Páva Adorján
2025. július 11., 09:232025. július 11., 09:23
2025. július 11., 10:472025. július 11., 10:47
Bő másfél évtized elteltével ismét egy helyi szinten eredményes, tiszteletet parancsoló, ugyanakkor közkedvelt erdélyi-partiumi politikusra hárul a feladat, hogy Románia élére állva elvégezze mások helyett a piszkos munkát.
Másfél évtizeddel ezelőtt Emil Bocnak miniszterelnökként az Ilie Bolojan vezette mostani kormányéhoz hasonló léptékű megszorításokat kellett foganatosítania, hogy megelőzze az országcsődöt. Kolozsvár jelenlegi polgármestere 2008 decemberében is a kincses város elöljárói székéből állt fel, hogy kormányfőként kamatoztassa közigazgatási tudását. Boc népszerűségi indexe 2009 elején 35 százalék fölött járt, ami romániai politikusnál kimagasló teljesítmény, akkoriban csak a hírhedt játékos-elnök, Traian Băsescué haladta meg: súrolta az 50-et.
Az országos viszonylatban mért jelentős népszerűség egyrészt annak volt betudható, hogy Boc a Funar-korszak után felfelé ívelő pályára állította Kolozsvárt, amely már akkor kimagasló, példamutató gazdasági eredményeket szállított. Hozzátartozott persze a 2008-2009-es megítéléséhez az is, hogy az eredetileg kormányalakításra felkért Teodor Stolojan megfutamodása nyomán miniszterelnökké avanzsált elöljáró mandátuma elején volt, amikor még a lakosság is reménykedik.
Azzal együtt, hogy már akkor érződött a világválság szele, amely végül csak 2010-ben öltött pusztító méreteket Romániában is. És amely addig példátlan megszorítások meghozatalára késztette a kormányt.
Emil Boc ezek után visszasomfordált Kolozsvárra, ahol tárt ajtókat talált, és azóta is a kincses város elöljárói székében ül. Bár az ismét 30 százalék fölé került bizalmi indexét látva nemzeti liberális (PNL) párttársai szívesen látták volna újra országos vezetői tisztségben, illetve jó európai kapcsolatai okán uniós pozíciókkal is hírbe hozták, Boc maradt a jól ismert „kaptafánál”.
Nem véletlenül időztünk el ennyit a kolozsvári polgármester politikai pályája felett: története kísértetiesen hasonlít az elmúlt években nagyváradi polgármesterként, majd Bihar megyei tanácselnökként helyi szinten maradandót alkotó, emiatt szintén egészen pártja, a PNL elnöki tisztségéig eljutó, sőt miniszterelnökké avanzsált Ilie Bolojan sztorijához. Mint ahogyan a körítés is: népszerűtlen intézkedések tömkelegének meghozatala egy súlyos válsághelyzetben.
Ez természetesen Bocnak is „feltűnt”. „Szükség van a politikai pártok elköteleződésére, hogy ha ezek a strukturális reformok egyszer megtörténnek, akkor 15 évig senki ne nyúljon hozzájuk. Mert nézzék csak meg, 15 évvel azután, hogy 2010-ben megtettük ezeket, most ugyanott tartunk” – nyilatkozta a minap egy műsorban. Felidézve a nyugdíj és a fizetés egyidejű halmozásának megtiltását, igazgatóságok, ügynökségek összevonását és megszüntetését tucatszámra, a különnyugdíjak reformját, a közalkalmazottak számának csökkentését, az áfanövelést, az egészségbiztosítási rendszer átszervezését, a befizetők számának növelését. „Ezeket 2010-ben már megtettük. Sajnos az első dolog, amit a 2013 utáni kormányok tettek, az volt, hogy ezeket egyenként eltörölték, sőt újakat is létrehoztak. Semmit nem tanultunk a történtekből. Én értem a politikát, értem, hogy a politikusok mindig csak szépet és jót szeretnének bejelenteni. De a populizmus néha a falnak visz. Katasztrófát okoz” – állapította meg Boc.
Miközben az Európai Unió, a nemzetközi hitelezők, tőkebefektetők üdvözlik a húsba vágó intézkedések sorát, minden érintett ágazat érdekvédelmi egyesületei, a szakszervezetek figyelmeztető tüntetéseket tartanak, általános sztrájkkal fenyegetőznek, amelyek ősszel megbéníthatják az országot.
Bár a tiltakozásnak, az előre bejelentett általános sztrájknak megvan a maga törvényes menete, az ehhez folyamodás vagy a folyamatos fenyegetőzés gyakorlatilag 35 éve ellehetetleníti a valódi, mélyreható strukturális reformok véghezvitelét. Mert a néplélek mindig azt súgja: hogyan is tudjak elfogadni egy pár száz lejes fizetéscsökkenést akkor, amikor folyamatosan elégedetlen voltam addig is azzal, ami van, volt!
