Életút a Cambridge-nek álmodott egyetemen

– Mi vonzotta az orvosi pályára?

– Apám orvos volt, majd 1945-től egyetemi tanár, egy időben a marosvásárhelyi orvostudományi egyetem dékánja, majd halála előtt pár évig rektora. Az 1872-ben alapított és a Ferencz József nevét viselő kolozsvári egyetemen – amely Magyarország második egyeteme volt – tanult s fiatal tanársegédként dolgozott. 1919-től kezdve gyakorló belgyógyász és röntgenorvos volt, az egyik első erdélyi röntgenológus, aki még a tudományág nagyjainál tanult. Amikor 1945-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem orvosi kara átköltözött Marosvásárhelyre, a karnak ő lett a dékánja, Csőgör Lajos professzor volt a rektor. Apám aránylag fiatalon, 63 éves korában halt meg. Jómagam a Kolozsvári Református Kollégiumba jártam elemi és középiskolába 1932 és 1944 között. Ma is szeretettel és tisztelettel emlékezem középiskolai tanáraimra. Az akkori kollégiumnak olyan erős tanári kara volt, hogy 1945 után többen egyetemi tanárok lettek. Középiskolában nagyon érdekelt a kémia. Esténként mindig az apám rendelőjében, az ő íróasztala mellett tanultam. A könyvespolcról elővettem egy-egy orvosi könyvet, atlaszt, nézegettem az ereket, az idegeket, így aztán az orvosi felé irányultam.

– Az orvosi pálya egy sajátos területén, a farmakológián kötött ki. Miért döntött a gyógyszertan mellett?

– 1950-ben végeztem el az orvosi egyetemet. Az orvostudományi szakmák közül elsősorban a kémia érdekelt, és későbbiekben sem vonzott igazán az orvosi gyakorlat. Fiatalon klinikán is dolgoztam, de az 1949–50-es tanévtől megragadtam az egyetem gyógyszertani, vagyis farmakológia tanszékén. Megjegyezném, hogy a farmakológia nem tévesztendő össze a gyógyszerészettel. A farmakológia orvosi szakma: azzal foglalkozik, hogyan hatnak a gyógyszerek a szervezetben. Ezzel szemben a gyógyszerészet a gyógyszerek készítésével és fizikai-kémiai összetételével foglalkozó tudományág.

– Munkássága során többek között az idegrendszerre ható gyógyszerek és a gyógynövények hatását is kutatta. Az ötvenes években mennyire volt fejlett a pszichiátria?

– Ez az orvostudomány különösen érdekes terület volt, mert az ötvenes évek táján – amikor a gyógyszertanra kerültem – óriási haladás történt az idegrendszerre ható gyógyszerek kifejlesztése terén. Akkor jelent meg a pszichofarmakológia, a lelki életre ható modern gyógyszerek csoportja, amely forradalmasította az elmebetegségek kezelését. A nyugtató hatású neuroleptikumok megjelenésével nem kellett a nyugtalan elmebetegeket tartósan bezárva tartani, mert megfelelő gyógyszeres kezeléssel otthon, családi körülmények között is gondozni lehetett őket. A pszichofarmakológia kifejlődésének az időszakában mindez nagyon érdekelt. Főként azt vizsgáltam, hogy az új szerek a vegetatív idegrendszeren keresztül miként befolyásolják a különböző szervek működését, a vérnyomást, a szívműködést és az anyagcserét. A farmakológia határterület a klinikai és az állatkísérletes orvostudomány között. Ma már két ága van: az experimentális, állatkísérletes és a klinikai. Ez utóbbi a beteg szervezetben vizsgálja a gyógyszerek hatásmechanizmusát. A gyógynövények közül főleg a vizelethajtókat vizsgáltam. Obál Ferenc professzor tanítványaként és később munkatársaként kezdtem tudományos kutatómunkát végezni.

– Évtizedeket töltött a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Hogyan élte át a változásokat, és milyen esélyt lát az önálló magyar kar megalakulására?

– 1945-ben Kolozsváron két egyetem működött: a korábban Ferdinánd király, majd a világhírű román tudós, Victor Babeş nevét viselő egyetem és a magyar egyetem, amely 1945-ben vette fel Bolyai nevét. A két egyetem intézetei jól megfértek egymás mellett, mígnem 1960-ban megtörtént az egyetemek egyesítése. Az orvoskarnak klinikákra volt szüksége, de a kolozsvári klinikákon a magyar orvoskar nem kapott helyet. Ezért kerestek egy másik várost a működéshez. Végülis Marosvásárhelyben állapodtak meg, ahol megfelelőnek tartották az üresen álló egykori hadapródiskolát és a körülötte levő gyönyörű parkot. A fáma szerint Ludány professzor azzal a felkiáltással tért vissza Marosvásárhelyről Kolozsvárra, hogy az új egyetem olyan lesz, mint a Cambridge. Eldőlt, hogy az orvoskar átköltözik Marosvásárhelyre. Az 1948-as tanügyi reform az orvoskarokat leválasztotta a tudományegyetemekről és önálló orvosi és gyógyszerészeti egyetemekké alakította át, így a vásárhelyi kar is Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetté alakult. Ez eredetileg magyar tannyelvű egyetem volt, ahogy a Bolyai Tudományegyetem is. 1962-ben lett kétnyelvű az oktatás, olyan módon, hogy az előadások mind a két nyelven folytak, de a gyakorlatok csak románul. Ez azt jelentette, hogy a gyakorlatvezető tanársegédi kar számottevően bővült román kollégákkal. Nem szerveztek külön román és magyar kart, hanem egy fakultás keretében folyt a kétnyelvű oktatás. Ahallgatóságban általában fele-fele volt a magyarok és a románok aránya. Mivel a gyakorlatok román nyelven folytak, a tanársegédi utánpótlás román irányban fejlődött jobban, a magyar anyanyelvű tanszemélyzet, az előadók utánpótlása gyengült. A jelenlegi oktatási törvény multikulturális egyetemnek tekinti a MOGYE-t. Azt írja elő,hogy a multikulturális egyetemeken önálló karokat, fakultásokat lehet szervezni. A vásárhelyi egyetem vezetősége az oktatási törvény lehetőségét figyelmen kívül hagyja, és emiatt nem alakult meg külön magyar és román nyelvű kar. A magyar nyelven történő oktatás háttérbe szorult, a magyar nyelven oktatók számaránya lecsökkent. A magyar oktatók érvényesíteni szeretnék a tanügyi törvénynek azt a kitételét, hogy önálló kart alakítsanak, de a jelenlegi vezetőség ebben egyelőre nem partner.

