
2015. május 09., 16:352015. május 09., 16:35
Úgy tűnik, a csíkszeredai városvezetők ellen foganatosított ügyészségi eljárás elért egyfajta közösségi ingerküszöböt, amelyre politikusok esetében eddig nemigen akadt példa az erdélyi magyar közéletben.
Az elsősorban politikai értelemben vett szolidaritás korábban is tetten érhető volt az RMDSZ részéről, például amikor Nagy Zsolt volt miniszter ügyében megszületett a jogerős ítélet, vagy amikor Markó Attila ellen kezdeményezett sokadik alkalommal letartóztatást a vádhatóság.
Mindkét esetben civil, sőt a média útján propagált kiállásnak is tanúi lehettünk, amikor virtuálisan lehetett átvállalni egy napot Nagy börtönbüntetéséből, vagy amikor tüntetés keretében tiltakoztak az egyházak, politikai-társadalmi szervezetek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium viszszaállamosítása ellen.
Most, Ráduly Róbert és Szőke Domokos ügyében tapasztalni azonban először olyan széles körű állásfoglalást, amely egyértelműen túlkapásként minősíti a nyomozó hatóságok vizsgálatát, ezen túlmenően pedig nem kérdőjelezi meg a két elöljáró ártatlanságát. Első olvasatra valóban úgy tűnik, hogy gyenge lábakon állnak a DNA nyomozati anyagában foglaltak, de legalábbis nem indokolják az ügyészek által lefolytatott hajnali rajtaütést, majd őrizetbe vételt. Felróni például egy település vezetőjének, hogy a piaci árnál olcsóbban szerzett meg városa számára egy ingatlant, eléggé megmosolyogtató.
Ettől függetlenül persze a csíkszeredai városházáról sem mondható el, hogy minden közbeszerzést átláthatóan, a törvény betűje szerint hajtottak végre, és az ügyészeknek vélhetően nem lesz nehéz rábukkanniuk az aknákra. Viszont egy jogállamban, egy szabályos perrendtartásban nem tekinthető normálisnak, ha a nyomozati anyagot hamarabb bocsátják a sajtó, mint a gyanúsított rendelkezésére, ráadásul a kiszivárogtatott vádpontok fele időközben elillan. (Még akkor is, ha ezeket esetleg későbbre tartogatja az ügyészség.)
Önmaga nimbuszát és népszerűségét rombolja le a vádhatóság, ha olyan érzést kelt a társadalomban, miszerint törvény adta hatalmát nemcsak a korruptak leleplezésére, de erőfitogtatásra, a bírósági ítélet előtti befeketítésre is fel kívánja használni. A mostani eljárás ugyanis sokakból ezt a reakciót váltotta ki.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!