Fotó: Székelyföldi Közpolitikai Intézet
Számunkra a székely tömb (vagy az azon kívüli települések, közigazgatási egységek, ahol nagyobb számban élünk) az asszimilációs nyomás ellensúlyozásának vagy kivédésének eszközeit nyújtja.
2023. október 29., 09:002023. október 29., 09:00
Folyik a Brassótól keletre és északra évszázadokig fennálló nyelvhatár feljebb szorítása, tucatnyi településen fordul meg az etnikai arányszám napjainkban. Kimondott kedvezményekben részesülő új lakók érkeznek a székely falvakba és városokba is, mint Aldoboly, Illyefalva, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Lisznyó, Bikfalva, Zágon, és tucatnyi más település példája igazolja.
Mielőtt lemondanánk róla, érdemes lenne elgondolkodni azon, van-e értelme a székelység eddigi történelmi létkerete, a 450-nél is több települést felölelő tömbszerű földrajzi egysége megvédésének az általa 75-85 százalékos többségben belakott 13 ezer négyzetkilométeren? Leszakított nemzetrészként ehhez ragaszkodnunk természetes lenne, de kisebbségként – amiként az utódállamok kezelni kívánnak bennünket – sem lehet mindegy számunkra e kérdés megválaszolása.
Az ezer éves erdélyi történelem párhuzamos társadalmakra épülő szerkezetének egyik utolsó rekvizituma a székely tömb és az azon túli erdélyi magyar településhálózat maradványa, s a szórványba szorult közösségek meggondolkodtató létfeltételei, a Szászföld felszámolásának tanulságai mindenképp figyelembe veendők a kérdés elemzésekor. Erős homogenizációs törekvések jellemezték az 1918 utáni (és előtti) román állampolitikát, s érdemes megvizsgálni, az 1989 utáni gyakorlat nem ezek folytatásáról árulkodik-e.
Akik végiglaktuk Románia több régióját, és végül a Székelyföldön kötöttünk ki, nyugodtan tanúsíthatjuk, hogy az ún. kisebbségi jogok itt annak köszönhetően érvényesülnek viszonylagosan akadálytalanul, hogy azok mögött a helyi magyar többség természetes hátteret képez. Hiába szólnak nyelvi egyenjogúságról ott, ahol egy kétnyelvű helységnévtábla kihelyezése három évtizedes, hol ide, hol oda hullámzó viták állandó tárgya, s hiába a jogszabály, idegeket nyű el és egész emberöltőket tölt ki az érvényesítésével kapcsolatos politikai hercehurca.
Nemzeti hovatartozását, anyanyelve kényelmét, ügyintézése akadálytalanságát, kollektív érzelmeit igazából saját közössége szabadságában képes megélni az egyén, s akkor a bajkeverők, az elnyomásból hasznot húzni kívánó többségi elit és közember elfogultságainak kártételeiről még nem is szóltunk.
Számunkra a székely tömb (vagy az azon kívüli települések, közigazgatási egységek, ahol nagyobb számban élünk) az asszimilációs nyomás ellensúlyozásának vagy kivédésének eszközeit nyújtja. Ettől véd meg és nyújt egy olyan közérzetet, melyben a nemzeti egyenjogúság kölcsönösségéről is elfogulatlanul elgondolkodhatunk, keresve a sokat emlegetett méltányos történelmi kiegyezés útját-módját.
No de a két világháború közti vagy a kommunista államnacionalizmus idején dívó leplezetlen kisebbségi elnyomásnak (kultúrzóna, iskolák felszámolása, tannyelvcsere kierőszakolása, monstruózus választási csalások, vagy az utóbbi diktatúra embertelen szörnyűségei, például a magyar végzős értelmiségiek erőszakos elszakítása közösségeiktől, a sajtó ellehetelenítése) van-e ma folytatása? Például folyik-e a Kisebbségi Charta paragrafusai által tiltott fellazítása a tömbnek, a nyílt betelepítés után egy leplezett kísérlet az etnikai arányok megváltoztatására, a többségiek beköltözésének megkönnyítése például térítésmentes lakás- és házvásárlási segélyek osztogatásával, vallási térítéssel, kolostori hálózat terjesztésével, alapítványi és állami támogatások nem kisebbségieket favorizáló új rendszerének meghonosításával? Magyarán a pozitív diszkrimináció lényegéből való kiforgatásával?
Milyen demokrata lesz abból a polgárból, aki pusztán többségi mivoltának köszönhetően lesz háztulajdonosa és lakója, szavazatával választója egy olyan településnek, melynek mai rendjébe nemhogy beilleszkedni nem kíván, de azt ellenséges közegnek tartja?
Identitásjegyeink a székely tömb körülményei közt emberi módon a maguk kiegyensúlyozottságában bontakozhatnak ki, ezért e történelmi alkotás védelméről lemondani vétek lenne. Nem egy európai pozitív példa kínálja magát követésre Dél-Tiroltól az Aaland-szigetekig és a belgiumi németekig, hogy társaikat most ne soroljuk, s kéri ezt a székelység mai impozáns lélekszáma is.
B. Kovács András
A szerző sepsiszentgyörgyi újságíró, közíró
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.
Miközben a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje súlyos visszaélésekre világít rá a román igazságszolgáltatási rendszerben, azért megjegyezhetjük: a tényfeltáró riporttal jókora szívességet tett a kormánynak.
A híradót hallgatom. Beszámolnak arról, hogy egy német város karácsonyi vásárában késeltek, egy másikban, valahol Bajorországban pedig minél több személy halálra gázolását tervezte öt migráns.
Az Egyesült Államok magára hagyja Európát, sőt már ellenségének tekinti – ilyen apokaliptikus kommentárok hangzottak el annak kapcsán, hogy a Trump-adminisztráció közzétette Washington új nemzetbiztonsági stratégiáját.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!