In memoriam Csuprik Etelka: a kárpátaljai származású zongoraművész Liszt Ferenc hiteles megszólaltatója volt

Örülök, hogy a nagyközönség elé tárhattuk a zenész legjobb darabjait. Szeretem mindkét zongoraversenyét egy koncerten előadni. Emellett igencsak kedvelem a Dante-szonátát, a négy Mefisztó-keringőt, a h-moll szoná­tát, az Obermann völgyét és a Transzcendens etűdöket.

– Liszt átiratai is közel állnak művészetéhez?
– Bayreuth-ban a Wagner Zenei Egyesület ösztöndíjasaként sokat játszottam közülük. Külön kérésnek tettem eleget, hogy Liszt Wagner-átiratait tűzzem műsoromra, így megtanultam a Tannhäuser, a Parsifal és a Trisztán és Izolda átiratot. Az előadásukra – nehézségük miatt – kevés zongorista vállalkozik. A németek különösen kedvelik e bravúrdarabokat, jóllehet elhangzanak olyan felhangok is, hogy nem kellett volna a Wagner-műveket Lisztnek átírnia. Pedig talán Liszt ismerte legjobban Wagner zenéjét, hiszen Cosimán keresztül családi szálak is kötötték a zeneszerzőhöz.

– Liszt számos orosz komponista művét is átdolgozta. Hogyan értékelik az oroszok, illetve az ukránok a zeneszerző élet­pályáját?
– Nem ismerek olyan zenészt, aki ne szeretné Liszt Ferencet. Talán csak az nem kedveli, aki nem tud zongorázni. Úgy tartják, hogy amíg Paganininél a Caprices-ei állítják nehéz feladat elé a művészeket, addig Lisztnél a Transzcendens etűdök lejátszása az embert próbáló.

– Pályaindulása, repertoárja számos közös vonást mutat egy másik, cigány származású zongoristáéval, Cziffra Györgyével.
– Szeretem Cziffra Györgyöt, életrajzát jól ismerem, és elolvastam az Ágyúk és virágok című könyvét is. Az egyik legnagyobb zenész volt, akit valaha hallottam. De nem minden interpretációját fogadom el. Nem könnyű igazságot tenni, de akárcsak Vladimir Horowitz, ő sem ragaszkodott mindig a Liszt által leírtakhoz. A már említett Obermann völgye vagy a Mefisztó-keringők előadásában több szabadságot engedett meg magának. Liszt elég világosan vetette papírra műveit, semmit nem kell hozzátenni. Szeretem azt kell játszani, ami a kottában szerepel.

– A nagy művészek életében mindig fontos szerepet játszott a „jutalomjáték”. Mi lenne az ön Liszt-jutalomjátéka?
– Kevés az olyan zenész, aki Liszt művészetével teljes mértékben azonosulni tud. Választásomban természetesen a legnagyobb darabok szerepelnének, s itt már ismétlem önmagam. A két zongoraverseny közül az A-dúr áll hozzám közelebb, mivel önmagáért beszél, de az Esz-dúrt is szeretem. A h-moll szonátát is műsorra tűzném, s nem feledkeznék el a Mazeppa-átiratról sem. A koncert­etűdök sorából a Manók táncát emelném ki.

– Hogyan értékeli a mostani koncertet?
– Egy kicsit rányomta a sietség a bélyegét a hangversenyre. Mindenképpen elvállaltam a fellépést, mivel azt szerettem volna, hogy a város zenei élete ezzel is színesedjen. Az Ungvári Szimfonikus Zenekar igen elfoglalt, így két próbán kellett összeszoknunk, s Rózsa Ferenc karnaggyal is most dolgoztam először. Szimpatikus embernek ismertem meg, tetszik nekem a művekről alkotott felfogása. A Mosonyi-kantáta is lenyűgözött, nem ismertem a darabot. Különösen nagyra tartom, hogy az előadók két próbával mit hoztak létre; ebben a kiváló kórusnak is oroszlánrész jutott.