Falugazdász segíthet az útkereső gazdán

Mint ahogy az is nagy segítség volt, hogy dr. Jakab Samu talajtanos szakember irányításával és budapesti segédlettel sikerült megteremteni a rendszerváltás utáni első magyar nyelvű mezőgazdasági felsőfokú mérnökképzést Nyárádszeredában. Falugazdászként szerte a megyében sok polgármesterrel, mezőgazdasági szakemberrel, agrárvállalkozóval találkozom, akik ezt sikeresen elvégezték. Ezzel nemcsak saját szakmai jövőjüket alapozták meg, hanem a térség mezőgazdaságában és vidékfejlesztésében is fontos szerepet vállaltak” – fogalmaz a kutatómérnök.

Új idők új szelei?

A kilencvenes évekbeli magyar gazdatanfolyamok romániai viszonylatban is kuriózumnak számítottak, hiszen román részen nem volt hasonló kezdeményezés. Ez késztette arra a bukaresti mezőgazdasági minisztériumot, hogy a kilencvenes évek végén létrehozza az országos mezőgazdasági szaktanácsadási hálózatát, amelynek a magyarországi falugazdász-hálózat mintájára kellett volna működnie, de soha nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Dán Péter ennek okait abban látja, hogy a szakminisztérium hamar elengedte a rendszerben alkalmazott szakemberek kezét, akik magukra maradtak a rájuk nehezedő gondokkal. Nem volt megfelelő szakirodalom, amit a gazdáknak átnyújthattak volna – csak az idejét múlt hetvenes és nyolcvanas évekbeli mezőgazdasági szakkönyveket tudták használni –, ugyanakkor a rendszeren belül nem biztosították a különböző mezőgazdasági szak­ágak szerinti szakosodást. Vagyis mindenki mindennel foglalkozott.

A dán gazda mítosza

Az erdélyi magyar gazdaszervezetek – az időközben önállósodott RMGE Maros szervezet is – elkezdték saját útjukat keresni, ami szerencsésen egybeesett a magyar agrárminisztérium által támogatott falugazdász-hálózat erdélyi kiépítésével. Dán Péter szerint ez nagy segítséget jelent a gazdák megfelelő tájékoztatásában. Falugazdász munkájában a szakember arra törekszik, hogy nemcsak elméleti előadásokkal, ismertetőkkel mutassa be az állattenyésztés iránt érdeklődőknek a legfontosabb tudnivalókat, hanem gyakorlati ismertetőket is tartson. Olyan gazdák portájára visz egy-egy gazdacsoportot – rendszerint a mezőgazdasági szaktanfolyamok résztvevőit –, ahol a gyakorlatban is megnézhetik azt, amiről hallanak vagy tanulnak.

A régi mintagazdaságok rendszerére emlékeztető módszer egyrészt a meglátogatott gazda számára jelent segítséget, hiszen több szempontból elemzik, mit tett jól és min kellene még javítani. Ugyanakkor ebből minden résztvevő gazda is tanul, tapasztalatait pedig otthon tudja alkalmazni.

„Nem akadémikusokat kell képezni a gazdákból, hanem felmérni tudásukat, lehetőségeiket, képességeiket, és abban segíteni őket, hogy lépésről lépésre haladva jobb eredményeket érjenek el” – magyarázza a mezőgazdasági szakoktatás alapszabályát Dán Péter. Aki mítoszokat rombol, amikor arról beszél, hogy a híres dán állattenyésztési gazdának sincs olyan szakmai tudása, amiről sokat beszélnek. Sőt,

Kis túlzással a dán gazda feladata annyi, hogy a legalább hetven fejőstehénből álló állományában felteszi a tehén tőgyére a fejőgépet, és leveszi. Mert ezen kívül gyakorlatilag mindent – beszerzés, értékesítés, könyvelés – a háttérben álló szakemberhálózat végez. Ez a rendszer Erdélyben hiányzik, így a mi gazdáinknak mindent önerőből kell vállalniuk, ami nagyban behatárolja érvényesülési lehetőségeiket.

Tejtermelés vagy húsmarhatartás

Az erdélyi szarvasmarhatartás nincs könnyű helyzetben. Ezt az jelzi a legjobban, hogy a legtöbb falu határából eltűntek a 10–15 éve még legelésző népes szarvasmarhacsordák. Vagyis nem éri meg tejet termelni. A marosszentgyörgyi kutató szerint teljesen átalakult a nagyüzemek tejfeldolgozási módszere. Míg a kilencvenes években a friss tej volt a mérvadó – amit hűtve 3–4 napig lehetett fogyasztani –, ma már a tejfeldolgozó nagyüzemek arra törekednek, hogy kétszeresen pasztörizált dobozos tejük egy évig is állhasson a nagyáruházak polcain. A nagyüzemek ehhez igazították a nyersanyagként beszerzett tej átvételi feltételeit is, aminek az 1–10 tehenet tartó gazda nem tud megfelelni. Ha mégis megvásárolja a zárt rendszerben történő gépi fejés kellékeit, ez nem térül meg az alacsony tejfelvásárlási árak miatt. E tejfeldolgozási rendszerben igazából csak a legalább száz tehenet tartó szarvasmarhafarmok tudnak talpon maradni.

Dán Péter ugyanakkor attól is óva int, hogy mindenki számára alkalmazható sikertörténetként tálaljuk a kézműves sajtok sikerét, azaz a háztáji tejfeldolgozás esélyeit. Ami kis számú családi gazdaságban működik, azt nem lehet általánosítani. „Ez pont olyan tév­hit, mint amikor évekkel ezelőtt sokan azon voltak felbuzdulva, hogy a falusi turizmus megoldja az erdélyi falvak gondjait. Hamar bebizonyosodott: néhány sikertörténetből nem lehet általános receptet gyártani” – magyarázza Dán.

Ennek legnagyobb kerékkötője eddig a túl szigorú feltételekhez kötött vágóhidak működtetése volt. A nagyvágóhidak aprópénzt kínáltak az élő marháért, de amennyiben fellendül a szervezett külföldi felvásárlás, ez nagyot lendíthet az ágazaton. Mint ahogy az is jövőbe mutató kezdeményezés, hogy a Székelyföldi Vidékfejlesztési Program keretében több olyan terv is jelentős magyar állami támogatáshoz jutott, amelynek megvalósulásával megoldódna az adott körzet megfelelő áron történő élőállat-felvásárlása, feldolgozása és értékesítése.

Dán Péter szerint nehéz pontos receptet mondani a gazdáknak arra, milyen állattal érdemes foglalkozni. Ez sok mindentől függ. Abban azonban sokat segíthet a szakember, hogy a gazda által választott területen milyen legyen a technológia, és mire figyeljen a gazda. Példaként az 1800-as éveket említi, amikor a gazdák többsége a szarvasmarhát elsősorban a termőföldek trágyájáért tartotta, annyira fontos volt a természetes tápanyag-utánpótlás. Ma már sokkal több hasznosítási módja van ennek az ágazatnak is, de amikor erről dönt a gazda, ezt is érdemes szem előtt tartania – fogalmaz a szakember.