Ukrajna és Európa drámai békedilemmája

A tervezet amúgy kedvező elemeket tartalmaz, hiszen a Donbasz a tervek szerint demilitarizált övezet lenne, amiért Moszkva ráadásul valamilyen formában anyagilag is támogatná az ukrajnai újjáépítést, és elvileg nemzetközi biztonsági garanciákkal is járna.

Az, hogy Trump miért akarja a lehető leghamarabb lezárni a háborút, egyrészt presztízskérdés, elvégre a kampány során azzal korteskedett, hogy békét teremt Ukrajnában. Ha végre sikerülne valóban elérnie a fegyverszünetet, az óriási politikai muníciót jelenthetne számára kül- és belföldön egyaránt. Ám a személyes hiúságon és a politikai hasznon túlmenően stratégiai, geopolitikai érdekek is húzódnak mögötte.

Nem titok, hogy Washington az elmúlt években Kínában azonosította a politikai és gazdasági hegemóniájára leselkedő legnagyobb kockázatot, ezért annak visszaszorítására kíván összpontosítani. Ehhez a Csendes-óceán térségének potenciális konfliktuspontjaira, többek között Tajvanra és Dél-Koreára fordítja a figyelmét, és az sem kizárható, hogy ennek érdekében szeretne Oroszországhoz közeledni, hogy „leszedje” Kínáról.

Ez azonban jelen állás szerint kevésbé valószínű, Kína ugyanis az amerikai szankciók ellenére is komoly fogyasztója az orosz energiahordozóknak, miközben számos kettős felhasználású termékkel látja el az orosz hadigazdaságot, hogy az lefoglalja a Nyugatot az ukrajnai háborúban. Mindazonáltal nem lehetetlen, ha kellően kecsegtető ajánlatot tud letenni az asztalra.

Miközben az oroszok egyre pusztítóbb támadásokat indítanak az ország energetikai és egyéb létfontosságú infrastrukturális hálózatai ellen, egyre kevesebb a bevethető katona és a fegyver, az orosz hadsereg pedig folyamatosan nyomul előre, és Pokrovszknál újabb kulcsfontosságú stratégiai részsiker kapujában áll. A Zelenszkij barátját és üzlettársát, valamint a kormányzat számos prominens tagját érintő, százmillió dolláros korrupciós botrány pedig alapjaiban rengette meg az elnök és körei hitelét. Ennek nyomán – az ukránok eddigi háborús erőfeszítéseinek elismerése mellett – meglehetősen visszás, amikor Zelenszkij a békefeltételek kapcsán arról beszél: Ukrajnának választania kell, hogy amerikai szövetségese támogatását vagy a méltóságát adja fel,

Mindezek fényében egyértelmű, hogy Ukrajna a háború elhúzódása esetén ennél csak rosszabb ajánlatot kaphat, még több terület feladásával és szuverenitása még drasztikusabb korlátozásával, ezt pedig Kijevben is kezdik egyre inkább belátni.

Mindeközben az európai ellenkezés hátterében belpolitikai okok is állnak. Keir Starmer brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár és pártjaik szénája egyaránt rosszul áll otthon, ezt kompenzálnák az Ukrajna melletti töretlen kiállásról szóló kommunikációval és a „hadvezér” szerepében való pózolással – amely mindemellett nem csupán az önzetlen segítségről szól, hanem az ukrajnai újjáépítés, mezőgazdaság és nyersanyagok terén kecsegtető üzleti lehetőségekről is.

Az Európai Bizottság elnöke is ezzel próbálja határozott európai vezetőként beállítani saját magát és azt a képet sugallni, hogy az EU tényező a világ sorsát meghatározó folyamatok alakításában. Ugyanakkor

Az európai ellenvetések között a legfontosabb az ukrán haderő korlátozásának és a területi veszteségek elismerésének elutasítása. Utóbbi esetében a határok erőszakos megváltoztatásának elfogadhatatlanságát szajkózzák. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy egyrészt érdekes esettanulmány olyan országok részéről a határok sérthetetlenségéről szóló dörgedelmes kijelentéseket hallani, amelyek a közelmúltban élen jártak a határok számukra kedvező megváltoztatására való törekvésben, legyen szó a saját határaikról vagy Európa, illetve a világ más régióiról.

Másrészt, miközben a határok erőszakos megváltoztatásának valóban elfogadhatatlannak kellene lennie, azt is meg kell jegyezni, hogy ebben a témában

Hiába igyekeztek azt bizonygatni az amerikai illetékesek és szövetségeseik, hogy ez egyszeri és megismételhetetlen eset: miután megvan a precedens, ha egy nagyhatalom egy adott régióban kellő erővel és befolyással rendelkezik ahhoz, hogy keresztülvigye érdekeit, amelyek egy terület elszakadásához vagy országváltáshoz kapcsolódnak, akkor az előbb-utóbb megvalósul. „Igazságosságának” megindoklásához pedig meg fogják hozzá találni a nemzetközi és emberi jogi nyelvezet fordulataiban bővelkedő ideológiát is.

A helsinki záróokmány ugyan leszögezi a határoknak az összes érintett fél beleegyezése nélküli megváltoztathatatlanságát, de mint látható, az átalakuló világrendben ez az erőviszonyok függvényében „szabadon értelmezhető” kategória, ha kellő többségi érdekazonosság és erő áll mögötte.

