Hirdetés

A legjobb tanár a piac

A központi régióbeli Kis- és Középvállalatok Federációja elnökének kezdeményezésére 2012-ben jött létre a Fiatal Vállalkozók Szövetsége és a Női Vállalkozók Szövetsége. A vállalkozói érdekképviselet központi régióbeli alelnökével, Soós Istvánnal, a fiatal vállalkozók esélyeiről beszélgettünk.

Simon Virág

2016. október 01., 20:132016. október 01., 20:13


– Mit jelent a Fiatal Vállalkozók Szövetsége tagjának lenni?

– A Kis- és Középvállalatok Országos Tanácsa fontosnak tartotta, hogy a fiatal tagokra külön odafigyeljenek, így a tanács ernyője alatt 2012-ben létrehozták ezt a szövetséget. A központi régióból – Fehér, Maros, Hargita, Kovászna, Szeben és Brassó megyéből – mintegy ezer vállalkozó csatlakozott hozzánk, s folyamatosan nő a tagok létszáma. Reméljük, hogy két éven belül elérjük a kétezres taglétszámot. Nem egy-egy iparágat vagy szakterületet képviselünk: valamennyien mind vállalkozók vagyunk, ezért a szövetség tagjai a számítástechnikától a mezőgazdaságig számtalan területen tevékenykednek. A felső korhatár a negyven év, de tagjaink többsége 25–35 év közötti. Azt tapasztaltuk, hogy több előnye is van annak, ha fiatal vállalkozókként találkozunk, megismerjük egymást, tanulunk egymástól.

– Mit nyújt manapság egy ilyen szakmai szervezet a tagjainak?

– A Kis- és Középvállalatok Országos Tanácsának testvérszervezeteként több olyan találkozón is részt vehetünk, amelyen minden tag jelen van, így sokat tanulhatunk az idősebb vállalkozóktól, akik jobban ismerik a törvényeket és nagyobb a tapasztalatuk. A fiataloknak folyamatosan szerveznek továbbképzéseket, hogy otthonosan mozogjanak azon a szakterületen, ahol éppen dolgoznak vagy vállalkoznak. Egy ilyen szövetséghez tartozni elsősorban azt jelenti, hogy közös érdekeink, közös céljaink és közös eredményeink vannak. Ha én, Soós István vállalkozóként elmegyek panaszkodni az adóhatósághoz, a városházára vagy a munkaügyi igazgatóságra, hogy igazságtalanság ért, hogy jogtalanul büntettek meg, nem járok sikerrel. Ha viszont ezt az ügyet egy erős szövetség képviseli, ha több száz vállalkozó van együtt, akkor jobban tudják hallatni az én hangomat is. De az erős képviselet az uniós pályázatokat elbíráló bizottságokkal való egyeztetés során is fontos. Sok esetben megtörténik, hogy a pályázó tőle független okok miatt nem tudja betartani az üzleti tervet és ezért a pályázata veszélybe kerül, ilyen esetben az országos tanács szakemberei az új feltételek kialkudásában segítenek.

– Van-e konkurencia vagy irigység az azonos területen dolgozó vállalkozások között?

– Azt tapasztaljuk, hogy ha a vállalkozók összeülnek, és őszintén mesélnek sikereiktől, kudarcaikról, mindarról, amin túlestek, abból mindenki tanul. Nagyon jók ezek a találkozók, hiszen közössé tehetők a tapasztalatok. Előfordult, hogy egy-egy fiatal vállalkozó egy megvalósításra váró ötletéről mesélt, amiről aztán hamar kiderült, hogy a szomszédos megyében azt már kipróbálta egy másik vállalkozó, de sikertelenül. Ha a fiatal egy-egy elképzelést, ötletet több szakemberrel is át tud beszélni, az mindenképpen a javára válik. Tudjuk, hogy a legjobb tanár a piac: ott találkozik az elképzelés a valósággal, s ott derül ki, hogy életképes lesz-e vagy sem. A hasonló cipőben járó vállalkozók tanácskozása, egyeztetése tehát nagyon hasznos. Szeretnénk az elkövetkező időszakban a különböző területeken működő tagjainkat klaszterekbe tömöríteni – egy ilyen már működik az IT-vállalatok számára Kolozsváron –, hiszen akkor lehetőséget teremtünk arra, hogy az egy ágazatban dolgozó fiatal vállalkozók külön találkozzanak, tanácskozzanak sajátos dolgaikról.

– Vannak-e olyan problémáik, amelyek kimondottan a középrégióra jellemzőek?

