Csermák Zoltán újságírónak – korábban a Hungaroton egyik vezetőjeként – a zene töltötte ki az életét. A lemezkiadó privatizációja után a Duna Televízió alapítói közt folytatta munkáját. 2005-től nyugdíjazásáig a Magyar Televízió külhoni sajtókapcsolatait ápolta. Jelenleg a Hagyományok Háza határon túli sajtókapcsolataiért felel. Életútjáról beszélgettünk.
2018. április 13., 19:522018. április 13., 19:52
2018. április 13., 19:562018. április 13., 19:56
– Hogyan válik egy zenei érdeklődésű szakemberből újságíró?
– A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végeztem. Egy váltást követően a Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalat marketingvezetőjeként, majd kereskedelmi igazgatójaként Magyarország legprofesszionálisabb kulturális vállalatánál váltam szakemberré. Egy újabb fordulat a Duna Televízióhoz vezetett, ahol először kereskedelmi igazgatóként, majd a marketingrészleg vezetőjeként dolgoztam. Itt már a sajtó is hozzám tartozott, s amikor – egy szerencsétlen elnökváltás nyomán – a Magyar Televízióhoz kerültem, már csak a sajtókapcsolatokkal foglalkoztam. Munkaköröm a médiafúzió után sem változott.
– Kevés magyarországi újságíró ismeri jobban a határon túli sajtós műhelyeket, mint te. Mi indította el ezt a kapcsolatépítést?
– Családom egyik ága Délvidékről, másik oldalról felmenőim Felvidékről származnak, így nem keresem a térképen, ha egy magyar falu neve kerül szóba. Egyetemi éveim után aktív tagja lettem a Katolikus Közösségek Hálózatának, így a Kárpát-medence számos településén születtek barátságok, kapcsolatok.
Később a Hargita tetején egy kis birtokot vásároltam, így Erdélyben otthon érzem magam. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) sokáig én voltam az egyetlen anyaországi tagja, így alaposan megismerhettem az erdélyi sajtó örömeit és gondjait.
Csermák Zoltán: hat unokával büszkélkedek, s az ünnepi asztalnál már majdnem húszan ülünk
– Sok évet töltöttél el a Duna Televízióban. Milyennek találtad a médiaintézményt?
– Igazi családias környezetben dolgozhattam, jó érzés volt naponta belépni a falai közé. Elindításával a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő honfitársaim életre szóló ajándékot kaptak. A filmes részleg jobb volt az összes többi csatornáénál, ám a saját gyártású műsorok színvonala erősen változó volt. A már említett 2005-ös vezetőváltás sem tett jót az intézmény presztízsének. Nem akarok ünneprontó lenni, de amikor átkerültem a Magyar Televízióba, sokkal egységesebb, professzionálisabb szervezetbe csöppentem, s a külhoni tematikájú műsorkészítés sem maradt alul az összehasonlításban.
Az egyesüléssel sok ember került egzisztenciálisan rosszabb helyzetbe, s a családias légkör is csorbát szenvedett, de a pozitív minőségi változás érezhető lett.
– Milyen témák érdeklik leginkább a magyar közszolgálati műsorok erdélyi nézőit és hallgatóit?
– A 90-es években a déli harangszó előtt egy klipet vágtak be a Dunán, a sokat megért székelyföldi idős paraszt szekerén hazatartva megemeli kalapját a templom előtt. Valljuk be, sokszor Erdélyre az általunk kreált képet próbáltuk ráerőltetni akaratlanul is.
Az egyesített közmédiában a külhoni magyarság megjelenítésére két iskola létezett, az egyik külhoni tematikájú műsorokban gondolkodott, a másik viszont minden műsor szerves részének tekintette a külhoniak megjelenését. Az első ellenzői ellenérvként a „gettósodást” említették, viszont világosan kell látni: nincs elég külhoni ismerettel rendelkező szakember a közmédiában. Így mindkét megoldás békésen megférhetne egymás mellett. Sajnos jelenleg a Határok nélkül félórás rádióadáson kívül nincs más naponkénti külhoni tematikájú műsor.
– Rendszeresen részt veszel a MÚRE rendezvényein. Milyennek ítéled meg az erdélyi magyar sajtót?
– A többi országrész, különösen a Felvidék némi irigységgel tekinthet Erdélyre. A napilapok, portálok, televíziók, rádióadások száma figyelemreméltó. Leginkább az írott sajtót tudom követni a távolból. Meg kell jegyeznem, az adott médium színvonala nagyban függ a vezetőtől: karizmatikusan vagy hányaveti módon dolgozik. Kreativitásban, leleményben nincs hiány, a kivitelezésnél látok némi gondot. Sok helyen hiányzik egy régimódi olvasószerkesztő, aki jó gazda gondosságával tesz pontot a cikkek végére. A MÚRE-ban igazán otthonra leltem, s megtiszteltetésnek tekintettem, amikor 2008-ban – a Kárpát-medencei újságírásért az adott évben a legtöbbet tevőnek odaítélt – Sándorov Péter-díjjal tüntettek ki. A laudációra válaszolva kifejtettem: jóllehet idősebb korban már nehezebben kötök barátságot, a csoda a MÚRE-ban megtörtént, számos új barátra tehettem szert.
– Újságíróképzéssel is foglalkozol. Milyen az utánpótlás, milyen a képzés minősége?
– Évek óta aktívan veszek részt az ifjabb újságíró-nemzedék oktatásában. Korábban a nagyváradi Ady Újságíró Akadémián, jelenleg a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, a duna-szerdahelyi Szent Erzsébet Főiskolán és a Kárpátaljai Magyar Főiskolán tanítok. Általános megállapításom: a hallgatók lelkesedése példás, össze sem hasonlítható a hazai tanintézmények „diplomavadászaival”. Viszont a kétnyelvűség kemény próbatétel elé állítja a résztvevőket, aminek a stílus és a nyelvtan látja kárát. Mindig hangsúlyozom: az tud jól írni, aki sokat olvas, hiszen az írás egyfajta reflex.
