A Babeș-Bolyai Tudományegyetem központi épülete Kolozsváron
Fotó: Jakab Mónika
Ki és milyen jogon mondott le az állami egyetem igényléséről, és hogyan indokolja ezt a képtelen behódolást?
2023. május 21., 14:452023. május 21., 14:45
2023. május 21., 14:542023. május 21., 14:54
Elégedetten kommentálták a bukaresti parlament egyes magyar tagjai a mostani tanügyi törvénytervezet számunkra kedvező cikkelyeit – ezért is fogadtuk megütközéssel, hogy
Lipsește cu desăvârșire! (Teljes mértékben hiányzik – szerk. megj.)
Lemondott-e róla törvényhozási képviseletünk? – kérdi az ember jókora csodálkozással. Hiszen a korábbi három évtized eme igény hangoztatásától volt viharos nemegyszer, s kétely nem fér hozzá, hogy egy ilyen csúcsintézmény jelenthetné az áhított kulturális önrendelkezés egyik legfontosabb oszlopát. S erre a Bolyai Tudományegyetem 1959-es felszámolása óta mint legnagyobb kisebbségi sérelmünkre tekintünk.
Nem volt égbekiáltó jogfosztás, ami akkor történt, méghozzá – szemtanúk szerint – magának a későbbi diktátornak a vezénylete alatt?! Nem érett volna meg az idő és a román jogállam arra, hogy ezt a nyilvánvaló diszkriminációt jóvátegye és végre biztosítsa azt az oktatási jogot, mely ma az Európai Unióban tucatnyi, nálunk kisebb népcsoportnak magától értetődő természetes intézményét működteti? Biztosítván ifjai és tudósai számára az esélyegyenlőséget a tudás elsajátításában és a tudományok művelésében.
Ki meri azt állítani, hogy a vásárhelyi orvosi magyar tagozata vagy pláne a kolozsvári BBTE „magyar vonala” optimális jogállapotot és kedvező mindennapi gyakorlati lehetőségeket nyújt nem a minapi tiltásokhoz, és gáncsoskodásokhoz, hanem a mai pozitív európai példákhoz képest?
Hogy az anyaország iparkodott kiígazítani és pótolni a hazai jogállapotnak ezt a hiányosságát – az nem jelentheti azt, hogy eme múlhatatlan adósságát államunknak nem kell törlesztenie polgárai egy csoportja felé.
B. Kovács András
A szerző Sepsiszentgyörgyön élő újságíró, író
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A vasárnapi választási eredmények ismeretében fölösleges vitatni, hogy Magyarország demokratikus ország.
Fene tudja, hogy – politikai értelemben – utoljára mikor tátongott ekkora szakadék az anyaországiak és a határon túliak között.
Két nappal az országgyűlési választást követően is folyik a találgatás, vajon mi vezetett a Fidesz-KDNP több mint másfél évtizede tartó hatalmának megdöntéséhez, a Tisza Párt elsöprő győzelméhez.
Talán nem túlzás kijelenteni: a rendszerváltoztatás óta a legintenzívebb és legdurvább választási kampányidőszak ér véget a vasárnapi országgyűlési választásokkal.
Jó egy hónapja zajlik már az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háború, ami Donald Trump amerikai elnök legutóbbi bejelentése alapján még olyan két-három hétig tarthat.
Sokat, egyre többet foglalkozik a média és a közvélemény a családon belüli erőszakkal, no meg a távoltartás lehetőségével és gyakorlatával. Elítélendő, kerülendő, megelőzendő, büntetendő.
Miközben Magyarországon az elmúlt választási ciklusok legkiélezettebb és -feszültebb politikai kampánya zajlik, Erdélyben – és több magyarlakta vidéken a Kárpát-medencében – már megkezdődött a szavazási folyamat.
Amint az várható volt, a szociáldemokraták által a költségvetés szociális vonzatai kapcsán kikényszerített kompromisszum körüli vita csupán tovább mélyítette az ellentéteket a bukaresti kormányt alkotó koalíciós pártok között.
Mi történne, ha Szoboszlai Dominik a magyar foci botladozásait megelégelve egy napon úgy döntene, hogy az angol válogatottat erősíti? Elgondolni is rossz. Márpedig a sport elüzletiesedésének világában a nemzeti identitás, a zászló is lecserélhetővé vált.
Mi a hasonlóság a román Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenzékbe vonulással való fenyegetőzése és a bukaresti kormánynak az üzemanyag-drágulással szembeni hatékony fellépése között? Hát csak az, hogy nagy valószínűséggel egyik sem fog bekövetkezni.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!