Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

– emlékszik vissza az indulásra. 1981 telén érkezett a térségbe, 1982 elején kezdte meg munkáját egy ipari rendelőben, amelyet a helyi bútorgyár és textilgyár dolgozói számára hoztak létre. Az indulás nem volt egyszerű: a frissen végzett orvosoknak elvileg felügyelet mellett kellett volna dolgozniuk, ám a helyi szükségletek gyorsan felülírták a szabályokat. „A helyzet megkövetelte, hogy önállóan dolgozzunk” – fogalmaz.

Ma hat-hét településről érkeznek hozzá páciensek. A névsor nem pusztán adatbázis, hanem történetek gyűjteménye – generációkon átívelő bizalmi háló.

Az anyanyelv szerepe: több mint kommunikáció

A Szilágyság magyarok lakta vidékein különösen nagy jelentősége van annak, hogy az orvos és a beteg egy nyelvet beszéljen. Székely-Szentmiklósi István ezt nemcsak gyakorlati, hanem alapvető emberi kérdésnek tartja. „Nagyon fontos, hogy a beteg biztos legyen benne: amit mond, azt megértik” – mondja az orvos. Az anyanyelvhasználat itt nem csupán az információátadás eszköze, hanem biztonságérzet hordozója is. Egy panasz, egy félelem vagy akár egy családi konfliktus sokkal könnyebben megfogalmazható anyanyelven – és ez gyakran kulcs a gyógyításhoz. Ugyanakkor a több évtizedes tapasztalat egyik legfontosabb tanulsága, hogy a betegségek jelentős része nem pusztán testi eredetű. A doktor szerint a szociális és lelki tényezők legalább olyan fontosak, mint a biológiaiak.

„A fia nem köszönt neki reggelente” – mondja. Apróságnak tűnhet, de az ilyen feszültségek hosszú távon komoly egészségügyi következményekkel járhatnak.

Ezért a rendelés nála soha nem ér véget a fizikai vizsgálattal. „Minden beteg esetében egy mini-pszichoterápia szükséges” – fogalmaz. Figyeli a testbeszédet, a tekintetet, a kimondatlan feszültségeket. Sokszor addig nem engedi el a beteget, amíg meg nem érzi, mi az igazi probléma. Akad, aki ezért azt tartja róla, hogy túl lassú, túl sokat foglalkozik a beteggel, de meggyőződése, hogy ezt a munkát nem lehet és nem is szabad másként végezni.

korábban írtuk

Kivitelezhetetlen tiltás vagy rendszerszintű reform? – Orvosok a fiatal medikusok kivándorlásáról

Az utóbbi napokban élénk vitát váltott ki Ilie Bolojan miniszterelnök felvetése, amely szerint a frissen végzett orvosokat bizonyos ideig Romániában kellene tartani, megakadályozva a külföldre távozásukat.

Érdekes módon bizonyos, más térségekben gyakoribb problémák itt kevésbé jellemzőek. Az alkoholizmus például nem tartozik a fő gondok közé, és demenciás beteget is viszonylag keveset tart nyilván.

A középkorú és idősebb generációk továbbra is főznek, helyi alapanyagokat használnak, kevésbé támaszkodnak a feldolgozott élelmiszerekre – mindez egészségesebb életmódot biztosít az itt élők számára. A változás inkább a fiataloknál figyelhető meg: ők már gyakrabban választják a gyorsételeket és a bolti snackeket, ami hosszabb távon új egészségügyi kihívásokat hozhat – figyelmeztet a szakorvos.

Rendelőjében számos olyan rutinvizsgálatot elvégez, amelyért más családorvos szakorvoshoz küldi a betegeit. A nagyvárosok háziorvosi rendelőitől eltérően a kisebb, vidéki, falusi körzetekben eleve több mindenhez kell értenie a gyógyítónak, hiszen nem teheti meg, hogy minden apró-cseprő problémával több tíz kilométerre küldje betegeit a megyeközpontba, Zilahra vagy akár Kolozsvárra. Ezért

A „miért nem jön ide fiatal szakember?” kérdésre nincs egyértelmű válasz. A doktor szerint a fiatal orvosok elsősorban a nagyvárosokat választják – Kolozsvárt, Marosvásárhelyt vagy Temesvárt –, ahol több lehetőség, jobb infrastruktúra és kiszámíthatóbb élet várja őket. Ugyanakkor fontos szempont a család is: az iskolák, óvodák elérhetősége, a partner munkalehetőségei. Bár az utak és a közlekedés sokat javult, ez önmagában valószínűleg nem elég.

• Székely-Szentmiklósi István ma is fáradhatatlanul dolgozik: nemcsak napi rendszerességgel rendel, hanem a többi helyi háziorvossal karöltve, felváltva az éjszakai ügyeleteket is vállalja a szilágysági kisvárosban, ami embert próbáló feladat.

• Nem titkolja: szívesen átadná a stafétát. Ideális esetben egy fiatal orvos fél évig-egy évig mellette dolgozna, megismerné a betegeket és történeteiket, majd fokozatosan venné át a praxis vezetését.

• „Akkor nyugodt lennék” – mondja.

• Nemcsak a rendelő sorsa miatt, hanem a közösségért is, amely évtizedek óta szívügye.

Ez a történet nem csupán egy orvos pályájáról szól. Sokkal inkább arról, hogy mit jelent vidéken gyógyítani: jelen lenni, figyelni, megérteni – és néha a kimondatlan dolgokat is „meghallani”.