– A gyógyszeripar nagyon gyorsan fejlődik és valóságos nagyhatalommá vált a világpiacon. Hogyan vélekedik erről?

– A 19. század végén, amikor megjelentek a szintetikus, nem növényekből származó gyógyszerek, a gyógyszervegyészet egyre gyorsabb ütemben fejlődött. Az ötvenes évektől háttérbe szorult a gyógyszertárakban történő gyógyszerkészítés, amikor az orvos által előírt anyagokból állít elő gyógyszert a patikus. Ma a gyógyszertárak többsége csak az iparilag gyártott készítményeket kínálja. Marosvásárhelyen is aránylag kevés az olyan gyógyszertár, ahol készítenek is gyógyszereket. A gyógyszervegyészeti ipar a vegyiparágak közül az egyik leggyorsabban fejlődő és legjobban jövedelmező üzletág lett. Az előállított készítmények többsége úgynevezett generikus készítmény: a különböző vállalatok egy korábban sikeressé vált vegyi anyag licenszét megszerezve állítják elő. Ezeknek a gyógyszereknek ugyanaz az összetétele, mint az eredetileg kifejlesztett régi gyógyszeré. Ezért van az, hogy sok gyógyszerkészítő cég világszerte bizonyos hatóanyagú gyógyszert kínál más-más néven.

– Mi a véleménye a homeopátiás készítményekről?

– Szerintem ez egy túlhaladott tanítás. Hahneman – aki ezt az irányzatot létrehozta – abból a feltevésből indult ki, hogy az anyagok hígításával erősödik a hatásuk. Emiatt olyan mértékű hígításokig is elment a homeopátia, ami bizonyítottan hatástalan. A farmakológia képviselői a homeopátiás készítményeket nem tartják értékesnek. Egy előnyük azonban biztosan van: nem ártanak. A homeopátia irányzata arra késztette az orvosokat, hogy gondosabban figyeljék a beteget, a tüneteket. Az orvostudomány a középkortól kezdve nagy elméleti háttérrel is rendelkezett: teóriákat állítottak fel a betegségekről, amelyeket aztán sorra megdöntöttek. A homeopátia a betegségek pontosabb megismerésében segített, de a mai orvoslás nemcsak a tüneteket kezeli, hanem próbálja felfedni és leküzdeni a betegségek okait is.

Feszt György
Kolozsváron született 1925. szeptember 15-én. 1950-ben végezte el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet, s a farmakológiai tanszéken kapott tanársegédi állást Obál Ferenc professzor mellett. 1963-ban lesz az orvostudományok doktora, a gyógyszertan egyetemi tanára. Mintegy nyolcvan dolgozata jelent meg hazai és külföldi szaklapokban a gyógyszerhatástanról, kutatta az idegrendszerre ható gyógyszerek és gyógynövények hatását. Társszerzője az 1964-ben kiadott Farmacologie című tankönyvnek. Nyugdíjazását követően az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának élén tevékenykedett, az egyesület vezetősége 2005-ben Mikó Imre-emléklappal ismerte el kiemelkedő teljesítményét, a Magyar Tudományos Akadémia 2011-ben az Arany János-díjjal és -éremmel tüntette ki.

– Szakemberként, kutatóként mit tanácsol azoknak, akik kételkednek a gyógyszerek hatásában, félnek a mellékhatásoktól vagy éppenséggel túl sok gyógyszert fogyasztanak?

– Az arany középút a helyes! Egyaránt helytelen a gyógyszerek túlzott használata és a gyógyszertől való teljes idegenkedés. Vannak életmentő gyógyszerek. Fontos szempont, hogy az orvos tanácsára szedjünk gyógyszert, és nem a barátnő vagy az ismerősök által ajánlott készítményeket és adagokat. Nincs olyan gyógyszer, amelynek ne lenne mellékhatása is. Általában minél nagyobb az adag, annál több mellékhatás jelentkezhet. Vannak kedvező mellékhatások is: egy gyulladáscsökkentő szernek a fájdalomcsillapító hatása például hasznos mellékhatás. De lehetnek veszélyes vagy káros mellékhatások is. Ezért fontos, hogy az orvos utasításait betartsuk, s figyeljünk az egyén sajátos gyógyszerérzékenységére is.

– A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével több évtizedes munkásságát értékelték. Mennyire elégedett szakmai pályájával?

– Nagy megtiszteltetésként vettem át a magas állami kitüntetést, nagyon örültem annak, hogy mind a kutatásban, mind az orvosképzés terén végzett tevékenységemet Magyarországon is ismerik és értékelik. Évtizedeken keresztül arra törekedtem, hogy mindkét területen jó eredményeim legyenek.