
Barta Anett naponta megforgatja a több hónapon át érlelődő sajtokat
Fotó: Makkay József
A 24 éves érköbölkúti Barta Anett az Érmellék legismertebb sajtkészítő kisvállalkozója. Két éve indított sajtműhelyéből tucatnyi tejtermék kerül ki. Idén tavasztól online rendszerben, házhoz szállítva forgalmazza friss és érlelt sajtjait. Háztáji sajtműhelyében jártunk.
2020. augusztus 25., 09:292020. augusztus 25., 09:29
Nem megszokott jelenség, hogy a fiatalok a mezőgazdasági termelés vagy a kisüzemi élelmiszer-feldolgozás mellett köteleznék el magukat, de az elmúlt években ilyen téren is pozitív irányba mozdult el a szakma. Egyre több huszonéves fiatal agrárvállalkozóról hallani, akik mezőgazdasági termelésben és feldolgozásban látnak jövőt. Jó példa erre az érköbölkúti Barta Anett, aki huszonnégy évesen egy sikeres sajtműhely gazdája. Két esztendeje elkezdett vállalkozását pályázati pénzekből és önerőből fejlesztené.
A lánynak volt kitől tanulnia, de indulás előtt ő is megtett pár vargabetűt: többéves nagyváradi munkavállalás után döntötte el, hogy legjobb az, ha az ember a maga uraként él.
„Vendéglátóipari szakközépiskolában érettségiztem, majd édesapám elküldött egy sajtkészítő tanfolyamra, hátha kedvet kapok a tejtermékek feldolgozásához. A székelyföldi előadásoktól fellelkesülve elkészítettem első sajtjaimat, de a folytatás abbamaradt, mert elszegődtem Nagyváradra pincérnek. Időbe telt, amíg rájöttem, hogy a rosszul fizetett munkát nem nekem találták ki, így hazajöttem a szüleimhez Érköbölkútra” – meséli a sajtkészítő vállalkozásához vezető első lépéseit Anett. Édesapja tehéntartásból él, így örült, hogy a lánya tejfeldolgozásba kezd.
Eladásra kínált friss sajt és túró
Fotó: Makkay József
A lány a közeli kisváros, Székelyhíd magyar polgármesterétől is segítséget kapott, aki örült annak, hogy a környéken végre érlelt sajtok készítésére szakosodik egy fiatal. A polgármester székelyföldi tanfolyamra is elkísérte Anettet és édesapját. A 2018 nyarán készült és decemberig érlelt sajtokkal Barta Anett a partiumi városka karácsonyi vásárában mutatkozott be. A vevők igazolták, hogy jól döntött. „Az Érmelléki Gazdák Egyesülete által szervezett húsvéti vásárban jóval nagyobb választékkal vettem részt: az érlelt sajtok mellett különböző fűszerezésű friss sajtot, túrót és egyéb tejtermékeket is kínáltam. Egyértelmű volt, hogy jó a kereslet, ez pedig újabb löketet adott a vállalkozásnak” – magyarázza vendéglátóm.
Közben bejárjuk a sajtműhely eddigi állomásait. 2018 nyarán még a családi ház konyhájában indult a sajtkészítés. A megyei állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hivatalban érdeklődtek engedélyeztetés ügyében. A nagyváradi szakemberek segítőkészek voltak, és részletesen elmagyarázták, hogy a ház egyik külön helyiségét miként alakítsák át és rendezzék be a szükséges élelmiszer-biztonsági engedélyek megszerzéséhez. Első lépésként a konyhából átvándoroltak egy kisebb raktárhelyiségbe, majd kitakarították a termények tárolására használt fészert, és hozzáláttak az új sajtműhelyhez.
Delelő tehénállomány. Tizenhárom fejőstehénből él meg a családi vállalkozás
Fotó: Makkay József
A közeli kisvárosok piacain a fiatal vállalkozó meglepve tapasztalta, hogy csak ő használ kasszagépet, és egyedül neki van sajtkészítési engedélye. Amikor az ellenőrök jöttek, a falusi nénikék összepakoltak és hazamentek. Az ellenőrzések szigorodásával változott a helyzet, és a háztáji tejfeldolgozásból élők többsége abbahagyta. Az egy-két tehenes kisgazdaságokban a gazdák nem látták értelmét engedélyezett tejfeldolgozó műhely kialakításának, inkább felhagytak a tehéntartással, vagy helyben, a faluban értékesítik termékeiket.
Az érlelőpince a porta végében áll, a mélyben fakeretes állványokon sorakoznak a sajtok. Naponta mintegy tíz kg sajt készül, ennek fele érlelésre kerül, a többit friss termékként értékesítik. Szezonfüggő, hogy mikor mit keresnek a vásárlók. Húsvéttól augusztusig a friss túró fogy, a paradicsom érésével a telemea eladása fut fel. Kora ősztől jövő év húsvétig az érlelt sajtoké a piac.
Barta Anett rögtönzött tejtermék-bemutatóját egy kisüzem is megirigyelné.
A koronavírus-járvány tavaszi berobbanása óta a Barta család sajtműhelyének felhozatala átvándorolt online térbe. Vendéglátóim szerint nem érezték meg a járványt, annyi rendelés érkezett telefonon és interneten. Ma már népes vásárlói kör alakult ki az Érmelléken, hetente kétszer szállítják házhoz a rendeléseket.
Az évszázados falusi pincét kitatarozták, a pincegádorban az új sajtműhelyt szeretnék felépíteni. A beruházásra azonban egyelőre nincs elegendő pénz. Anett szerint ha önerőből kell elkészíteni, hosszabb időbe telik, ha uniós pályázatot nyernek, hamarabb összejön.
Édesapja, Barta Emil szerint uniós támogatás nélkül tehenet sem érdemes tartani. Korábban öt éven át évi 1500 eurós pályázathoz jutottak, újabban egy 15 ezer eurós uniós támogatást kapott a család.
A literenként egy lejért felvásárolt tejet nem érdemes tejfeldolgozó üzemeknek eladni. Nekünk a liter tej önköltségi ára 1,80 lej. Ha nem dolgoznánk fel, nem érné meg fejőstehenekkel foglalkozni” – magyarázza az érköbölkúti gazda.
Barta Anett beiratkozott élelmiszeripari szakra a váradi egyetemre. Szakmailag is szeretné képezni magát, mert meggyőződése, hogy a szaktudásra egyre nagyobb szükség lesz. „Érlelt sajtokban az Érmelléken nincs konkurenciánk, ugyanakkor a friss készítményekben is sikerül olyan ízesítésű termékeket kínálni, amelyeket megkedveltek az emberek. Ha tudjuk fejleszteni, családi vállalkozásunk előtt szép jövő áll” – magyarázza búcsúzásként a fiatal vállalkozó.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!