A krikszkrakszot is meg kell dicsérni

– Nemcsak a túlzsúfolt órarenddel, tantervvel és iskolai követelményekkel kell megküzdeniük a mai diákoknak, hanem a virtuális világ, a Facebook-diktálta szabályoknak is meg kell felelniük. Talán észre sem veszik, de versenyt futnak saját magukkal a Facebook torzító tükrében. Hogyan vélekedik, önértékelés, önismeret tekintetében miként hat ez a lelki fejlődésükre?

– A Facebook, a közösségi média mindenképpen negatív hatást gyakorol a gyerekek önértékelésére. Olyan hamis, valótlan világot tár eléjük, melyben mindenki a pozitív, sikeres oldalát igyekszik felvillantani és bemutatni. Ez pedig igencsak magasra helyezi a mércét, elsősorban a kiskamaszok kiszolgáltatottak. A gyerekek a személyiségfejlődés ezen szakaszában különösen érzékenyek a kortársaktól érkező visszajelzésekre, ilyenkor világképükben a szülők nyújtotta minta helyét nagymértékben átveszi a kortársak, sőt a nagyobb kamaszok kialakította modell. Kritikai gondolkodásuk azonban ebben a korban még nincs olyan szinten, hogy képesek lennének különbséget tenni a megfelelő, helyes, illetve veszélyes helyzetek között. Annak érdekében, hogy minél „menőbbnek” tűnjenek fel, gyakran lehetetlen ruhákban, hiányos öltözékben pózolnak az interneten, nem mérve fel, hogy voltaképpen milyen kép alakul ki róluk mások szemében. De megemlíthetők azok a Facebookon keringő „kihívós játékok” is, melyekben például adott mennyiségű alkoholt kell egy hajtásra kiinni, és amennyiben a megadott 24 órán belül a kihívott ezt nem teljesíti, a címkézés, a kiközösítés veszélye fenyegeti. Ugyanakkor azt sem kell figyelmen kívül hagynunk, hogy a Facebook nem csupán a „sikertörténetek” gyűjteménye, hanem az úgynevezett cyberbullying (virtuális térben történő zaklatás) színhelye is, ahol gyakran direkt konfrontáció, valamint következmények nélkül támadhatók az áldozatok. Mindenképpen oda kell figyelni azokra a gyerekekre, akik túl sok időt töltenek „virtuális barátaik” körében, ez önértékelési zavarra, elmagányosodásra utaló jelnek tekinthető.

– A helyes önértékelés hiánya sok lelki gubanchoz vezethet. Nem ritka, hogy a gyereknek kisebbségi érzése alakul ki az iskolában társaival szemben: nemcsak tanulás terén, hanem megannyi szempontból érezheti magát kényelmetlenül vagy háttérbe szorítva. Hogyan segíthet a felnőtt – szülő, pedagógus, osztályfőnök – a helyes önellenőrzés és önértékelés kialakításában?

– Mint annyi más téren, a szülő szerepe közvetlenül a születést követően elkezdődik. Hozzájárul ehhez a pozitív családi hangulat, az elfogadó szülő-gyerek kapcsolat, a bizalom kialakítása, hiszen a gyereknek éreznie, tudnia kell, hogy fontos a szülő számára, hogy teljes mértékben, hibáival együtt elfogadják. Éreznie kell, hogy amit ő tesz, megvalósít, az értékes. Amikor az óvódás lelkesen rohan krikszkraksz rajzával a szülőhöz, hogy „nézd, de szép házat rajzoltam!” és az furcsállva visszakérdez, hogy „hol itt a ház?”, azzal semmiképpen nem segíti a pozitív önértékelést. Ugyancsak negatív, romboló hatásúak a „hát, ez lehetett volna jobb/szebb” típusú kijelentések, melyeket a szülők és pedagógusok gyakran alkalmaznak buzdító, motiváló céllal. Ezzel viszont azt éreztetik, hogy amit a gyerek tesz, soha nem elég jó, nem elég szép.

– Mikor van a legfontosabb szerepe a dicséretnek?

