Fotó: Székelyföldi Közpolitikai Intézet
Számunkra a székely tömb (vagy az azon kívüli települések, közigazgatási egységek, ahol nagyobb számban élünk) az asszimilációs nyomás ellensúlyozásának vagy kivédésének eszközeit nyújtja.
2023. október 29., 09:002023. október 29., 09:00
Folyik a Brassótól keletre és északra évszázadokig fennálló nyelvhatár feljebb szorítása, tucatnyi településen fordul meg az etnikai arányszám napjainkban. Kimondott kedvezményekben részesülő új lakók érkeznek a székely falvakba és városokba is, mint Aldoboly, Illyefalva, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Lisznyó, Bikfalva, Zágon, és tucatnyi más település példája igazolja.
Mielőtt lemondanánk róla, érdemes lenne elgondolkodni azon, van-e értelme a székelység eddigi történelmi létkerete, a 450-nél is több települést felölelő tömbszerű földrajzi egysége megvédésének az általa 75-85 százalékos többségben belakott 13 ezer négyzetkilométeren? Leszakított nemzetrészként ehhez ragaszkodnunk természetes lenne, de kisebbségként – amiként az utódállamok kezelni kívánnak bennünket – sem lehet mindegy számunkra e kérdés megválaszolása.
Az ezer éves erdélyi történelem párhuzamos társadalmakra épülő szerkezetének egyik utolsó rekvizituma a székely tömb és az azon túli erdélyi magyar településhálózat maradványa, s a szórványba szorult közösségek meggondolkodtató létfeltételei, a Szászföld felszámolásának tanulságai mindenképp figyelembe veendők a kérdés elemzésekor. Erős homogenizációs törekvések jellemezték az 1918 utáni (és előtti) román állampolitikát, s érdemes megvizsgálni, az 1989 utáni gyakorlat nem ezek folytatásáról árulkodik-e.
Akik végiglaktuk Románia több régióját, és végül a Székelyföldön kötöttünk ki, nyugodtan tanúsíthatjuk, hogy az ún. kisebbségi jogok itt annak köszönhetően érvényesülnek viszonylagosan akadálytalanul, hogy azok mögött a helyi magyar többség természetes hátteret képez. Hiába szólnak nyelvi egyenjogúságról ott, ahol egy kétnyelvű helységnévtábla kihelyezése három évtizedes, hol ide, hol oda hullámzó viták állandó tárgya, s hiába a jogszabály, idegeket nyű el és egész emberöltőket tölt ki az érvényesítésével kapcsolatos politikai hercehurca.
Nemzeti hovatartozását, anyanyelve kényelmét, ügyintézése akadálytalanságát, kollektív érzelmeit igazából saját közössége szabadságában képes megélni az egyén, s akkor a bajkeverők, az elnyomásból hasznot húzni kívánó többségi elit és közember elfogultságainak kártételeiről még nem is szóltunk.
Számunkra a székely tömb (vagy az azon kívüli települések, közigazgatási egységek, ahol nagyobb számban élünk) az asszimilációs nyomás ellensúlyozásának vagy kivédésének eszközeit nyújtja. Ettől véd meg és nyújt egy olyan közérzetet, melyben a nemzeti egyenjogúság kölcsönösségéről is elfogulatlanul elgondolkodhatunk, keresve a sokat emlegetett méltányos történelmi kiegyezés útját-módját.
No de a két világháború közti vagy a kommunista államnacionalizmus idején dívó leplezetlen kisebbségi elnyomásnak (kultúrzóna, iskolák felszámolása, tannyelvcsere kierőszakolása, monstruózus választási csalások, vagy az utóbbi diktatúra embertelen szörnyűségei, például a magyar végzős értelmiségiek erőszakos elszakítása közösségeiktől, a sajtó ellehetelenítése) van-e ma folytatása? Például folyik-e a Kisebbségi Charta paragrafusai által tiltott fellazítása a tömbnek, a nyílt betelepítés után egy leplezett kísérlet az etnikai arányok megváltoztatására, a többségiek beköltözésének megkönnyítése például térítésmentes lakás- és házvásárlási segélyek osztogatásával, vallási térítéssel, kolostori hálózat terjesztésével, alapítványi és állami támogatások nem kisebbségieket favorizáló új rendszerének meghonosításával? Magyarán a pozitív diszkrimináció lényegéből való kiforgatásával?
Milyen demokrata lesz abból a polgárból, aki pusztán többségi mivoltának köszönhetően lesz háztulajdonosa és lakója, szavazatával választója egy olyan településnek, melynek mai rendjébe nemhogy beilleszkedni nem kíván, de azt ellenséges közegnek tartja?
Identitásjegyeink a székely tömb körülményei közt emberi módon a maguk kiegyensúlyozottságában bontakozhatnak ki, ezért e történelmi alkotás védelméről lemondani vétek lenne. Nem egy európai pozitív példa kínálja magát követésre Dél-Tiroltól az Aaland-szigetekig és a belgiumi németekig, hogy társaikat most ne soroljuk, s kéri ezt a székelység mai impozáns lélekszáma is.
B. Kovács András
A szerző sepsiszentgyörgyi újságíró, közíró
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.
Ötszáz évvel a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája után országszerte megemlékezésekkel és katonai tiszteletadással hajtottak fejet a mohácsi csata áldozatai előtt.
Amikor történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a mohácsi vész fél évezredes évfordulójára emlékezünk, hiszen emlékezni mindenkoron szent kötelesség, szükséges áttekinteni az előzményeket.
Továbbra is tapasztalható, hogy a választások óta szakadék húzódik az erdélyi és a magyarországi társadalom jelentős része között, ám az árok betemetése nem reménytelen – abban ugyanakkor jelentős szerep hárul az új magyar kormányra.
Bár a Tisza-kormány nemzetpolitikáért felelős illetékese több fórumon is leszögezte erdélyi látogatása során, hogy az új budapesti hatalom nem kíván hozzányúlni a külhoni magyarok szavazati jogához, jelentős nyomás nehezedik rá az anyaországban.
Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!