Hirdetés

Mi teremtjük és sugározzuk az ünnepet

Érdemes elgondolkodnunk, milyen az adventi készülődésünk, ünnephez való viszonyulásunk és ünnepelni tudásunk – véli Ferenczi Enikő kolozsvári mentálhigiénés szakember, unitárius lelkész. A szakember arra biztat, adjunk minőségi időt egymásnak.

Kiss Judit

2015. december 29., 20:552015. december 29., 20:55


– Meglehetősen nagy átalakuláson mentek át az ünnepek az utóbbi időben: míg régen az almának, diónak, később egy tábla csokinak is örültek Mikuláskor a gyerekek, manapság az sem ritka, hogy már december elején táblagépet kérnek. Hogyan vélekedik, szembe lehet-e menni ezzel, lehet-e az ünnep lényegére terelni a gyerekek figyelmét?

– Minden folyamatosan átalakul. Nemcsak a gyerekek, de a szülők is megváltoztak, ahogy maga a társadalom is. Számomra mindig az a kérdés, hogy a jelen körülményei között miként lehet a legjobbat tenni. Mivel a gyerekek és mi is másfajta világban élünk, másként tájékozódunk, más eszközöket használunk a mindennapokban. A mai gyerek jobban ki meri fejezni, hogy mire is van szüksége és lássuk be, a választék óriási. Az ünnep lényegét pedig elsősorban mi szülők, majd a gyerekeinkkel kapcsolatban állók, nagyszülők, rokonok, pedagógusok, esetleg lelkészek közvetítik. Nekünk kell az ünnep lényegére terelnünk a figyelmet, és nem szabad elfelejtenünk, hogy a legerősebb tanítás a magatartásunk. Ezért érdemes elgondolkodnunk: milyen az adventi készülődésünk, ünnephez való viszonyulásunk és ünnepelni tudásunk.

– Iskolákban is foglalkozik diákokkal, mentálhigiénés órákat tart. Mi a tapasztalata, foglalkoztatja-e a fiatalságot az ünnep valódi lényege, tudják-e és megélik-e, hogy az advent tulajdonképpen miről is szól?

– Határozott véleményem, hogy a diákok ismerik és érzékelik az ünnep lényegét. Az iskola is lassan ünneplőbe öltözik: az osztályajtókra kitett szimbólumok a várakozást érzékeltetik, saját kezűleg adventi koszorúkat készítettek, nem megvásárolták őket. És amikor leülünk beszélgetni a mentálhigiénés csoportban, kényelmes babzsákokon kinyújtózva, kikapcsoljuk a mindennapi tevékenységek terhét. Ilyenkor képesek vagyunk megérezni a bizalmas és szeretetteljes hangulatot, amelyben jól el lehet beszélgetni bármiről, így az ünnep lényegéről is. És a gyerekek tudják, hogy mi az ünnep lényege, viszont időt kell szánni rájuk, minőségi időt, amikor azt érzik, hogy csak rájuk figyelünk. Ilyenkor bármiről lehet beszélni, még arról is, hogy milyen típusú ajándékokat kérnek, hogy az nem túl sok-e, és megbeszélték ezt az angyalukkal is.

– Az üzletek már november közepén elkezdik ontani a karácsonyi kellékeket, díszeket. Nyilván elkerülhetetlen, hogy a rengeteg csillogó, vonzó áru ne keltse fel a gyerek figyelmét. Elsősorban a családban kellene kialakítani az ünnepi várakozás lelkiségét ahhoz, hogy a gyerekek számára ne csak az ajándékokról szóljon a december?

– Az üzletek teszik azt, amit tenniük kell ahhoz, hogy sok árut eladhassanak. Ha megfordítom, mondhatnánk azt is, hogy minden arra figyelmeztet: ünnep közeleg. De általában véve mégsem készülnek az emberek eléggé. Sokkal egyszerűbb megvásárolni valamit, mint azt mondani, készítem magam lelkileg az ünnepre, megajándékozom rokonaim legszebb énemmel karácsonyra, és miközben lelkileg készülök – az ünnep valódi lelki megélése nem is olyan egyszerű –, párhuzamosan elkezdem vásárolni, gyűjtögetni, elkészíteni az ajándékokat. De mit keresnek a hangos sóhajok ebben az időszakban, amikor azt mondják sokan: „Te jó Isten, mindjárt itt az ünnep!” „Mennyi embernek kell ajándékot vennem!” „Nem vagyok képes ráhangolódni az ünnepre!” Igen, a lelkiségre, a készülődésre kellene jobban figyelni, az ünnepet mi magunk teremtjük, sugározzuk és szórjuk a világba.

– Hogyan vélekedik, mit tehetnek a pedagógusok azért, hogy a gyerekekben kialakuljon: nem csak anyagi természetű ajándékozásról szól az ünnep? És azért, hogy nemcsak ünnepekkor, hanem máskor is jobban odafigyeljenek egymásra.

– Tudatosan figyelnünk kell magunkra, képesek vagyunk-e a megállásra és mérlegelésre. Arra, hogy legyünk képesek észrevenni életünk értékeit. Adjunk minőségi időt egymásnak. Szánjunk időt az ünnepre való „bemosakodásra”.

– Mit tapasztal, a mai diákság életében mennyire van jelen a lelki elcsendesedés, hiszen a nagyobbacska gyerekek szülei nap mint nap azt tapasztalják: csemetéik alig teszik le kezükből a telefont, folyamatosan facebookoznak, és percről-percre információdömping éri őket?

– Igen, gyerekeink másként élnek, mint ahogy mi gyerekkorunkban. De ne csak azt lássuk, hogy telefon van a kezükben, vegyük észre azt is, hogy mennyivel jobban tájékozódnak ezekben a dolgokban mint mi, hogy jóval könnyebben kapnak kézhez információkat. Ha új téma vetődik fel, pillanatok alatt utánanéznek az interneten. Azt tapasztalom, hogy jó felvezetéssel képesek elcsendesedni, képesek a mély beszélgetésekre, megérzik, hogy mi az igazi érték. Miközben rengetegen elmarasztalják a mai fiatalokat, ők többnyire sok boldogtalan, frusztrált felnőttet látnak maguk körül. Mindkét viszonyulás szélsőséges. Mi lenne, ha advent idején megkeresnénk az egyensúlyt? Ha jobban figyelnénk önmagunkra és mindarra, amit sugárzunk feléjük és a világba, ha intenzívebben keresnénk bennük a nagyon kereső, szép és mély dolgokra nyitott fiatalokat. Így mindannyian közelebb kerülnénk a szeretet ünnepéhez.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés