Útban az ismerős ismeretlen felé

Gratulációk itt, kamion árnyékában félve meglobogtatott román zászló ott, de mindenekelőtt végeláthatatlan, méltóságteljes embersorok. A székelyek nagy menetelése az előzetes várakozásoknál is jóval nagyobb ünneppé kerekedett, olyan lélekgazdagító eseménnyé, amelynek „elektromossága” minden bizonnyal tízezrekben világít még sokáig.

Márpedig a töltetre a jelek szerint szükség lesz még egy ideig, a letagadhatatlan léptékű menetelést ugyanis nagy igyekezettel próbálják elhallgatni a román közvélemény elől. Sokan csalódásként élik meg, hogy bár a székelység és szövetségesei csúcsformában teljesítették a Bereck és Kökös közötti, klasszikussá nemesedett távot, másnap változatlan érdektelenségre, arrogáns elutasításra kellett ébredniük. Józanul belegondolva azonban aligha számíthattunk másra: a román társadalom többsége ugyanis olyan mértékben informálatlan, illetve félreinformált a székelység autonómiaigényének tárgykörében, hogy ingerküszöbét ma még sokkal inkább eléri a kóbor kutyák ügye, mintsem egy mellettük élő nemzeti közösség tényleges sorsa. Márpedig abban az országban, amelyet miniszterei sok esetben tévéműsorokból irányítanak, a média által generált, illetve közvetített társadalmi nyomás hiánya, a hiány mesterséges fenntartása jó eséllyel tart parkolópályán szinte bármilyen ügyet. Majd csak belefullad a sikertelenségbe...

Jogos a kérdés: hiába bontott akkor zászlót márciusban Marosvásárhelyen, most pedig Háromszéken sok tízezer magyar? Természetesen nem. Tisztában kell azonban lenni azzal, hogy csak a köztereken való egyre sűrűbb, szükség esetén állandósuló jelenlét egy tényleges probléma tudatosításának egyik leghatékonyabb eszköze. A többségi nemzet vélt vagy valós komfortérzetének kikezdése ugyanis egy idő után egyéb tudati tényezőre is jó eséllyel képes hatni, a kitartással és elszántsággal képviselt ügyek pedig előbb-utóbb utat találnak a legmélyebb gondolati tunyaságban tespedők felé is. Ezért aztán máris készülhetünk a következő, majd az azt követő megmozdulásra, a lendületnek nem szabad megtörnie az egyéni érdekek gátján.

Ma még senki sem tudja, hogy meddig tart ez a menetelés. Talán évekig, talán évtizedekig. Talán jóval rövidebb ideig. Nyugodtan megígérhetjük a sikert gyermekeinknek, ők biztosan megérik majd. A szellem kint van a palackból, már nem félünk tőle, némi borzongást legfeljebb az kelt bennünk, hogy valamiféle ismerős ismeretlen felé haladunk. Amiről csak azt tudjuk, hogy dédapáink jól érezték magukat benne. És ez elég.