Magyar–magyar gazdakapcsolatok

– Mi tette szükségessé a mintegy húsz erdélyi magyar gazdaegyesület szövetségbe történő tömörülését?

– 2013-ban jó néhány erdélyi kistérségben gazdaegyesület született azzal a céllal, hogy egyesületi formában lépjenek fel a helyi gazdák érdekében. Később derült ki, hogy az érdekérvényesítés sokkal hatékonyabb lehet, ha ezeket az apró egyesületeket szövetségbe tömörítjük. Ez a munka 2015 végén kezdődött el, és az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének Szövetsége (EMGESZ) bejegyzését idén januárban fogadta el a kolozsvári táblabíróság. Szövetségünket jelenleg 21 tagegyesület alkotja.

– Hogyan sikerül lefedni Erdély minden régióját?

– A szövetség eleve a realitásokhoz és a történelmi viszonyokhoz próbál illeszkedni. Ötfős elnökség irányítja. A szövetség megválasztott elnöke Jakab Ernő székelyudvarhelyi állatorvos, munkáját négy alelnök segíti. Tiboldi László a Hargita és Kovászna megyei gazdákat, Csomós Attila a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) Maros megyei elnökeként a Maros megyei termelőket, Hupka Félix a belső-erdélyi területeket, míg jómagam a partiumi megyék magyar gazdáit képviselem. Nyilván egy fiatal szövetségről van szó, úgyhogy nagyon sok munka áll előttünk.

– Az EMGESZ mennyire versenytársa a rendszerváltás után alakult Romániai Magyar Gazdák Egyesületének?

– Mindig hangsúlyozzuk, az erdélyi magyar gazdatársadalomban van annyi elvégzendő feladat, hogy bőven jut mindenkinek. Senki elől nem szeretnénk elvenni a munkát. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy gazdaegyesületeink, illetve az új gazdaszövetség azért jött létre, mert az elmúlt negyedszázadban Erdély több vidékén nem működött a magyar gazda-érdekvédelem. Elegendő, ha Szatmár vagy Szi­lágy megye példáját említem, ahol gyakorlatilag semmiféle érdekérvényesítő mezőgazdasági egyesületi munka nem folyt a rendszerváltás óta.

– Egy romániai magyar gaz­daérdekvédő szervezetnek milyen irányban kell ma képviselnie tagjai érdekeit?

– Az érdekképviseletnek három fő csapása van: a román kormány, a magyar kormány és az Európai Unió. Ebből ma a gyenge láncszem Bukarest, de az európai uniós viszonyok sem túl bíztatóak. Szövetségünk Magyarországon komoly partnerekre talált: elsősorban a budapesti Földművelésügyi Minisztériumot kell megemlítenem, amely nemcsak gazdaegyesületeink munkáját támogatja, hanem felkarolta az új gazdaszövetséget is. Jó hír, hogy ebben a gyümölcsöző együttműködésben idéntől falugazdász-hálózat kiépítésében vehetünk részt.

– Az erdélyi gazdák elsősorban a bukaresti szakminisztériumtól függnek, hiszen az agrártámogatások és a különböző agrárpályázatok itt érhetőek el. Sikerül-e ezen a területen áttörést elérniük?

– Ma a román Földművelésügyi Minisztérium egy meglehetősen ingoványos talaj. A jelenlegi kormánnyal nem törekedtünk kapcsolatépítésre, hiszen a helyzet mai állása szerint ez ideiglenes kabinet, amelynek decemberben jár le a mandátuma. Az a feladatunk, hogy a választások után felálló új román kormány földművelésügyi minisztériumi vezetőivel vegyük majd fel a kapcsolatot, és azt a lehetőségek szerint minél szorosabbra fűzzük. Ehhez az kell, hogy szövetségünk minél jobban lefedje az erdélyi területeket, és minél több tagunk legyen, hiszen ennek megfelelően lesz kellő súlyunk a gazdák érdekeinek érvényesítésére Bukarestben.

– Melyek ma a romániai magyar gazdák legnagyobb gondjai?

– Az első egyértelműen a biztos piac hiánya. Akárhova megyünk, az első panasz, ami felmerül: sok mindent jó minőségben és kellő mennyiségben meg tudnak termelni, de az árut nincs kinek eladni. Ha pedig el lehet adni, olyan alacsony árat kínálnak érte a felvásárlók, amiért nem érdemes megtermelni. Mindez arra vezethető vissza, hogy gyakorlatilag megszűnt a mezőgazdaságra épülő hazai feldolgozóipar. Illetve ami maradt belőle, és ami ma is működik, az nem az erdélyi magyar gazdák érdekeit szolgálja. Nagy gond az erdélyi birtokviszo­nyokból, a birtokszerkezetből adódó támogatási rendszer hiánya. Ma olyan agrártámogatási rendszere van az országnak, amely nem a kicsi vagy a közepes méretű családi gazdaságokat részesíti előnyben, hanem a több ezer, illetve a több tízezer hektáron gazdálkodó regáti vagy alföldi agrárvállalkozókat. És ehhez társul a krónikus tőkehiány: semmit nem lehet nagyban vállalni, hogy az ember ne ütközzön bele. Bajainkat súlyosbítja a technológiabeli lemaradás, hiszen a rendszerváltás után a korszerű gazdálkodást sokszor nem volt honnan megtanulni.

