi jelenete néhány fontosabb munkálatnak, egy azonban bizonyos: mi magunktól nem lettünk volna képesek ennyit építkezni, ha a 127 Zsoltár nem biztatott volna: ha az Úr nem építette volna a házat... De megtette! Hála az elmúlt 25 évért, mint kegyelmi időért, a kirendelt szerető és segítő szívekért, és hogy megengedte nekünk, hogy mindezt megtegyük és elvégezzük” – összegzi az elmúlt 25 év termését Lengyel István református lelkipásztor.
Az egyházközség gondnokával, Bárdos Csabával felkeressük az épülő ravatalozó építőtelepét az egyházi temető egyik szegletében. A domboldalból kivájt területen már beöntötték a halottas ház alapját, és készül a vasbetonalap további része, amire jön a téglafal.
,,A kápolna építésének ötlete a koronavírus-járvány idején született, addig ugyanis Magyarfenesen is hagyományos módon, háztól temetkeztek az emberek. Ezt a szokást a pandémia idején tiltották meg, így elkezdtünk azon gondolkodni a római katolikus hívekkel, hogy Magyarfenesnek is legyen egy modern kápolnája” – magyarázza az előzményeket a gyülekezet kurátora.
Pár hete sikerült kiönteni az épülő kápolna alapját
Fotó: Orbán Orsolya
A temető mai területe szintén a Jósika család adománya volt a helyi katolikus és református közösség számára, ezt kellett az elmúlt években telekkönyvezni, majd megszerezni a szükséges építkezési engedélyt. Mindez könnyen hangzik, de e mögött is rengeteg utánajárás, kilincselés van, míg elkészült minden szükséges papír, dokumentáció, így a két gyülekezet hozzáláthatott az építkezéshez.
ami nem csak a két templom építésének korábbi évszázadaira nyúlik vissza, hanem a 20. században is több középület került tető alá a zömében építkezésben jártas mesteremberek által lakott településen. Kiemelkedő példa a kommunizmus idején elkészült új kultúrotthon, ami úgy épült fel, hogy a magyarfenesi emberek adófizetés terén öt éven keresztül a dupláját vállalták annak, amit a község többi falvai fizettek. Ezen kívül minden 16 évet betöltött fiatalember vagy férfi köteles volt hat napot dolgozni a közösség javára. Ezek voltak azok az előzmények, amelyek felbátorították a helyi közösséget, hogy belevágjanak a nagy vállalkozásba egy olyan világban, amikor a legtöbb közösség valamilyen alapítványtól várja a megváltást. A magyarfenesi egyházközség is pályázik, de a pénz zömét a helyi két gyülekezet tagjai teremtik elő olyan formán, hogy az egyházfenntartói járulék több mint dupláját fizetik ki az építkezés finanszírozására, magyarázza Bárdos Csaba.
Terveik szerint az új épületet idén be szeretnék fedni, a belső munkálatokat pedig folytatnák jövőre. ,,Ha a Jóisten velünk van, és a közösség is hozzááll, akkor szerintem meg tudjuk valósítani” – zárja beszélgetésünket a református gyülekezet gondnoka.

Keskeny út címmel az Erdélyi Napló hasábjain induló új videós riportsorozatunkban különböző felekezetű gyülekezetek mindennapjait járjuk körül. Elsőként a Kolozs megyei Pusztakamarásra látogattunk.

Az aranyosszéki Kövenden készült Keskeny út című, nemrég indult egyházi sorozatunk újabb videós riportja. Kövend unitárius gyülekezete az utóbbi hat esztendőben újjászületett a fiatal lelkésznő, Farkas Izolda áldozatos munkájának köszönhetően.
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
szóljon hozzá!