A két ünnep között a román fővárosban dorbézoló, ír állampolgárságú fiatalember a nagy mennyiségben elfogyasztott alkohol és kábítószer hatására összetévesztette a szállodáját a román parlamenttel, és behatolt a törvényhozás épületébe.
Az árdrágulások spiráljában vergődő országban a kispénzű emberek nem búcsúztatják nagy lelkesedéssel az óesztendőt, és gondterhelten üdvözlik a sok bizonytalanságot hozó újévet.
Jó román szokás szerint az árleszállításos história is „speciálisra” sikeredett. Már első alkalommal kiderült: szó sincs arról, hogy egy jó minőségű háztartási gépet vagy elektronikai cikket, de még egy jobb ruhát is fél áron vagy negyed áron vegyünk meg.
Nem szeretném elrontani a várakozás hangulatát, a karácsony magasztosságát, de nem lehet szó nélkül elmenni amellett, amit úton-útfélén tapasztalunk: a politikai korrektség az utóbbi időben ámokfutásba kezdett.
Felnőttfejjel is szinte ugyanazokat az érzéseket éljük meg, mint gyermekkorban, ha decemberben kitör a Mikulás-láz vagy a karácsonyi ajándékozás. Nincs tán olyan ember, akinek ne lenne a jóságos püspöki utódról valamilyen lélekmelengető története.
Kettős arcát mutatja Kolozsvár belvárosa a napokban. Legalábbis a magyar nyelv használatát illetően. Ugyanis advent első vasárnapján megnyílt a Târgul de Crăciun (így románul, magyar szöveg nélkül).
Nemcsak az emberek, de a városok is élnek, fejlődnek (olykor visszafele), jobb esetben szépülnek, gyarapodnak. Vagy az is előfordul, hogy nem kívánt módon változnak felrúgva hagyományt, múltat, örökséget, mindent, ami régi dicsőségére utal…
A jövő évi magyarországi választások fordulópontot jelenthetnek az ország életében. Az ellenzék egységes csatasorba állásával két tábor néz farkasszemet egymással. Nem vitás, mi vár a Kárpát-medencei magyarságra egy esetleges ellenzéki győzelem esetén.
Napjaink nyugati történései láttán mintha három évtizeddel pörgetnénk vissza az idő kerekét, az ateista kommunista rezsimig. Nyugat-Európa több városában cserélik le a karácsonyi vásár elnevezést a politikailag korrekt „téli vásár” kifejezésre.
Kevesen sejtik, hogy az egyre súlyosabb gondokkal küzdő sertéságazat „hattyúdala” a piacot elárasztó mostani dömpingár, amely mögött pár hónapon belül hatalmas árdrágulási hullámmal söpörhet végig a régió még működő sertésfarmjainak a tömeges csődje.
Csodálatos érzés volt magyarnak lenni a lengyel-magyar meccsen. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség döntése értelmében elsősorban a tévé előtt ülők számára, a FIFA ugyanis a varsói világbajnoki selejtezőmérkőzésre megtiltotta a magyar drukkerek kiutazását.
A bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott Florin Cîțu megnyilvánulásainak túlnyomó többsége abban merül ki, hogy az ország gazdasága ível fölfelé, az életszínvonal a nyugat-európai magasságokat súrolja, egyre jobban megy itt mindenkinek, kéremszépen.
Hosszú évtizedekkel ezelőtt az emberek mindenüket odaadták volna gyógyszerért, oltásért, csak ne pusztuljanak el. Ma, a világháló idején eljutottunk oda, hogy egyesek okosabbak a tudósoknál, mindenki virológusnak képzeli magát.
A kakukknak neve is volt, Gazsi. Kezdetben rémes volt hallgatni, éktelen zajt csapott minden egész és fél órában. Tizenkét órakor véget nem érő ordibálásba kezdett, eleinte nem értettem, ezt hogyan lehet kibírni.
Az egészségügyi katasztrófává súlyosbodott járványhelyzet miatt Romániát második Lombardiaként emlegetik: akárcsak az észak-itáliai régióban a pandémia tavalyi első hullámában, most nálunk teltek meg a kórházak és az intenzív osztályok fertőzöttekkel.
Egy kisebbségi törvény elfogadtatása iránti esélyeink és lehetőségeink mérlegelésekor messzire, egyenesen Trianonig kell visszamennünk. Egészen pontosan addig a kisebbségi szerződésig, amelyet Románia 1919. december 9-én Párizsban írt alá.
Iskolakezdés napján gyűltünk össze születésnapot ünnepelni. Nem kevesen, nem sokan…hanem rengetegen. Meglepetésparti akart lenni Muszka-Pál Anna óvónéni számára, aki most szeptemberben ünnepelte 60. születésnapját.
Agyonpolitizált világunkban az „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére” életforma annyira beidegződött mindennapjainkba, hogy az elmúlt évtizedekben a hétköznapi ember – kivéve, ha élhetetlen – már sorsát is ezek szerint igazítja.