Védhatalmi státus

A romániai magyarság elmúlt negyed századának megaláztatását jellemzi dióhéjban az a történet, amely a Tőkés Lászlónak odaítélt Románia Csillaga érdemrend visszavonásáról szól. A bukaresti legfelsőbb bíróság döntése értelmében a kitüntetés visszavonását javasoló becsületbírósági javaslat érvényes, tehát Klaus Johannis államfő kezében van a végleges döntés.

A román politikum által szélsőségesnek, románellenesnek, alkotmányellenesnek bemutatott egykori református püspök, a romániai magyar ellenzéki politizálás frontembere és EP-képviselő megnyilatkozásait ilyen formán kategorizálni annyit tesz, mintha ezzel a romániai magyarság többségét minősítenék. Tőkés László ugyanis a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen elhangzott ominózus beszédében – amely többek között a szociáldemokraták volt elnökénél, Victor Pontánál verte ki a biztosítékot – nem többet és nem kevesebbet kért, mint autonómiát az erdélyi magyarságnak. Mivel tudvalevő, hogy a nagy román ellenszélben ezt önerőből nehéz kiharcolni, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnök társaságában Magyarország védhatalmi státusát kérte, amelyet annak idején Ausztria is gyakorolt a dél-tiroli német közösséggel való viszonyában.

A véleménynyilvánítás szabadságának letéteményeseként elkönyvelt Európai Unióban egy ilyen kijelentés senki ellen nem irányul: Európa egyik legnagyobb, önrendelkezési jogok nélkül, kisebbségben élő és diszkriminált közössége, a romániai magyarság érdekében hangzott el. A többségi román politikum nemcsak közösségi jogokat nem hajlandó adni az erdélyi magyarságnak, hanem azt is büntetné, ha valaki ezt szóba hozza.

Tőkés László érdeme, hogy az elmúlt 25 évben az autonómia gondolatát a Kárpát-medencei közbeszéd tárgyává tette, amiről ma már széles körben lehet gondolatokat cserélni és vitázni. Ennek a közbeszédnek egy újabb fontos stációja a védhatalmi státus iránti igény megfogalmazása, amellyel az anyaország adós az erdélyi magyarság számára. Minden közszereplőnek, aki a közösségi jogok érvényesítéséért száll síkra Erdélyben, éreznie kell, hogy Magyarország ehhez a roppant nehéz és esetenként egyéni szabadságát is kockáztató fellépéséhez erkölcsi, politikai és anyagi támogatást egyaránt biztosít.

Ne legyenek illúzióink a román államhatalom módszereit illetően. Mivel Románia a kisebbségi jogok biztosítása terén nem jogállam, nemcsak érdemrendeket vesz el, hanem minden eszközzel harcol az erdélyi magyarság jogos közösségi követelései ellen. Hathatós magyarországi „védhatalmi” támogatás nélkül mindezt nem lehet ellensúlyozni.