Az mindenesetre világos, hogy nagy erőfeszítések zajlanak a megállapodás megtorpedózására. Ebbe illeszkednek a kiszivárogtatások, amelyek többek között az amerikai résztvevőket próbálják lejáratni – lásd az arról szóló átirat leközlését, hogy Steve Witkoff amerikai tárgyaló szerint az orosz fél hogyan nyerheti el Trump jóindulatát –, valamint annak a sulykolása, hogy a washingtoni javaslatot valójában Moszkvában állították össze, és csak Oroszország érdekeit szolgálja.

Ennek kapcsán érdemes leszögezni:

Azonban Ukrajna is fellélegezhet, hiszen remélhetőleg véget érhet az öldöklés, elkezdődhet az újjáépítés, és optimális esetben valamilyen formában nemzetközi biztonsági garanciákat is kaphat. És jó Európának is, hiszen ha sikerül tető alá hozni a fegyverszünetet, majd annak nyomán egy békemegállapodást is, az elhárítja a háború veszélyét, és a gazdaságra nehezedő nyomást is enyhítheti.

Az eddigiek fényében Ukrajna valamilyen formában rákényszerül, hogy elfogadja a számára nem túl kedvező feltételeket. Bár ezt sokan a történelmi ismeretek hiányáról tanúbizonyságot téve „Ukrajna Trianonjaként” emlegetik, azért nem árt disztingválni és a józan ész talaján maradni:

még akkor sem, ha az ukránok egy része ezt tragédiaként éli meg.

Felmerültek az ügy kapcsán román félelmek is, egyesek ugyanis attól tartanak, hogy amennyiben a nemzetközi közösség elismeri az ukrajnai határok módosítását, akkor az megnyithatja az utat más határmódosítások előtt is – vagyis a románoknak az ukrajnai konfliktus kapcsán is csak a magyarok és az Erdély-féltés ugrik be.

Pedig

Hiszen ahogy az orosz hadsereg az Ukrajnában élő oroszok jogainak védelmére hivatkozva rohanta le agresszorként Ukrajnát, ugyanúgy és ugyanazon ürügyre hivatkozva támadta meg Románia is 1918-ban a már kapitulált Magyarországot, bármennyire is szeretné ezt Bukarest a történelem átírására tett kísérletekkel elfeledtetni.

Amúgy ennyiben legalább következetes, hiszen azért nem ismeri el Koszovót sem, mert attól tart, hogy annak esetét precedensként felhasználva elveszítheti a trianoni diktátum és a párizsi béke révén megszerzett területeket – amelyeket ugyanolyan körülmények között kapott meg nagyhatalmi támogatással, ahogy Koszovó is kikiálthatta az elszakadását Szerbiától.

Ennek apropóján ismét csak annyit tudnánk tanácsolni, hogy még mindig az őshonos magyar közösség önrendelkezési jogainak maradéktalan biztosítása a legjobb ellenszer a határmódosítás veszélye ellen. (Mint ahogy a jövőbeni konfliktusok megelőzése érdekében Ukrajnától is meg kell követelni az őshonos nemzeti közösségek elleni hadjárat leállítását és jogaik maradéktalan szavatolását).

Mindeközben azonban elsikkadni látszik egy fontos tényező: az Egyesült Államok, Ukrajna és az európai országok mellett még egy félen múlik a fegyverszünet és a béke: Oroszországon.

Az orosz cél az, hogy a hagyományosan saját érdekszférájának tekintett Ukrajna ne lehessen kiindulópont egy Oroszország elleni agresszióhoz. Hogy utóbbira nem sok az esély, az szinte mellékes: az orosz illetékesek fejében ez a rémkép él, és az évszázados orosz hagyományok jegyében mindent megtesznek azért, hogy ne következhessen be.

Moszkva jelezte, hogy álláspontját ajánlatosabb nem figyelmen kívül hagyni, és nem csupán az ukrajnai támadások fokozásával, hanem a legutóbbi romániai drónincidens révén is. Azt ugyanis, hogy egy orosz drón éppen aznap tett négy megyét felölelő, mindeddig példátlan, négy NATO-vadászgép díszkíséretével végrehajtott „sétarepülést” Románia légterében, amikor az Egyesült Államok európai szárazföldi erőinek parancsnoka éppen a Konstanca megyei támaszpontra látogatott,

Ennek fényében kompromisszumos megoldásra van szükség, mert csak az lehetséges: a totális ukrán győzelem nem reális, annak lázálma a világháborúval egyenértékű, a totális orosz győzelem pedig nem kívánatos, az ugyanis a határainkig hozná az orosz befolyási övezetet. Ezért kell minél hamarabb megállítani az öldöklést, hiszen Oroszország távoltartása kell hogy legyen a legfőbb cél, de a háború elnyújtásával éppen ezt sikerült eddig elbukni, elvégre egyre közeledik az orosz befolyási övezet határa Közép-Európához.

Mindeközben pedig az elrettentés céljával fegyverkezni kell, erősíteni az európai országok hadseregeit, hogy elhárítsuk a háborús fenyegetést.

Ehhez azonban először el kell hallgatniuk a fegyvereknek – a lehető leghamarabb.