VEZÉRCIKK – Sadiq Khan, a buszsofőrként dolgozó pakisztáni bevándorló fia történelmet írt: a csütörtöki választások nyomán ő London első muzulmán vallású polgármestere.
2016. május 08., 19:342016. május 08., 19:34
Bár egyesek vészharangokat kongatnak, és Khan sikerét az Európa iszlamizálódása felé vezető út újabb állomásaként hirdetik, a már Londonban született politikus épp annak a mintapéldája, hogy a bevándorlók nem minden esetben alkotnak párhuzamos társadalmat, hanem képesek lehetnek sikeresen integrálódni is az őket befogadó közösségbe.
Khan jogászdiplomát szerzett, majd belépett a Munkáspártba, ahol fényes karriert futott be: miután képviselő lett, többek között a közlekedési miniszteri tisztséget is betöltötte, hogy aztán az idei önkormányzati választáson a nyugati világ egyik legfontosabb metropolisának első emberévé válaszszák. Ugyan Khan muzulmán, távol áll tőle a vallási fanatizmus – egy baloldali párt politikusaként ez enyhén szólva is furcsa lenne. Hogy mennyire nem illik bele a muzulmán bevándorlókról alkotott sztereotípiákba, az is jelzi, hogy radikális iszlamista körök életveszélyesen megfenyegették, amiért megszavazta az azonos neműek házasságát lehetővé tévő törvényt, sőt egy imám még fatvát is kiadott ellene, amelyben egyenesen kétségbe vonta, hogy voksa nyomán Khan egyáltalán muszlim-e még.
Persze attól, hogy Khan teljes mértékben idomult a nyugati értékrendhez, még nem változik meg az a helyzet, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban ma muzulmán bevándorlók leszármazottainak milliói élnek, akiknek már a szülei is az illető országban születtek, mégsem voltak képesek beilleszkedni. Ehelyett gettókban laknak, ahol párhuzamos társadalom alakult ki, és sokan nem is akarnak beilleszkedni a befogadó ország társadalmába. Közülük egyesek az ebből fakadó hátrányos szociális helyzetből az iszlamista terrorizmuson keresztül látják a kitörési lehetőséget.
Ha Khan példája nyomán néhányukban fölmerül a gondolat: más kiút is lehet, már megérte. Ami persze nem jelenti azt, hogy saját biztonságuk érdekében az európai államoknak nem kell aktívan, minden lehetséges eszközzel arra törekedniük, hogy előmozdítsák a nem őshonos közösségek integrációját a nyugati társadalmakba.
Drámai ellentmondást kell feldolgozniuk az ukránoknak: miközben úgy tűnik, minden eddiginél közelebb kerülhet a fegyverszünet, azzal is meg kell barátkozniuk, hogy annak áraként biztosan le kell mondaniuk a korábbi területeik egy részéről.
Ha tényleg megvalósul Ilie Bolojan felvetése, nem lesz túlzás kijelenteni, hogy a költségvetési hiányt lefaragni próbáló román állam amolyan fordított Robin Hoodként viselkedik: elvenné az egyszerű polgárok pénzét, hogy aztán jól megtartsa saját magának.
Focidrukkernek lenni nem feltétlenül és nem csupán a játék szeretetét, a gólért való rajongást jelenti.
Régi, évek óta nagy kedvvel rágcsált gumicsont került elő ismét a költségvetési hiány lefaragásához szükséges kiadáscsökkentési javaslatok között az elmúlt hetekben: a parlament létszámának csökkentése.
Románia lakossága és politikai elitje nem szabálykövető társadalmat alkot: az emberek többsége keresi a kiskapukat. Az adócsalás felismerésében és a helyzet orvoslásában rejlik, miként lehet az ország gazdaságát megmenteni az összeomlástól.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
Az amerikai csapatkivonásra adott egyes román reakciók alapján szinte már arra lehetett következtetni, hogy az Egyesült Államok az utolsó közlegényt is repülőre ültette, majd szívélyesen felkérte az oroszokat, hogy vegyék át a helyét.
Székelyföld önrendelkezése napjának „megünneplése”, majd egy bukaresti parlamenti felszólalásra érkezett szokásos hőzöngés apropóján rövid időre a figyelem középpontjába került a területi autonómia kérdése.
Nincs miért szépíteni: az alkotmánybíróság ítéletével, amellyel megsemmisítette a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényt, tovább erodálta a román jogállamisági intézményekbe vetett, még meglévő bizalmat.
Bár a budapesti Ukrajna-csúcs időpontja bizonytalan, azért kijelenthető: a közkeletű vélekedéssel ellentétben a jelek szerint a hála mégiscsak politikai kategória – legalábbis Donald Trump akként tekinti Orbán Viktor magyar kormányfővel való viszonyában.
szóljon hozzá!