Hirdetés

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

román állampolgár

Korábban nagy számban vonzott román állampolgárokat Spanyolország, mára a statisztikák szerint megtorpant a trend

Fotó: Somogyi Botond

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

2026. augusztus 13., 18:422026. augusztus 13., 18:42

Az idei évben a spanyol GDP 2,7%-kal nő, háromszor gyorsabban, mint az eurózóna átlagában, a foglalkoztatottság pedig történelmi csúcson áll. Ezzel párhuzamosan azonban a spanyol statisztikai hivatal (INE) szerint csak 2026 második negyedévében több mint 5300 román hagyta el az országot – írta a G4media.ro hírportál a spanyol El Economista című portál adatait idézve.

Ez nem elszigetelt eset, hanem egy elhúzódó folyamat része: a 2013-as csúcson mért 750 ezer fős román közösség azóta folyamatosan zsugorodik, és idén akár 500 ezer alá is csökkenhet – ami 2006 óta, vagyis Románia uniós csatlakozása előtti szint óta nem fordult elő.

Román állampolgárok: hiányzik a megfizethető lakhatás

A tömeges távozás oka nem a munkahelyhiány, hanem az életminőség romlása. „Van munka, csak nincs hol lakni” – összegzik a helyzetet a Spanyolországban próbálkozó romániai családok. Míg a 2000-es évek elején az építőipari fellendülés bőkezű fizetéseket kínált,

Hirdetés

ma a turizmus és a szolgáltatások – a gazdaság új motorjai – alig fedezik a borsos bérleti díjakat,

sok családot idegenekkel való lakásmegosztásra kényszerítve. A lakásárak 2026 első negyedévében 12,9%-kal, a használt lakásoké 13,5%-kal emelkedtek éves szinten, 2015 óta pedig összesen több mint 80%-kal (Madridban akár 100%-kal) drágultak az ingatlanok.

Új bevándorlók érkeznek

Miközben román, ukrán és bolgár állampolgárok tömegesen távoznak, Spanyolország teljes lakossága tovább nő – a keleti-európaiak helyét latin-amerikai (kolumbiai, venezuelai, perui) és marokkói bevándorlók veszik át, akik szegényebb régiókból érkezve elfogadják a gyengébb munkakörülményeket is. A román állampolgárok viszont már uniós polgárként nem kényszerülnek ilyen kompromisszumokra.

A 2000-es évek elején alig 68 ezer román állampolgár élt Spanyolországban; a szám az építőipari boom és a 2007-es uniós csatlakozás hatására robbanásszerűen nőtt,

2012–2013-ban érte el a csúcsot (750 ezer fő). A 2008-as pénzügyi válság és az ingatlanbuborék kipukkanása után fokozatos, elhúzódó kivándorlás indult: 690 ezer (2015), 600 ezer (2018), 565 ezer (2021 eleje) – és most pedig újra csökken a közösség lélekszáma.

A szakértők szerint mindez azt mutatja: Spanyolország növekedési modellje „extenzív” –

új, szegényebb országokból érkező bevándorlókra épül, miközben a régebb óta ott élők számára a megélhetés egyre nehezebb,

és inkább más európai célországokat vagy a felzárkózó Romániát választják.

korábban írtuk

Egyre mélyül az uniós migrációs vita: 22 vezető fordult szembe a spanyol migrációs politikával
Egyre mélyül az uniós migrációs vita: 22 vezető fordult szembe a spanyol migrációs politikával

A Ceutából kiindult migrációs válság nyomán tovább mélyül a feszültség az Európai Unióban: huszonkét tagállami vezető.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Újra drágult az üzemanyag, hajszálnyira a 10 lejes benzin

Ha reggel még nem is, délre már nőttek az üzemanyagárak a piacvezető Petromnál, ahogy az OMV-nél is.