A régi klasszikus újságíró-nemzedék szép lassan kihal, s nekik kell átvenniük a stafétabotot, oktatni az új generációt. Erre viszont módszeresen kell készülniük.
– Az Erdélyi Napló munkatársaként is sok kulturális témát dolgozol fel. Mennyire figyel a Kárpát-medencei magyar sajtó az ilyen értékek ápolására?
– A világ a bulvárosodás felé halad, s úgy tűnik, a kultúrára éhes tömegek kisebbségbe kerültek. Az általánosítás nem helyénvaló, a kultúra továbbra is átszövi életünket. Budapesten például nehéz színházjegyet kapni, az ART mozihálózat ontja a jobbnál jobb filmeket, a könyvvásárok gazdag kínálata is ellentmond az elsiratott könyveknek. A Hagyományok Háza külhoni sajtósaként látom, hogy a fiatalok mennyire keresik a gyökereket, a táncházmozgalom hívei is gyarapodnak. Unokáim a válaszúti népzenei és néptánctáborban kaptak életre szóló élményt, s biztos vagyok benne, hogy a kötelező, jellegtelen diszkó mellett ők is elküldik gyermekeiket hasonló helyre. A sajtóban is nagy igény mutatkozik a hosszabb lélegzetű kulturális írásokra, s azt tapasztalom, hogy a tisztességesen kidolgozott, érdekes anyagokat szívesen olvassák. Médiumtól függ, mennyire halad az árral, vagy az olvasók nevelését is szívén viseli. Gyakran esik szó a nyomtatott sajtó végnapjairól. Biztos, hogy az idősebb generáció vesz inkább szívesen kezébe újságot, de a magazinok és lapok itthoni hihetetlen kínálatára tekintve, még nem jött el a vég.
– Sokat utaztál a nagyvilágban. Van-e kedvenc helyed, ahova szívesen visszatérnél?
– Nagyon szeretem a mediterrán világot, családom egy része Dél-Franciaországban él, feleségemmel újabban rendszeresen járjuk Olaszországot, s a magyar emlékek nyomába eredünk. Szeretem Tunéziát, a római világ pazar emlékei, a korai iszlám vagy a zsidó kultúra épületei, a vendégszeretet és a viszonylag jó közbiztonság teszi az országot igazán vonzóvá. Az ottani írásaimból lassan egy könyv is összeáll, már csak időt kellene találni megírására. Mégis melyik a legszebb ország? Talán Dél-Afrika. Ott kezdtem először filmeket forgatni, beutaztam az országot s megfogott gazdagsága, sokszínűsége. Fokvárost fekvése alapján Nápoly és Rio mellett a világon a legszebbnek tartják. Sajnos a közbiztonság rohamosan romlik, így meggondolom, mikor szánom rá magam egy újabb útra.
– Mit kell tudni Csermák Zoltánról, a magánemberről?
– Nemrég befejeztem a New York-i Metropolitan Opera javarészt magyar emlékeiről írt második kötetemet, a könyv április végén jelenik meg. A múlt évben, részben Erdélyben, Pataky Kálmán operaénekesről készítettem díjnyertes dokumentumfilmet a muravidéki kollégákkal, talán nyáron Buenos Airesben, Pataky sikereinek színhelyén is be tudom mutatni. Továbbra is szövögetem utazási terveimet, megvalósulásuk egészség és pénz függvénye. Útjaim alkalmával a kint élő magyarok és főleg zenészek társaságát keresem, sok érdekes anyag lapul a számítógépemen. Az archívum remélhetőleg valamikor szintén könyvvé érik. Feleségemmel, Judittal idén leszünk negyvenéves házasok, írásaimnak ő a legjobb felügyelője. Az említett itáliai sorozatot ő öntötte szavakba, cikkeinek száma is szépen gyarapodik. Családomban hat unokával büszkélkedhetek, s az ünnepi asztalnál már majdnem húszan ülünk. Az unalom tehát még messze elkerül…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Hűvös hajnalokkal, de sok napsütéssel és 20 fok körüli délutáni hőmérsékletekkel köszönt be október Erdélyben. A HungaroMet következő hét napra szóló előrejelzése alapján számottevő csapadékra egyelőre nem kell számítani.
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
Nem múzeumi anyagként, hanem ma is élő, szerethető és megszólító kultúraként szeretné bemutatni az operett és a magyar zenés színpad örökségét a Hat élet, hat sors című új kolozsvári programsorozat, amely szeptember 27-én kezdődik Kolozsváron.
Világszerte már 1,17 milliárd embert érint valamilyen mentális zavar, és Erdélyben is egyre többen kérnek segítséget. Vajda Ildikó pszichiáter szerint különösen aggasztó, hogy mind több fiatal és serdülő kerül rendelőbe.
Hiába nőttek a romániai fizetések, ez nem hozta magával automatikusan a vásárlóerő növekedését is, az infláció ugyanis többet „vett ki” a zsebünkből – ez a munkaerőpiacot vizsgáló tanulmány egyik legfontosabb következtetése.
Egyre több partiumi, sőt erdélyi kertben érik be a füge (Ficus carica), sőt akadnak helyek, ahol a indián banán vagy datolyaszilva is megterem.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Egy rövid erdélyi körút mindig több az egyszerű kirándulásnál: történelem, épített örökség vagy éppen érdekes találkozások egyvelege. Mi mind a hármat megtapasztaltuk, amikor Erdély több épített örökségét felkerestük.
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!