VEZÉRCIKK – Úgy járt Klaus Johannis az erdészeti törvénnyel, mint Victor Ponta néhány évvel ezelőtt a Verespatakra tervezett színesfémbánya-projektet előnyben részesítő jogszabálytervezettel: színt kellett vallania.
2015. május 11., 20:152015. május 11., 20:15
Az államfő minden bizonnyal belátta, óriási támadási felületet teremtett magának azáltal, hogy a minap visszadobta a parlamentnek a bizonyos piaci szereplők monopóliumát korlátozó erdőtörvényt, emiatt kénytelen volt visszavonulót fújni.
Nem véletlenül: Johannist sokan – köztük a Ponta-kabinet környezetvédelmi minisztere – azzal vádolták, hogy külföldi lobbit támogat az erdővédelem ellenében, ezáltal pedig nem Románia érdekeit tartja szem előtt. Részben az ország számos nagyvárosában rendezett tüntetések hatására az elnök bejelentette, a legfelsőbb védelmi tanács napirendjére tűzi az illegális erdőirtások ügyét.
A felismerés helyes és megalapozott: az erdőirtás nemzetbiztonsági kérdéssé terebélyesedett Romániában, amelynek orvoslása immár nem tűr halasztást. A kormány ellenőrző szervétől a nyomozó hatóságokon át az illetékes állami intézményekig mindenki tisztában van vele, hogy folyamatosan csökkenek az ország területének mintegy 27 százalékát borító erdős területek, a rendszerváltás óta több millió hektárt eltüntetett a térképről az illegális tarolás.
De a masszív erdőirtás nem csupán környezetvédelmi probléma, hiszen a különböző régiókban egyre gyakrabban tapasztalható természeti katasztrófákat – árvizek, földcsuszamlások – többnyire ugyanez okozza. Az állami költségvetésnek okozott kárról nem is beszélve, amely a számvevőszék szerint az elmúlt három évben összesen 80 millió euróra rúgott.
Sok esetben sikerült feltárni a számos helyen pártokkal, politikusokkal összefonódó famaffia tevékenységét is, ám a hatóságok a legtöbbször úgy viselkedtek, mintha nem látnák a fától az erdőt. Ideje belátni azt is, hogy az uniós versenyszabályok paravánja mögé bújó, a hazai erdőkitermelésben élen járó multinacionális cégek kizárólag a saját hasznukat veszik figyelembe, ez pedig homlokegyenest ütközik az ország érdekeivel.
Az utcára vonuló zöldek szóltak a leselkedő veszélyekről, itt az ideje, hogy az állam is mindent megtegyen az ésszerű erdőkitermelés és -gazdálkodás érdekében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!