– Országszerte ugyanazokkal a gondokkal küszködnek a vállalkozók. Az elmúlt években nagyon sokan be kellett zárjanak, mert nem tudták fenntartani vállalkozásaikat. Bár úgy tűnik, az állam támogatja a fiatalokat, hogy vállalkozzanak, a valóságban ez árnyaltabb. Lehet, hogy a fiatal kedvezményben részesül, amikor elindít egy vállalkozást, sőt két évig az alkalmazottak után sem kell annyi adót és illetéket fizetnie – nyer mondjuk pár száz lejt. De mi történik akkor, ha az indulás másnapján vagy egy hét múlva meglátogatja a pénzügyőrség és megbünteti 5000 lejjel? Ez sajnos gyakran megtörténik, és a jelenség egyre ijesztőbb. Vannak, akik az első büntetés kudarca után feladják, vannak, akik újra és újra próbálkoznak. Más európai országban, ha egy frissen indult vállalkozást ellenőriznek, és valamilyen szabálytalanságot találnak – ami tudatlanságból vagy hozzá nem értésből fakadt – a vállalkozót először figyelmeztetésben részesítik, s határidőt szabnak, amíg a hiányosságot ki kell javítania. Büntetést csak akkor rónak ki, ha a megadott időpontig ezt nem tette meg. Nálunk ez éppen fordítva működik.

– Nemrég a fiatal vállalkozókat képviselte azon a tanácskozáson, ahol bemutatták a Vállalkozók kormányprogramját a 2016–2020-as időszakra. Ezt a leendő kormány figyelmébe ajánlják. Melyek a legfontosabb javaslataik?

– Szerintem a legfontosabb javaslat az, hogy a kormány legalább négy évig ne változtassa meg az adótörvényt. Jelenleg mind a hazai vállalkozóknak, mind a külföldi befektetőknek azzal kell szembenézniük, hogy miután elkészítették az éves üzleti tervet a kiadásokkal, bevételekkel, befektetésekkel, az adótörvénykönyv évente kétszer-háromszor változik, s minden módosítás átírja az éves költségvetést. A jelenlegi bizonytalanság helyett végre stabilitásra lenne szükség. Javasoltuk, hogy tegyék lehetővé azt, hogy a fiatal eurós alapból tudjon létrehozni egy vállalkozást, csináltathasson digitális aláírást, bankszámlát és egy digitális székhelyet. Vannak fiatal vállalkozók, akik szüleikkel élnek, s elég bonyolult így székhelyet megjelölni és beiktatni. Kértük, hogy a fiatal vállalkozók számára az állam előzetes elbírálás után biztosítson egy 25 ezer eurós kezdőtőkét, úgy, hogy a fiatal önrésze ne legyen magasabb 2–3 ezer eurónál. Az állam ezt az alaptőkét a hazai költségvetésből vagy uniós forrásból biztosítsa. A javaslatcsomagban szerepel az is, hogy a kormány nagyobb hangsúlyt fektessen a turizmusra, segítsen a kisebb panzióknak, szállodáknak abban, hogy fürdőmedencéket alakítsanak ki, hiszen ezzel meghosszabbíthatják a turistaszezont. Bulgáriában ezt már megvalósították. Azt is fontosnak tartjuk, hogy az állam támogassa a 20–25 év közötti fiatalok alkalmazását. Manapság, ha egy fiatal kikerül az egyetemről, rendszerint azért nem tud szakmájában elhelyezkedni, mert nincs tapasztalata. Ezért egyetemi diplomával vagy elszegődik elárusítónak, vagy elmegy külföldre dolgozni, szintén más szakmában, mint amit tanult. Ha az állam létrehozná a fizetett gyakorlatot, akkor az egyetemről kikerülő fiatalnak lehetősége lenne szakmai tapasztalatot szerezni az ő szakterületén tevékenykedő cégeknél. Ehhez viszont arra van szükség, hogy az állam különböző kedvezményekkel, támogatásokkal bátorítsa a cégeket, hogy az egyetemről kikerülő fiatalok betanítását, szakmai képzését vállalják.

– Mit javasol azoknak a fiataloknak, akik most szeretnének vállalkozást indítani? Mire figyeljenek oda?

– Fontos, hogy mielőtt valaki vállalkozni kezd, alaposan ismerje meg azt a szakterületet, amelyben dolgozni, dolgoztatni szeretne. El kell lopni a szakmát, meg kell ismerni a piacot. Ezt úgy lehet a legjobban megtenni, ha a fiatal egy ideig olyan cégnél vállal munkát, amely a kiválasztott szakterületen tevékenykedik. Jól tudjuk, hogy különösen itt, Romániában az egyetemen tanultak nem egyeznek a valósággal. Az elméleti tudást meg kell tanulni a gyakorlatban kamatoztatni. Nagyon fontos tehát a gyakorlat és az is, hogy kivel társul a fiatal vállalkozó. Van egy amerikai mondás, amely jól illik a vállalkozásra is: amikor a gyermek megszületik, mindenki gratulál, de senki nem kérdezi meg, hogy hányadik próbálkozásra sikerült. Ez a vállalkozás esetében is így van: lehet, hogy több próbálkozás kell, amíg sikerül egy életképes, a piac igényeinek megfelelő vállalkozást elindítani. Miután a tapasztalat, a pénz és a társ is megvan, kell egy csipetnyi őrület is, hiszen ez a bátorság forrása. Sok ellenpélda láttán, hallatán csakis az igazán bátrak mernek vállalkozni.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés