Hirdetés

Útban az ismerős ismeretlen felé

Csinta Samu

2013. november 01., 09:042013. november 01., 09:04

Gratulációk itt, kamion árnyékában félve meglobogtatott román zászló ott, de mindenekelőtt végeláthatatlan, méltóságteljes embersorok. A székelyek nagy menetelése az előzetes várakozásoknál is jóval nagyobb ünneppé kerekedett, olyan lélekgazdagító eseménnyé, amelynek „elektromossága” minden bizonnyal tízezrekben világít még sokáig.

Márpedig a töltetre a jelek szerint szükség lesz még egy ideig, a letagadhatatlan léptékű menetelést ugyanis nagy igyekezettel próbálják elhallgatni a román közvélemény elől. Sokan csalódásként élik meg, hogy bár a székelység és szövetségesei csúcsformában teljesítették a Bereck és Kökös közötti, klasszikussá nemesedett távot, másnap változatlan érdektelenségre, arrogáns elutasításra kellett ébredniük. Józanul belegondolva azonban aligha számíthattunk másra: a román társadalom többsége ugyanis olyan mértékben informálatlan, illetve félreinformált a székelység autonómiaigényének tárgykörében, hogy ingerküszöbét ma még sokkal inkább eléri a kóbor kutyák ügye, mintsem egy mellettük élő nemzeti közösség tényleges sorsa. Márpedig abban az országban, amelyet miniszterei sok esetben tévéműsorokból irányítanak, a média által generált, illetve közvetített társadalmi nyomás hiánya, a hiány mesterséges fenntartása jó eséllyel tart parkolópályán szinte bármilyen ügyet. Majd csak belefullad a sikertelenségbe...

Jogos a kérdés: hiába bontott akkor zászlót márciusban Marosvásárhelyen, most pedig Háromszéken sok tízezer magyar? Természetesen nem. Tisztában kell azonban lenni azzal, hogy csak a köztereken való egyre sűrűbb, szükség esetén állandósuló jelenlét egy tényleges probléma tudatosításának egyik leghatékonyabb eszköze. A többségi nemzet vélt vagy valós komfortérzetének kikezdése ugyanis egy idő után egyéb tudati tényezőre is jó eséllyel képes hatni, a kitartással és elszántsággal képviselt ügyek pedig előbb-utóbb utat találnak a legmélyebb gondolati tunyaságban tespedők felé is. Ezért aztán máris készülhetünk a következő, majd az azt követő megmozdulásra, a lendületnek nem szabad megtörnie az egyéni érdekek gátján.

Ma még senki sem tudja, hogy meddig tart ez a menetelés. Talán évekig, talán évtizedekig. Talán jóval rövidebb ideig. Nyugodtan megígérhetjük a sikert gyermekeinknek, ők biztosan megérik majd. A szellem kint van a palackból, már nem félünk tőle, némi borzongást legfeljebb az kelt bennünk, hogy valamiféle ismerős ismeretlen felé haladunk. Amiről csak azt tudjuk, hogy dédapáink jól érezték magukat benne. És ez elég.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés