VEZÉRCIKK – Előzmény nélküli, hogy román művelődésszervező kapta tömbmagyar vidéken a Háromszék kultúrájáért díjat, amelyet a korábbi években kizárólag a kultúra területén gyümölcsöző tevékenységet folytató erdélyi magyar személyiségeknek ítéltek oda.
2017. január 17., 22:342017. január 17., 22:34
Az elmúlt évek hagyományaihoz képest az is változást jelez, hogy most nem a magyar, hanem a román kultúra napján nyújtották át a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársának az elismerést. Mint a megyei önkormányzat elnöke fogalmazott, a közösségek közti mély társadalmi beágyazódottságú feszültségek feloldásának a kultúra lehet a leghatékonyabb ellenszere.
Az effajta hatékony ellenszerre minden bizonnyal szükség van, többek közt azért is, mert megannyi területen élesen körülhatárolt kulturális megosztottság szellemében éli-élteti hagyományait a magyar és román közösség, és ez hatványozottan érvényes a Székelyföldre. A szociokulturális elkülönülés természetesen annak is tulajdonítható, hogy a kisebbségi kérdés román megközelítésében ma is a kollektív jogok erőteljes elutasítása kapja a domináns szerepet. A megosztottság pedig mintegy belénk van kódolva, egyfajta adottságnak tekinthető, és bizonyos határig természetesnek, szükségesnek, spontánnak mondható. Hiszen vitathatatlan, hogy a magyar identitás körvonalait szilárdan, biztos kézzel kell meghúzni ahhoz, hogy ne kerüljön veszélybe nyelvi-kulturális azonosságunk, amelynek folyamatosan újra kell termelődnie ahhoz, hogy hosszú távon garantálhassa önnön létezését.
Ugyanakkor nem ártana figyelembe venni: perspektivikusan nézve nem biztos, hogy jót tesz a székelyföldi közösségnek, ha az erdélyi magyar közgondolkodás egyik markáns, meghatározó és sok esetben makacs hagyományát élteti és ragozza szemellenzősen. Nevezetesen azt a gondolatot, miszerint létezésünknek csak az lehet a biztosítéka, ha a románoktól minél inkább elkülönülten, biztonságosan felépített külön szellemi-lelki terünkben szocializálódunk, és ennek szellemében neveljük az ifjúságot. Ha párhuzamos, hermetikusan zárt világokat teremtünk magunk körül, semmi esélyünk elfogadtatni a többséggel például azt sem, hogy a magyar követelések teljesítésével a románok tulajdonképpen az égvilágon semmit sem veszíthetnek.
Az, hogy a kultúra olyan kapukat nyit, amelyeken keresztül az egyes közösségek tagjai ki-be járhatnak és a feszültségmentes együttélés érdekében érdemi, példamutató dialógus kezdődik, egyik fél számára sem lehet ártalmas. Nem beszélve arról, hogy a kulturális érték – nemzetiségtől függetlenül – nettó gazdagíthat mindenkit, aki befogadja. A megnyíló kapukon belépve pedig talán újabb és újabb megnyíló kapukhoz vezethet út.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.
Ötszáz évvel a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája után országszerte megemlékezésekkel és katonai tiszteletadással hajtottak fejet a mohácsi csata áldozatai előtt.
Amikor történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a mohácsi vész fél évezredes évfordulójára emlékezünk, hiszen emlékezni mindenkoron szent kötelesség, szükséges áttekinteni az előzményeket.
Továbbra is tapasztalható, hogy a választások óta szakadék húzódik az erdélyi és a magyarországi társadalom jelentős része között, ám az árok betemetése nem reménytelen – abban ugyanakkor jelentős szerep hárul az új magyar kormányra.
Bár a Tisza-kormány nemzetpolitikáért felelős illetékese több fórumon is leszögezte erdélyi látogatása során, hogy az új budapesti hatalom nem kíván hozzányúlni a külhoni magyarok szavazati jogához, jelentős nyomás nehezedik rá az anyaországban.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!