– Fő bajként említette a biztos piac hiányát. Ez mennyire hozható összefüggésbe azzal, hogy Erdélyben csak elvétve akad értékesítési szövetkezet, ami a kisgazdák termékeit a nagybani felvásárlóknak kínálná?

– Közös fellépés és közös értékesítés nélkül esélyeink egyértelműen korlátozottak. A szövetkezésnek sajnos megvannak a maga rosszemlékű tapasztalatai, sok helyen ma is szitokszóként hangzik el. Nagyon nehéz leküzdeni ezt a mentalitást. Talán az uniós pályázati kiírások segítenek abban, hogy valamilyen mentalitásbeli változás történjen. Az új európai uniós pályázatok mind afelé terelik a gazdákat, hogy szövetkezetekbe tömörüljenek. Azt gondolom, hogy komolyabb, rendszerszintű anyagi és adminisztrációs segítség nélkül nehéz lesz az áttörés. Jöjjön ez a segítség akár a román, akár a magyar kormány részéről, nagy szükség van rá. Amíg a szövetkezés visszanyeri természetes folyamatát, becsületét, amíg új szövetkezetek jönnek létre, az időbe telik. Külső beavatkozás nélkül ez a természetes folyamat nagyon lassan halad, mi meg versenyt futunk az idővel.

– Milyen konkrét segítségre gondol?

– Adókedvezményektől kezdve a konkrét anyagi juttatásokig széles a skála. Az államnak támogatnia kellene az új szövetkezetek feltőkésítését. Még ha meg is van a szándék tíz, húsz, ötven gazda részéről, hogy szövetkezetet hozzon létre, hiányzik a kezdőtöke, amivel az új szövetkezet elindulhat a megmérettetés útján. A másik fontos lépés az volna, hogy ezeknek a szövetkezeteknek akár állami szinten is segítsenek a piacteremtésben.

– Ígéretesnek induló magyarországi kapcsolatokat építettek ki nemcsak kormányzati intézményekkel, hanem más gazdaérdekvédelmi szervezetekkel is. Milyen kézzelfogható hozománya lehet ennek az erdélyi magyar gazdák számára?

– Sokféle elképzelés született, több projektben is benne vagyunk. Az erdélyi magyar gazdák számára vállalható jó lehetőség például az egyéves mezőgazdasági ciklusok keretében a Magyarországról beszerezhető inputanyagok nagy tételben történő behozatala Erdélybe. Egy-egy gazdacsoport keretében itt annyira közösek az érdekek, hogy nem lehet olyan vita, mint a közös értékesítés körül. Azonban ezen a téren is lassan haladunk, hiszen itt is tőkére van szükség. Ahhoz például, hogy kétszáz gazda összefogása nyomán nagyobb mennyiségű műtrágyát tudjunk beszerezni, bankhitel típusú segítségre lesz szükség, hiszen a gazdák rendszerint év végén tudják kifizetni a műtrágyát, miután termékeiket értékesítik. Fontos ebben a kapcsolatban tudatosítani, hogy ami nekünk jó, az legyen jó az anyaországnak is. Abban tudjuk ma leginkább segíteni egymást, ha ezeket az input árukat nagy tételben és jó áron beszerezzük Magyarországról. Ezzel egyrészt támogatjuk a magyar gazdaságot, ugyanakkor az erdélyi gazdák is az itthoninál kedvezőbb áron jutnak hozzá a gazdálkodáshoz szükséges legfontosabb anyagokhoz.

– Van, aki szívesen kivinné termékeit a magyarországi piacra. Erre nyílik-e lehetőség?

– A határmenti térségben sajnos azzal szembesülünk, hogy valamilyen szinten a határ két oldalán a gazdák egymásnak versenytársai. Azt kevésbé látom életszerűnek, hogy egy-egy teherautónyi friss áruval valaki beállítson például Érmellékről a debreceni piacra. Állami segítség mellett olyan megoldásokban kell gondolkodni, amely egyszerre segíti a határ mindkét oldalán élő gazdákat: ez a feldolgozóipar újjáépítése lehet. Ott tudnánk akkora mennyiségű árut értékesíteni, amely érdemben meg tudná változtatni a magyar–román határ mindkét oldalán élő gazdák helyzetét. Ezen az elképzelésen már dolgoznak, és én bizakodó vagyok, hogy a közös projektek előbb-utóbb valósággá válnak.

– Szövetségük gazdakataszter létrehozásába fogott. Hogyan haladnak a lajstromok összeállításával?

– A magyarországi földművelésügyi minisztériumtól kaptunk nagy segítséget, hogy ezt a hatalmas munkát elindíthassuk. Egyelőre néhány kistérség gazdaösszeírása készült el Biharban, Szilágy és Hargita megyében. Ahhoz, hogy az erdélyi magyar gazdatársadalomról általános keresztmetszetet kapjunk, rendszerszintű, egész Erdély területére kiterjedő felmérést kell készíteni. A mára elkészült összeírások az adott kistérség szempontjából hasznosak, de ezeket az adatokat egy-két év elteltével frissíteni kell. Az eddig elvégzett munka mindenesetre nagy tapasztalatot jelent arra nézve, hogy erdélyi méretekben hogyan lehet egy ilyen nyilvántartást megvalósítani. Huszonöt éve vagyunk adósak magunknak és az erdélyi magyar gazdatársadalomnak ezzel a kataszterrel. Amíg ez nem oldódik meg, minden további stratégiai tervezgetés meglehetősen korlátozott.