Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

A jelentősebb nyugat-európai országok – Franciaország, Nagy-Britannia és Németország – még megfigyelőként sem kívánnak jelen lenni a testületben. És mivel az Európai Unió illetékesei – akiket természetesen szintén a befolyásosabb európai országok irányítanak – is szkeptikusak a Trump-féle kezdeményezéssel szemben, az amerikai elnökkel már csak ideológiai okok miatt is szemben álló európai fősodor részéről az a ki nem mondott elvárás, hogy európai uniós tagállamok ne nagyon érdeklődjenek iránta.

Ugyanakkor vitathatatlan tény, hogy a Trump által generált bizonytalanság ellenére Európa biztonsága még mindig nem képzelhető el az Egyesült Államok nélkül, egész egyszerűen azért, mert az európai haderők képességei nem mérhetők az amerikai hadsereg erejéhez. Mindez hatványozottan érvényesül például Románia esetében, amely nemzetbiztonsági doktrínájának első helyén a NATO- és az EU-tagság előtt az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerség áll, amelynek Bukarest szempontjából az a legfontosabb eleme, hogy az amerikaiak szavatolják Románia biztonságát.

Egyfelől ott van az átalakuló világrend most körvonalazódó egyik első, kézzel fogható intézményeként a Trump-féle Béketanács, amelybe Bukarest is meghívást kapott. Másfelől ott vannak a konzervatív Trump-adminisztráció által rossz szemmel nézett – mert azzal szemben már az elnök első mandátuma óta ellenségesen viselkedő – fősodorbeli, egyre inkább az ultraliberalizmus vagy a baloldal irányába húzó néppárti, szocialista, liberális és zöld európai kormányok, amelyek a saját pozícióik védelme érdekében igyekeznek már csak dafke is keresztbe tenni valamennyi, Washingtonból jövő kezdeményezésnek.

Érezhető volt, hogy a bukaresti illetékesek hetekig őrlődtek az óceánon túli stratégiai partner és az EU között, ahol Románia mindig igyekszik eminens tanulónak tűnni.

A bukaresti döntéshozók minden bizonnyal mérlegre helyezték, hogy mit várhatnak Washingtontól a biztonság terén és mit az európai partnerektől, és végül rájöttek: Románia nem engedheti meg magának, hogy hátat fordítson Amerikának. Már csak azért sem, mert – mint arról már többször is írtunk e felületen – az amerikai kormányoldal illetékesei még mindig gyanakodva néznek az országra a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítése miatt. Bár nem tekinthető hivatalos álláspontot képviselő dokumentumnak, az amerikai képviselőház igazságügyi bizottságában kidolgozott előzetes jelentésből is kiviláglik, hogy a Trump-adminisztráció továbbra is kiemelkedően problematikusnak és a demokrácia lábbal tiprásának tekinti a 2024-es történéseket – és itt nem csupán a jelölt személyéről vagy az általa képviselt nézetekről van szó.

Hanem arról, hogy veszélyes precedenst teremthet

Hiszen mostantól bármikor bármilyen választási eredmény megsemmisíthető ugyanezen az alapon, ha az nem tetszik az éppen regnáló köröknek. Így a román államfő részvétele a Béketanács ülésén a washingtoni kormányzat neheztelésének és gyanakvásának eloszlatását célzó gesztusként is értékelendő. Amihez Romániának más eszközei is vannak: a politikai és védelmi mellett a gazdasági együttműködés, hiszen látható, hogy a Trump-adminisztráció ideológiai helyett gyakran üzleti alapon közelíti meg a nemzetközi viszonyokat.

Az egyik kiemelt terület a ritkaföldfémeké, amelyekből Erdélyben is található, és amelyek kitermelésében, feldolgozásában és értékesítésében komoly együttműködési lehetőségek nyílnak, amelyek nagyban javíthatják a kétoldalú viszonyt. Amit egyébként az amerikai illetékesek kijelentései alapján az óceán túlpartján is szeretnének – nem csupán Románia, hanem egész Európa viszonylatában. Ezt sugallja Marco Rubio amerikai külügyminiszter beszéde is, amelyet a müncheni biztonsági konferencián mondott el, és amelyben igyekezett békés, de határozott hangnemet megütni országa és Európa jelenlegi és jövőbeli viszonyát illetően.