Újra drágult az üzemanyag, hajszálnyira a 10 lejes benzin
Hirdetés
2026. szeptember 15., kedd

Eldőlt, hogy marad-e a gázolaj csökkentett jövedéki adója

A pénzügyminisztérium döntése értelmében szeptember 16. és 30. között továbbra is az alacsonyabb jövedékiadó-szintet alkalmazzák.

Eldőlt, hogy marad-e a gázolaj csökkentett jövedéki adója
2026. szeptember 15., kedd

Valódi cégek valódi gondjaira keresik a választ: három kontinens egyetemi hallgatói versenyeznek Kolozsváron

Három kontinens kilenc országából érkeztek csapatok Kolozsvárra a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kara által szervezett Babeș-Bolyai University International Case Competition (BBU-ICC) nemzetközi gazdasági esettanulmány-versenyre.

Valódi cégek valódi gondjaira keresik a választ: három kontinens egyetemi hallgatói versenyeznek Kolozsváron
2026. szeptember 15., kedd

Megfizethető otthonok: így kezelnék a kolozsvárihoz hasonló lakhatási válságot

Elemzésünk megmutatja, hogyan szüntetnék meg a lakhatási válságot Erdélyben, Kolozsváron is, miként csökkenthetné az árakat az uniós szigor.

Megfizethető otthonok: így kezelnék a kolozsvárihoz hasonló lakhatási válságot
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Újabb magyarországi cég telepedett meg a Partiumban

Belépett a romániai piacra a magyarországi piacon az üveghulladék gyűjtésére, feldolgozására, válogatására és újrahasznosítására szakosodott, iparági vezetőnek számító RE-Glass.

Újabb magyarországi cég telepedett meg a Partiumban
2026. szeptember 14., hétfő

Bezzegromániázhatott Európa egyik legnagyobb autógyártója

A romániai bérekkel és az ezzel együtt járó alacsonyabb kiadásokkal példálózhattak a Mercedes illetékesei Németországban, jelezve az alkalmazottaknak, hogy ha nem tetszenek a megváltozott szabályok, akkor a termelést átköltöztethetik Kelet-Közép-Európába.

Bezzegromániázhatott Európa egyik legnagyobb autógyártója
2026. szeptember 13., vasárnap

Újabb állami hatóság bólintott rá, hogy az Azomureș a Romgaz tulajdonába kerüljön

Újabb akadály hárult el annak útjából, hogy a marosvásárhelyi Azomureș vegyi üzem a román állam tulajdonában levő Romgaz földgázkitermelő- és szolgáltató tulajdonába kerüljön.

Újabb állami hatóság bólintott rá, hogy az Azomureș a Romgaz tulajdonába kerüljön
Hirdetés
2026. szeptember 12., szombat

Milliárdokért épülhet a semmi? A kormány ellenőrei darabokra szedték a miniatomerőmű projektjét

A Doicești-re tervezett kisméretű moduláris atomreaktorok telepítésének költségbecslése 2025 decemberében 6,5 milliárd dollár volt, mintegy 3,8 milliárd dollárral több az eredeti becslésnél – derül ki a kormányfő ellenőrző testületének jelentéséből.

Milliárdokért épülhet a semmi? A kormány ellenőrei darabokra szedték a miniatomerőmű projektjét
2026. szeptember 12., szombat

Autóút-keresés folyt. köv. a magyar–román határon: ötéves késéssel összejön?

Még legalább három évet várni kell jelen állás szerint a harmadik gyorsforgalmi összeköttetésre Magyarország és Románia között, ami ötéves csúszást jelent a kezdetekkor lelkesen, vagy inkább vakmerően kitűzött célokhoz képest.

Autóút-keresés folyt. köv. a magyar–román határon: ötéves késéssel összejön?
2026. szeptember 11., péntek

5820 lej az átlagbér – csak éppen nagyon nem mindegy, ki hol dolgozik

Júniushoz képest júliusban 86 lejjel (1,5 százalékkal) 5820 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken közzétett adatsorokból.

5820 lej az átlagbér – csak éppen nagyon nem mindegy, ki hol dolgozik
Hirdetés
Hirdetés