
Bartha Éva fontosnak tartja az egyház szerepét a tinik meghódításában
Fotó: Szucher Ervin
A szembesülés nagyon fájdalmas, azonban elkerülhetetlen lépés a felépüléshez, a gyógyuláshoz – állítja Bartha Éva pszichológus, a marosvásárhelyi Bonus Pastor Alapítvány munkatársa a szenvedélybetegségekkel vagy a családon belüli erőszakkal kapcsolatban.
2018. június 22., 21:512018. június 22., 21:51
2018. június 22., 22:012018. június 22., 22:01
– Milyen fogadtatása volt a már számos erdélyi helyszínen is bemutatott Kontrasztkiállítás című tárlatuknak?
– Az emberek többféleképpen fogadták: volt, akit sokkolt, és volt, akiben nagyon jó dolgokat indított el. A fiatalok némán, csendben nézték és hallgatták végig a harminc– negyven perces tárlatot, majd félrevonultunk egy nyugodt helyre megbeszélni a látottakat. Nyíltan, őszintén tudtunk érinteni tabutémákat, legyen az a drogfogyasztás kérdése, az elvetélés vagy a válás. Engem is meglepett az érett emberekre jellemző hozzáállás, amelyet a diákok tanúsítottak.
– Ilyenkor derül ki, hogy szinte nincs is olyan család, amelyben ne ütötte volna fel a fejét valamiféle szenvedélybetegség?
– Ezt nem mondanám még akkor sem, ha nagyon sok családban valamilyen formában jelen van. A szakmában dolgozóként én már nem tudok meglepődni az efféle dolgokon, pedig minden második gyermek érintett a kérdésben. Nemcsak szüleik, hanem önmaguk által is.
Úgy érzem, ez az ötven százalék nagyon magas arány.
A Bonus Pastor Alapítvány magyarózdi terápiás központjában egy csoportbeszélgetés szenvedélybetegekkel
Fotó: Makkay József
– Azon túl, hogy őszintén beszélnek minderről, az érintettek próbálnak tenni annak érdekében, hogy leszokjanak a rosszról?
– A legtöbben abban a fázisban és életkorban vannak, amikor jól elvannak ezzel az életmóddal, és káros szenvedélyeiknek csupán a pozitív oldalát érzékelik. Erről is szoktunk beszélni, és megpróbáljuk kinyitni az érintettek szemét, hogy lássák, alkohol, dohány és drog nélkül is lehet szép, vidám fiatalkort élni. A kiállítás is a függőség káros oldalait mutatja be. Szerencsés esetben a fiatal észreveszi, hogy ha így folytatja, sokkal mélyebb és súlyosabb helyzetbe kerül.
– A tárlatlátogatás után az emberek megnyílnak, mesélnek, vallanak, de előfordul az is, hogy másnap visszatérnek és segítséget kérnek a leszokáshoz, a gyógyuláshoz?
– Az emberek ezt nagyon nehezen tudják megfogalmazni magukban és a külvilág számára. Mégis akadt olyan, aki a látottak– hallottak hatására elkezdett terápiára járni, mert nyilvánvalóvá vált számára az addig rejtett probléma. És itt jön be a pedagógustársadalom oly fontos szerepe, különösképpen az osztályfőnököké. Mi egy óra alatt igyekszünk feldolgozni azokat a kérdéseket, gondokat, amelyek felszínre kerülnek, ám igazából egy sokkal hosszabb, átfogóbb munkára van szükség.
– Hogyan élik meg a tinédzserek a társaságból való kiközösítést? Mert ugye, aki nem cigizik és nem iszik, az –egyes osztálytársai szerint –nem is számít menő gyereknek.
Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy a fiatalok egyéb közösségi élményt is kaphassanak, ne csak a cigizés, dohányzás vagy akár a drogozás által biztosított együttlétet. Az osztályfőnököket már említettem, de ugyanakkor nagyon fontosnak tartom az egyház szerepét is, melynek ifi köreibe betagolódva egy egészen más lehetőség kínálkozik a tinik számára. Az a tapasztalat, hogy a mély barátságok, kapcsolatok kialakulása mindig jó irányba viszi a fiatalokat.
– A káros szenvedélyek hatása mellett a kiállításon a családon belüli erőszak következményeit is bemutatják. Mennyire ismerik fel az asszonyok, a gyerekek, hogy nemcsak az elcsattant pofonok, hanem a lelki terror is családon belüli erőszakot jelent?
– Nagyon nehezen, ezért is hasznos a Kontrasztkiállítás, mert szemkinyitó szerepet játszik. Volt már arra példa, hogy felnőtt is, aki végignézte a tárlatot, az egyik felirat előtt egyszerűen elkezdett sírni, mert itt döbbent rá, hogy élete során ő is egy áldozat volt. A szembesülés nagyon fájdalmas, azonban elkerülhetetlen lépés a felépüléshez, a gyógyuláshoz. Egyébként esély nincs arra, hogy az egyén vagy a család életében valami is változzon.
Bartha Éva
1996 óta a marosvásárhelyi székhelyű Bonus Pastor Alapítvány munkatársa. Kezdetben irodavezetőként, programszervezőként, amolyan „mindenesként”tevékenykedett. Jelenleg személyzeti képzési, fejlesztési és prevenciós programkoordinátorként dolgozik, valamint egyéni tanácsadást nyújt. A Bonus Pastor Alapítvány szakembere a magyar református egyház és a magyar rendőrség család– és ifjúságmentő projektje keretében létrejött, mind az anyaországban, mind Erdélyben népszerű Kontrasztkiállítás egyik „tárlatvezetője”.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!