VEZÉRCIKK – Az erdélyi magyar pártok országos és helyi vezetői közötti konfliktusok hűen tükrözik azt a megalapozatlan, meggondolatlan, makacs és erőszakos politizálást, amely miatt oly sokan fordítottak, fordítanak hátat a közéletnek.
2016. április 27., 20:032016. április 27., 20:03
Erőegyesítés helyett kiszorítósdi zajlik ott, ahol létfontosságú lenne az együttműködés, máshol pedig az egészséges verseny lefújása borítja ki a bilit.
Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt kapott nagy pofont meghatározó alakjától, Portik Vilmostól. Az előválasztáson dicséretesen szereplő, „jól felépített” politikus váratlan lemondásakor saját kudarcaként nevezte meg azt, hogy nem jött létre a teljes körű helyi összefogás, ugyanis szerinte hiba volt hagyni, hogy a pártok országos vezetői egyezkedjenek – eredménytelenül – a vásárhelyi helyzetről. Őt követte Jakab István városi elnök is, aki elmondása szerint nem tud politikai utasítások, elvárások játékszere lenni.
Gyergyószentmiklóson tucatnyi RMDSZ-tagnál ütötte ki a biztosítékot, hogy a Magyar Polgári Párttal kötött paktum miatt nem indíthatnak polgármesterjelöltet, sőt a tanácsosi listát sem helyben állíthatják össze. A székelyföldi városban ráadásul odáig fajult a konfliktus, hogy a felháborodott „lázadók” nagy része besorolt egy nemrég – éppen Vásárhelyen – alapított pártba, és kihívóként elindul a választásokon.
Ami a marosvásárhelyi és a gyergyószentmiklósi példában közös: a személyes célok, a helyi elképzelések összeegyeztethetetlennek bizonyultak az országos vezetőségek döntéseivel. Vásárhelyen ismét megmutatkozott, hogy a magasztos elvek képtelenek felülírni a megátalkodott pártérdekeket, míg a gyergyóiakra nem tudtak felülről ráerőszakolni egy csonka, sántító együttműködést.
A központ joggal kérhetné számon a pártfegyelmet, a lojalitást abban az esetben, ha a békétlenkedők felháborodása nem lenne jogos. Hogy kinek van igaza? Sajnos az erdélyi magyar politika is egyre több féligazságot termel, a teljesség hiányáért pedig mindig a másik a felelős. Erről akarnak minduntalan meggyőzni – nem csoda, ha egyeseknek elegük lesz.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!