VEZÉRCIKK – A 22-es csapdájába került Románia: a megfontolatlan, össze nem hangolt, húzd meg, ereszd meg politikák miatt lassan teljes a káosz, s a román jegybank elnöke is mindössze felvázolja, hogy mekkora a gond, de megoldásjavaslatot – azon túl, hogy nem kellene kampányban fizetést emelni és adókat csökkenteni – nem ad.
2016. november 13., 19:312016. november 13., 19:31
Pedig a hasonló ad hoc intézkedések miatt tartunk ott, ahol, s mintha senki sem tanult volna a 2008-as év hibáiból, a politikum ismét hűbelebalázs módjára osztogat abból, ami nincs.
Nézzük először, hogy is néz ki a helyzet, ami sürgős orvoslásra szorul. A hirtelen felindulásból elfogadott béremelések és adócsökkentések az idei év folyamán 2008 óta nem látott magasságokba lendítették a keresletet, amivel így válság utáni időkben nem is lenne gond, de a hasonló intézkedéseket nem ártott volna időben jelezni, hogy a termelő ágazat is ehhez igazíthassa kínálatát. De mivel nem így történt, ugrásszerűen megnőtt az import, ezzel együtt persze a külkereskedelmi mérleg hiánya is.
Menet közben pedig a helyi termelés is megpróbált alkalmazkodni a megváltozott piaci körülményekhez, azonban azzal kellett szembesülnie, hogy nincs munkaerő, az emberek vagy külföldön vállalnak munkát a jobb élet reményében, vagy itthon vannak, de a felkínált bérekért inkább otthon gazdálkodnak, éppen annyit, amennyiből eltartják családjukat – tehát nem vállalkozásszerűen –, vagy feketén ezt-azt dolgoznak. Nem kell közgazdaságtani doktori ahhoz, hogy levonjuk a következtetést: elkerülhetetlenné váltak a fizetésemelések. A politikum ezt próbálja elérni a közszférában, illetve a nyugdíjak esetében. De – mint mindannyian tudjuk – a költségvetés egyáltalán nem teszi lehetővé a kampányadakozást.
Adott tehát az ördögi kör, amiből a kiadások lefaragása vagy a bevételek növelése jelenthet kiutat. Utóbbit – bár a Nemzetközi Valutaalap ezzel riogat – gyorsan felejtsük el, s reménykedjünk abban, hogy nem olyan kormánya alakul Romániának december 11. után, amelyik ezt a könnyebb, de hosszú távon csődhöz vezető megoldást választaná. A másik út az IMF megmondóemberei szerint csakis az adóemelés lehet, pedig a büdzsé bevételeit a hatékonyabb adóbegyűjtés, ha kell, még inkább tudja növelni, csak ezt a rég vállalt célkitűzést mintha ott, Bukarestben – és nemcsak – sokan elfelejtenék, mint járható utat. Pedig a közszféra béremelését és a nyugdíjak növelését is ki lehetne ezáltal pipálni, s infrastrukturális beruházásokra is futná, amelyek mind-mind hozzájárulnának a magánszektor fellendüléséhez, a béremelésekhez, s implicit a munkaerő motiváláshoz is.
A „Nyugat” azonban mintha mindent megtenne azért, hogy mi maradjunk Európa Bangladese, ahová az olcsó munkaerőért jönnek csak a befektetők, hogy majd az itt éhbéren legyártatott bútort, divatárut stb. sokszorosáért kínálják nekünk is. Hiszen ha jól megnézzük, semmi sem olcsóbb már nálunk, sőt. Ezen a helyzeten pedig mielőbb változtatnunk kell, és a politikum, illetve az üzleti szféra mellett ránk, egyszerű polgárokra is nagy feladatok hárulnak. Ha rajtam múlna, akkor első körben a helyi termékek fogyasztása mellett valamivel nagyobb adófegyelmet is javasolnék – hiszen ha mindig azon jár az eszünk, hogyan bújjunk ki az adózás alól, akkor mi se várjunk autópályát vagy sült galambot.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Négy éve az arab labdarúgó-világbajnokságról, nyolc éve „az első afrikai aranyról”, a fekete kontinensen gyarmatosított egykori francia kolóniákon élők leszármazottai által Franciaország színeiben megnyert focivébéről írtam.
Egyre fullasztóbb a levegő az autóban, összeszorul a gyomor. Az sem segít, ha lehúzzuk az összes ablakot. A vezetés, a gépkocsifenntartás ugyanis egyre inkább luxussá válik: a nép autóját a drága parkolóban piszkíthatják kedvükre a madarak.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Valamikor régen a sör a szegény ember bora volt. Ma már lassan a középosztály pezsgője.
Tanügyi rendszerünk ezer sebből vérzik. Bukarestben azonban rátapintottak a probléma lényegére, megvan a megfellebbezhetetlen megoldás: a szabóság.
Kereken egy héttel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon levontuk a következtetést, miszerint elbuktak Nicușor Dan proxyjai, kudarcot vallott Románia államelnökének második kormányalakítási kísérlete is.
Egy nemzet jövője a gyermekeken, a szülőanyákon-édesanyákon múlik. És az édesapákon.
Viszonylag kezdő sofőrként akárhányszor rágördülök az úttestre, egy borsónyi félelmet még mindig érzek. S nem attól tartok, hogy jaj, nehogy elcsípjen a rendőr, amint átlépem a sebességkorlátot.
Traian Băsescu után szabadon Nicușor Dan is a „játékos” államfők útjára lépett – az más kérdés, hogy ha minden rosszul megy, a szélsőjobboldali erők jelentőségét növeli azzal, hogy a királycsinálói szerep közelébe juttatja őket.
szóljon hozzá!