Ennek nyomán az amerikai védernyő további fenntartásának egyik feltétele a közös védelemhez való nagyobb arányú hozzájárulás mellett az, hogy visszatérjenek az elhagyott útra. Persze ez értelmezhető egyfajta zsarolásként is, de akként is, hogy Washington úgy értékeli: csak akkor érdemes fenntartani egy szövetséget, ha annak tagjai valóban közös értékeket vallanak, és ugyanazon értékeket tartják védelemre érdemesnek. Főleg úgy, hogy a cech nagy részét még azt követően is az amerikai adófizetők állják, hogy az európai szövetségesek is növelik a biztonságuk szavatolást szolgáló kiadásokat.

A kérdés most az, hogy Londonban, Berlinben és Párizsban ezt valóban a baráti aggodalom megnyilvánulásaként értékelik-e, vagy egyfajta hadüzenetként a jelenleg regnáló pártok és ideológiák ellen, amellyel szembe kívánnak szállni. Ami a saját szempontjukból akár még érthető is lehet – más kérdés,

(Persze jó lenne, ha meglenne az ehhez szükséges erő, hiszen mint látjuk, az Egyesült Államok kormánya a barátságos hangvételű nyilatkozatok ellenére elsősorban mégiscsak a saját országa érdekeit nézi, mint ahogy mindig is azt tette. Így például az Oroszországgal való szembenállást erőltető politikusok tulajdonképpen Washington kezére játszanak, hiszen régi amerikai doktrína, hogy meg kell akadályozni az olcsó orosz energia és a nyugati – főleg német – ipar egymásra találását, hiszen az így gazdaságilag megerősödő Európa az Egyesült Államok komoly globális riválisává válna).

Ugyanakkor jogos felvetés, hogy valójában mi is ez a Béketanács. Egyes értelmezések szerint egyfajta párhuzamos ENSZ, ami eleve megkérdőjelezi a létjogosultságát, hiszen ha van már egy, miért lenne szükség még egyre?

Nos,

A világszervezet ugyan sok évtizeden keresztül viszonylag tűrhetően ellátta feladatát, segített a humanitárius válságok kezelésében – ha már a megelőzésükben nem tudott –, ugyanakkor a második világháború lezárásakor érvényes világrendet tükrözi, ami átalakulóban van. A kérdés az, hogy a régi intézmények idomulnak hozzá, vagy végleg bebizonyosodik, hogy túlhaladt rajtuk az idő. A Béketanács ennek az átalakuló világrendnek a terméke: Kína felemelkedése nyomán az Egyesült Államok megpróbál előre menekülni, hogy megőrizhesse globális vezető szerepét, ehhez pedig létrehozott egy olyan szervezetet, amelyben – Trump „örökös” elnöki tisztségével – ezt szavatolva látja.

A szervezetbe ugyan Kína és Oroszország is meghívást kapott, de vélhetően éppen azért ódzkodnak egy előre a részvételtől, mert

Éppen ezért kérdés, mennyire ismerik majd el legitim szervezetként a Béketanácsot a feltörekvő hatalmak, és ennek nyomán valóban képes-lesz-e kinőni magát egy, a világ problémás ügyeinek megoldására képes szervezetté, vagy a tömbösödő világban a Washington-barát országok klubjaként működik majd – esetleg végül eljelentéktelenedik, ha a demokrata jelölt nyeri a következő vagy az azt követő elnökválasztást.

Ma ugyanakkor az Egyesült Államok még erős, és globális vezető szerepe még mindig megvan, így azon igyekszik, hogy ezen szervezeten keresztül is befolyásolja a világrend változásait, és nyertesen kerüljön ki a folyamatból. Ennek nyomán akár még előnyök is származhatnak abból, ha a közép-európai országok legalább megfigyelőként részt vesznek a tanács munkájában.

Ez nem átállás, hanem a józan gondolkodás megnyilvánulása, ami hozzájárulhat az Európa és az Egyesült Államok közötti további pragmatikus együttműködéshez a mindkét fél számára csak negatív következményekkel járó szembenállás helyett.