RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek

A bukaresti balliberális kormánykoalícióból tavaly júniusban nem önszántából távozott (kiszorították, ellehetetlenítették, ahogy tetszik) szövetség országos viszonylatban ellenzéki szerepben vághat neki a maratoni kampányidőszaknak, ami abban a tekintetben kedvezőtlen helyzet, hogy nem diszponál annyi forrás fölött, mint ha politikusai látnák el például a fejlesztési vagy a környezetvédelmi minisztérium irányítását.

A hatalmon kívüliség pozíciója viszont abból a szempontból kényelmes, hogy széles mozgásteret nyújt az RMDSZ számára, gyakorlatilag minden rosszat rátolhat a román kormányra (meg is teszi), miközben az ellenzékbe kerülése óta eltelt idő aránylag rövidsége miatt előszeretettel emlékeztethet útjára indított projektjeire (ami szintén nem hiányzik a kampányeszköztárából). Ugyanakkor szabad az út a magyar közösség sajátos, kisebbségi létéből származó gondjainak felmutatása terén, más kérdés, hogy ezek orvoslására most sokkal kevesebb mozgástér adódik.

Hagyományos „választókörzetében”, Erdélyben már egyértelműen nyeregben érezheti magát a tulipános alakulat, amelynek az előző választási ciklusokkal ellentétben alig kell foglalkoznia ellenzékével. Egyrészt mert a nagy kérdésekben sikerült együttműködést kötnie két versenypártjával, másrészt pedig maga az RMDSZ tett azért, hogy gyengítse politikai értelemben amúgy sem túl acélos ellenzékét. Noha az EMNP és az MPP fúziója nyomán az Erdélyi Magyar Szövetség éppen azért jött létre, hogy egyesítse az RMDSZ-szel elégedetlenek, a szemben állók táborát, a Magyar Polgári Erő színre lépése éppen hogy gyengíti ezt a politikai oldalt.

Na nem azért, mintha az EMSZ-nek annyira tartania kellene attól, hogy az új konkurencia rengeteg szavazatot von majd el tőle, hanem mert az RMDSZ az „oszd meg és uralkodj” elve alapján szépen helyzetbe hozta Kulcsár-Terza Józsefet, aki így újabb képviselői mandátumhoz jut. (Bennfentesek szerint a volt polgári párti háromszéki politikus pontosan azután döntött a különutasság mellett, hogy az EMSZ-ben nyilvánvalóvá tették számára: a nyolc, majd négy évvel ezelőtt az EMNP-nek és az MPP-nek felkínált egy-egy parlamenti hely egyikét sem kívánják átadni neki a 2024-es törvényhozási választás nyomán). Ellenzéke „felszalámizásán”, meggyengítésén kívül semmi sem indokolta az RMDSZ részéről megegyezést kötni azzal az MPE-vel, amely egy éve alapított pártként amolyan „sötét ló” az erdélyi magyar politikában, eddigi eredményeket éppen ezért nem tud felmutatni, a helyhatósági választások előre hozása viszont annyira felkészületlenül érte, hogy már most magyarázni kénytelen majdani teljesítményét. Ilyen alapon hitelesebb tárgyalópartnernek számít a Gálfi Árpád nevével fémjelzett Székelyudvarhelyért Párt...

De ha már Székelyudvarhely. Az RMDSZ-nek esélye van arra, hogy nyolc év elteltével visszaszerezze a székely anyaváros irányítását, ehhez azonban világos víziót, hosszú távú stratégiát kell felmutatnia Székelyudvarhely lakossága számára, amelynek jelentős része belefáradt a rengeteg saját munkatársával összekülönbözött, a várost szürkeségbe taszító regnáló elöljáró ténykedésébe. Ugyanakkor Hargita megyénél megmaradva: várhatóan a választóknak, a székely megyének és az RMDSZ-nek egyaránt jót tesz, hogy a szövetség visszahívta a megyei önkormányzatot 16 éve irányító Borboly Csabát, és másra, székelyudvarhelyi politikusára bízza a tanácselnöki teendők ellátását. Remélhetőleg a megye fejlődésében is megmutatkozik majd, ha az önkormányzat vezetője nem a közösségi platformokon való szerepléssel, az önfényezéssel, a sajtóval szembeni ámokfutással lesz elfoglalva...

Ugyancsak nagy feladat az RMDSZ számára a két „frontváros”, Szatmárnémeti és Marosvásárhely fölötti irányítás megőrzése, és e téren alaposan növeli a magyarság esélyeit, hogy a jelek szerint mindkét megyeszékhelyen több román jelölt is megpályázza a polgármesteri széket. Mindkét városban a magyarok mozgósítása lesz a kulcs, őket pedig leginkább azzal lehet az urnák elé csalogatni (természetesen annak tudatosításán túlmenően, hogy fontos „magyar kézben” tartani ezeket a városokat), ha meggyőzik őket, hogy mindkét elöljáró képes tanulni a hibáiból, és ezeket a lehető legminimálisabbra csökkentve folytatja a településfejlesztést új mandátuma során. A jelek szerint e téren Marosvásárhelyen van szükség a nagyobb meggyőző munkára.

Összességében a legnagyobb kihívást a választói közöny jelenti a magyar politikai alakulatok, így az RMDSZ számára is a négy megmérettetést felsorakoztató idei választási évben. Miközben úgy fest – legalábbis a közvélemény-kutatások ezt vetítik előre –, hogy a román többség részéről magas részvételre kell számítani (az európai parlamenti választáson például legalább 60 százalékos lesz a jelenlét), nagy hangsúlyt kell fektetni a magyar választók meggyőzésére.

Elsősorban arról, hogy a kisebbségben élő közösség sajátos problémáira csakis a magyar alakulatok, politikusok érzékenyek, másnak nem fáj a mi bajunk. És persze bizonyítani kell a magyar jelöltek rátermettségét is, elvégre nem (mindig) elegendő a nemzetiségi érv. Ezzel kell kezdeni a mozgósító munkát, ami már csak azért sem megoldhatatlan feladat, mivel valamennyi magyar pártnak egyformán érdekében áll. Ott is, ahol összefogtak, és azokon a településeken, megyékben is, ahol verseny lesz.