Hirdetés

Világ kontra favellák

Csinta Samu

2014. június 13., 20:582014. június 13., 20:58


Sao Paulóban újra futnak a metrószerelvények, amikor ezeket a sorokat írom, s ha minden változatlan marad, különösebb akadály nélkül eljuthatnak a boldog jegytulajdonosok a Corinthians Arénába a június 12-én kezdődő futball-világbajnokság nyitóünnepségére, majd az azt követő brazil–horvát mérkőzésre. Bár a 64 év után Brazíliába újra visszatérő futballünnepre minden bizonnyal gyalog is elzarándokolt volna az a 60-70 ezer ember.

Úgy tűnik, lassan alig akad olyan sport világrendezvény, amelyet megelőzően átadhatnánk magunkat a boldog esélylatolgatásnak, s ne azért kelljen izgulnunk, hogy egyáltalán elkezdődik-e az évek óta várt esemény. Kínában az emberi jogok be nem tartása, illetve az amiatt kilátásba helyezett bojkott miatt éltünk át zaklatott hónapokat. Ukrajnában a romtelepek közepébe épített stadionokba való eljutás izgatta a kedélyeket – ó, boldog békeidők! –, legutóbb Szocsiban pedig a korrupció és a terrorista veszély reszelgette idegeinket. Brazília most azzal aggaszt, hogy a közpénzek felelőtlen szórása közben nincs az országban elegendő inkubátor, ezért aztán fokozottan veszélyes a favelláknak nevezett nyomornegyedek népe közé tévedni.

Pedig minden bukmékeriroda és kocsmai tippverseny előrejelzése szerint a brazilok nyerik a világbajnokságot, s ha az első körös történések ezt a perspektívát erősítik, nagy magabiztossággal kijelenthető, hogy a brazilok elnapolják szociális elégedetlenségüket a vb zárásáig. Nem beszélve arról, hogy Brazíliának gazdaságilag is jól jönne a győzelem, a rendezéstől ugyanis, úgy fest, hiába remélik a gazdaság élénkítését. Holott a szakirodalom és a gyakorló közgazdászok szerint a rendezés gazdaságélénkítő hatása nem korlátozódik egy évre: a felkészülés időszakában a szükséges infrastrukturális beruházások dobják meg a bruttó hazai összterméket, míg az esemény idején, illetve azt követően a megugró belső fogyasztás és a turizmus hat kedvezően a gazdaságra. Előbbinek azonban Brazíliában nyoma sincs, hiszen miközben 2001 és 2010 között az ország GDP-je éves átlagban 3,6 százalékkal gyarapodott, a vb-felkészülés finisében – azaz az elmúlt három évben – a növekedés mértéke a felére apadt. Miközben attól volt hangos agazdasági világsajtó, hogy abrazilok jöttek ki legjobban aválságból, hiszen a minimális 2009-es gazdasági visszaesést egy évvel később bő 7 százalékos megugrás követte.

Az értetlenséget fakasztó gazdasági fejleményekhez képest gyerekjáték megtippelni, milyen válogatottaknak terem babér a világbajnokságon. És azt is, hogy minden bizonnyal jól szórakozunk, az esetleges gikszereken pedig immár a két év múlva rendezendő olimpia perspektívájában sopánkodhatunk. De Neymar majd eldönti.

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés