Nánó Csaba
2021. október 17., 14:432021. október 17., 14:43
Zaklatott időkben és nem éppen virágos kedvében az embernek furcsa emlékek jönnek elő tudatának rejtett bugyraiból. Ilyen például egy kakukkos óra története. Talán azért is maradt meg emléke, mert annak idején ismeretségi körömben senki másnak nem volt. Tény, hogy a kakukk és családunk jó ideig egyfajta szimbiózisban élt.
Lehettem ötéves, amikor az óra megjelent nagyszüleim temesvári, Hold utcai házának konyhafalán. Nem tudom, honnan szerezte be nagyapám, azt sem, milyen megfontolásból kellett neki „hangoskodó” óra. Ám egyik nyáron, amikor odautaztam hozzájuk, ott találtam az ágy felett a rikácsoló valamit. Néhány év múlva nagyapámékkal együtt költözött, akár egy vándormadár, igaz nem messze, csak a két utcával odébb lévő Török császári lakásba.
A kakukknak különben neve is volt, Gazsi. Kezdetben rémes volt hallgatni, éktelen zajt csapott minden egész és fél órában. Tizenkét órakor véget nem érő ordibálásba kezdett, eleinte nem értettem, ezt hogyan lehet kibírni, nagyapám nevetve vigasztalt, hogy az ember megszokja. Egy idő után nagymama sem kapott idegrohamot, ha megszólalt Gazsi, és egy-két nap után már én sem riadtam fel a kakukkolásra. Inkább arra, ha este véletlenül nem húzta fel nagyapa az órát, és éjjel túl nagy volt csend. (Azt hiszem, akkoriban kezdett derengeni, hogy néha a csendet nehezebb megszokni, mint a zajt, mert az ember arra született, hogy hangok, zörejek vegyék körül, a hallgatás nem természetes állapot.)
Gazsi évekig becsületesen és kitartóan kakukkolt. Ha valami elromlott az órában, nagyapa aranykeze megbütykölte, és a cirkusz mehetett tovább. Gazsi szinte családtagnak számított, bár több vendég szemében is láttam, hogy amikor rázendített a pontos időjelzésre, legszívesebben hozzávágtak volna valamit.
Nagyszüleim halála után Gazsi órástól, fészkestől eltűnt. Talán nagymama elajándékozta, vagy csak valamelyik szomszéd rátette a kezét. Ennél fontosabb, hogy nagyapám karóráját, egy ütött-kopott, de halálpontosan járó öreg Pobedát örököltem, és ott lógott az ágyam felett, mígnem számomra is eljött a költözések ideje. A tárgyak elvesztését legalább úgy bánom, mint az emberekét. Gyerekes dolog, de sokat adnék, ha annak a bizonyos műkakukknak a hangját még egyszer hallanám. Hiszen akkor a Pobeda sem árvult volna el, és én újra mehetnék a strandra nagyapával.
Gazsiból egy volt, de például ventilátorból legalább három. Nagymamának nem tett jót a meleg, így aztán ahogy megérkezett a nyár, a szekrény mélyéből kezdtek előkerülni a légmozgató szerkezetek, és ahogy növekedett a hőség, úgy nőtt a lakásban a számuk is. A konyhában állandóan működött legalább kettő, a szobában éjjel-nappal ment a ventilátor. Sokat nem segítettek a helyzeten, kicsik voltak, talán orosz gyártmányúak, és nyugodtan odatehettem az ujjamat a forgórészhez, alig éreztem, ha megcsapott. Nagyapám készített egy nagyobbat és erősebbet egy kiszuperált mosógép motorjából. Nos az már tényleg megkavarta a levegőt, bár nagymama ugyanúgy szenvedett mellette is.
Egy másik tárgy, ami állandóan kéznél volt, az a zseblámpa. Erre viszont nagyapámnak volt égetően szüksége, több okból is. Egyrészt azért, mert a szoba, ahol velem aludt nyaranta, a konyhától – ahol a nappalt töltötték nagyszüleim – mintegy tíz méterre volt, át kellett este menni az udvaron, hogy lefeküdjünk. Ehhez a művelethez este, sötétben a zseblámpa nélkülözhetetlen volt. És kint volt az udvaron nagyapám szerszámokkal teli kamrája, ahol minden volt, amit emberi elme el tud képzelni. Itt tartotta szerszámai mellett a festékeit, ecseteit is, oda bemenni is nélkülözhetetlen volt a zseblámpa. No meg esténként néha a tízméteres antennát is meg kellett mozdítani az udvaron, hogy „jól fogjuk a magyarokat”. Emlékszem, egytől egyig minden ilyen világítóeszköz ELBA gyártmány volt, a temesvári gyár terméke, nagyapám talán lokálpatriotizmusból sem vett más márkát.
A szúnyogok s a legyek is sok fejtőrést okoztak elsősorban nagymamának. Légycsapóból is volt a házban legalább három-négy. Amíg nagymama a röpködő rovarokat üldözte, mi, gyerekek egymást csapkodtuk velük. Felnőtt koromig sosem voltam más évszakban Temesváron, csakis nyáron. Nekem az a város azonos volt a meleg évszakkal, nagyszüleimmel, a sarki kúttal, kakukk Gazsival, az élettelen apróságokkal, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a nyár túléléséhez.
Balogh Levente
Régi, évek óta nagy kedvvel rágcsált gumicsont került elő ismét a költségvetési hiány lefaragásához szükséges kiadáscsökkentési javaslatok között az elmúlt hetekben: a parlament létszámának csökkentése.
Makkay József
Románia lakossága és politikai elitje nem szabálykövető társadalmat alkot: az emberek többsége keresi a kiskapukat. Az adócsalás felismerésében és a helyzet orvoslásában rejlik, miként lehet az ország gazdaságát megmenteni az összeomlástól.
Páva Adorján
Talán ezen már az asszonyt, gyereket néha-néha jól elnáspángoló, gyepáló, agyabugyáló, puháló, döhölő „tisztességes” erdélyi magyar emberek sem röhögnek egy jót a kocsmában: tizenöt késszúrás a közös kisgyermeket karjaiban tartó fiatalasszonynak.
Rostás Szabolcs
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
Balogh Levente
Felszállt hát végre a fehér füst a román kormánykoalíció legerősebb tagjában, a Szociáldemokrata Pártban (PSD), miután a múlt heti kongresszuson az összes harcba szálló Sorin Grindeanu közül Sorin Grindeanut választották pártelnökké.
Balogh Levente
Az amerikai csapatkivonásra adott egyes román reakciók alapján szinte már arra lehetett következtetni, hogy az Egyesült Államok az utolsó közlegényt is repülőre ültette, majd szívélyesen felkérte az oroszokat, hogy vegyék át a helyét.
Rostás Szabolcs
Székelyföld önrendelkezése napjának „megünneplése”, majd egy bukaresti parlamenti felszólalásra érkezett szokásos hőzöngés apropóján rövid időre a figyelem középpontjába került a területi autonómia kérdése.
szóljon hozzá!