– Kisgyerekkorban, kisiskoláskorban a dicséretnek szinte varázsereje van, megteremti az alapot a későbbi reális önértékeléshez. Nagyon fontos, hogy a dicséretben emeljük ki pontosan, mi az, amiért megdicsérjük, kerüljük az általános megfogalmazást. Ha például azt mondjuk: „nagyon ügyes vagy”, pontosítsuk, mi is az, amiben ez megnyilvánult. Az is megfigyelhető, hogy a kisiskoláskor végeztével, 4. osztály vége és 5. osztály eleje tájékán már kezdik a gyerekek is értékelni magukat, kritikusabban szemlélik teljesítményüket. Ilyenkor már hatástalan az úgynevezett ingyen dicséret, a gyerek belátja annak hamis voltát, és sértőnek érzi. Ettől a kortól kezdve segítséget nyújthat, ha semmiképp sem lebecsmérelve, de alternatívákat kínálva nyújtunk számára új utakat a jobb teljesítményhez. Büntetés, szidás alkalmával pedig vigyázni kell arra, hogy ne a gyereket minősítsük, hanem a tettét, illetve vezessük rá arra, hogy mi volt a helytelen, hogyan teheti jóvá. Itt sem segítenek az általánosítások, a „rossz voltál, hibáztál” kijelentésből a gyerek még nem tanulja meg, hogy pontosan mit is tett rosszul, vagy hogy következő alkalommal hogyan kerülheti azt el.

– Miként lehet felismerni, ha egy gyereknek baj van az önértékelésével, melyek lehetnek az erre vonatkozó figyelmeztető jelek, amelyeket a környezetében élő felnőtteknek észre kellene venniük?

– A hiányos önértékelésű gyerek általában kudarckerülő, vonakodik az új feladatoktól, új helyzetektől, kerüli más gyerekek társaságát, vagy nem vesz részt a közös játékban, gyakran feszült, aggódó, szorongó. Előfordul, hogy meg is fogalmazza ezt, mondván, „nekem ez úgysem sikerül”, „én ezt nem tudom megtenni”, „nem vagyok képes rá”. Az is megtörténhet, hogy átesve a ló túloldalára, hülyéskedni, bohóckodni kezd, ezzel leplezve, hogy tulajdonképpen nem tartja magát alkalmasnak, képesnek a feladatra.

– Az iskolai kudarcok egy része is önértékelési problémákra vezethető vissza. A kudarcélmény feldolgozásában és esetleg „termékennyé” tételében miként lehet segíteni a gyereknek?

– A kudarcélmény feldolgozásában nyújtott segítségnek is már korán, kisgyerekkorban kell kezdődnie, annak érdekében, hogy iskolás, serdülőkorban kevesebb problémával szembesüljön a gyerek. Kiemelten fontos ebben az esetben is a szülői minta. A gyereknek éreznie kell, hogy a szülő is gyakran szembesül nehézségekkel, és hogy képes erre pozitív megoldást találni. Ha viszont azt látja otthon, hogy a szülő frusztráció esetén kiabál, agresszív, durván viselkedik, akkor ő maga is hasonlóképp fog reagálni. Ha ellenben azt tapasztalja, hogy a szülő képes nyugalmát megőrizve, higgadtan beszélni a problémákról, meg tudja találni a pozitívat is a nehézségekben, akkor a későbbiekben könnyebben alakul majd ki a problémákhoz való optimista hozzáállása. Kisgyerekkorban nagyszerű segítség ebben a társasjáték, ahol kicsiben kell megtapasztalnia, hogy egy adott helyzetben nem mindig ő a nyerő, bizonyos körülmények közt másnak is teret, előnyt kell engednie, ugyanakkor megfigyelheti a felnőtt viselkedését is veszítés alkalmával. Kudarc esetén ugyanakkor fontos azoknak a képességeknek, tulajdonságoknak a kiemelése, amelyek segítségével a gyerek képes a kényes helyzeten felülemelkedni és a problémákat megoldani. Ha a gyerek megtapasztalja, hogy a hibákból tanulni lehet és hogy adott helyzet soha nem pusztán negatív vagy pozitív, valamint hogy módunkban áll a helyzeten javítani, elkerülhetők a későbbi önértékelési problémák.

– Mennyiben függhet össze az önértékelés azzal, hogy milyen korán nevelik önállóságra a gyereket?

– Az önállóság kulcsfontosságú az önértékelés szempontjából. Az elkényeztetés, valamint a „Hagyd el, majd én segítek, majd én megoldom helyetted” típusú hozzáállás rejtett üzenete ugyanis az, hogy „Te erre nem vagy képes!”. Ez passzivitást, érdektelenséget vált ki a gyerekből, hisz a problémahelyzet megoldódik, neki semmit nem kell tennie, azonban a sikerélmény, a kompetenciaérzés is elmarad. Fontos az önállóságra való nevelés az életkornak és a gyerek személyiségének megfelelő nehézségű feladatok révén. A túl nehéz, a gyerek erejét meghaladó feladat ugyancsak kudarcot, sikertelenséget, ezáltal lemondást eredményez.