Köztudott: a közalkalmazottak anyagi kiengesztelésére hozott bérpótlékrendszer olyan szépen kipofozta a jövedelmeket, hogy az állam által fizetett réteg átlagkeresete mára jócskán meghaladta a magánszférában alkalmazott béreket. Amiből egyértelműen kiviláglik, hogy a piac nem ott tart, ahová ma rengeteg közalkalmazottat mesterségesen „szituáltak”.
És apropó magánszféra: emberek százezrei, milliói megtapasztalhatták már Romániában, hogy ha nem megy a cégnek, akkor levágnak ilyen-olyan bónuszt, nem emelik a megszokott ütemben a fizetést, ne adj Isten ideiglenesen csökkentik a bérkeretet, akár elbocsátások árán is. Ilyen helyzetben az érintettek elgondolkodnak: nekik megéri-e annál a bizonyos cégnél maradni, mérlegre teszik a helyzetet, az ígéreteket, és annak függvényében döntenek, maradnak vagy inkább más munkahelyet keresnek – rosszabbik esetben nincs is döntéshelyzet, kénytelenek más munkahelyet keresni.
Na most ez esetben a cég, amelynek rosszul megy, az a román állam.
Csakhogy ugye van egy harmadik út is: tiltakozom, tüntetek, lebénítom az ország közigazgatását, igazságszolgáltatását, egészségügyét, oktatását, mert mégis hogyan képzelik, hogy 500 lejjel kevesebbet vigyek haza!
A szakszervezeti vezetők folyamatosan meglovagolják ezt az egyénileg természetesen érthető, de akkor is ösztönösen önző, a túlfogyasztás társadalmára jellemző hozzáállást, és inkább aktívan kiveszik részüket az ország haláltusájának elhúzásában. Ahelyett, hogy megmagyaráznák: az 500 lejes, számítógép előtt ülésért, majd onnan veszélyes módon történő felállásért járó pótlékot ők bizony valamikor kialkudták, de azt nem lehet az idők végezetéig fenntartani: ha baj van, ideiglenesen el kell tekinteni tőle.
De persze elsősorban a politikai rétegnek köszönhetjük mindezt, amely sohasem tanul a korábbi hibáiból. Gyalázatosan álságos, ahogyan most azok beszélnek „őszintén” hozzánk, akik éveken keresztül csak a szakadék széle felé toltak. Ilie Bolojannak talán még van annyi hitele, hogy bizonyos rétegekkel elfogadtassa a létfontosságú megszorításokat. Éppen ezért érthetően felvázolt kivezetési stratégiával is elő kellene állnia: minden egyes kárvallottnak meg kellene mondani, meddig kell elviselnie a rá eső terhet, konkrétan mennyi ideig kell mondjuk 500 lejjel kevesebbet hazavinnie. Mert ha az ember tudja, hogy – tegyük fel – hat hónapig vagy egy évig, akkor úgy tud tervezni, talán könnyebb lenyelni a feketelevest.
De hát
épp csak kiegészültek az USR-rel. És nekünk mégis nekik kell szurkolnunk. A szélsőjobbot sikerült legyőzni valamennyi választáson, de most, a megszorítások nyomán eddig soha nem látott mértékű népszerűségnek örvendenek, az AUR már 40 százalék fölött jár.
Már csak ezért is érdemes kétszer is megfontolni azokat a mindent elsöprő általános sztrájkokat, mert ha itt bukik a kormány, akkor azt nem csak néhány száz lejünk fogja bánni.
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására hozott intézkedéseivel, amit a közalkalmazottak többsége nem fogad el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az állami alkalmazottak kellene a legkevésbé tiltakozzanak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Rostás Szabolcs
Miközben Magyarországon az elmúlt választási ciklusok legkiélezettebb és -feszültebb politikai kampánya zajlik, Erdélyben – és több magyarlakta vidéken a Kárpát-medencében – már megkezdődött a szavazási folyamat.
Balogh Levente
Amint az várható volt, a szociáldemokraták által a költségvetés szociális vonzatai kapcsán kikényszerített kompromisszum körüli vita csupán tovább mélyítette az ellentéteket a bukaresti kormányt alkotó koalíciós pártok között.
Páva Adorján
A drága energia, a méregdrága üzemanyag és az egyre erőteljesebb megélhetési nyomás korában egyre kevésbé látszik elvont brüsszeli jelszónak, buta és költséges hóbortnak a zöld átállás Erdélyben.
Gazda Árpád
Mi történne, ha Szoboszlai Dominik a magyar foci botladozásait megelégelve egy napon úgy döntene, hogy az angol válogatottat erősíti? Elgondolni is rossz. Márpedig a sport elüzletiesedésének világában a nemzeti identitás, a zászló is lecserélhetővé vált.
Rostás Szabolcs
Mi a hasonlóság a román Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenzékbe vonulással való fenyegetőzése és a bukaresti kormánynak az üzemanyag-drágulással szembeni hatékony fellépése között? Hát csak az, hogy nagy valószínűséggel egyik sem fog bekövetkezni.
Balogh Levente
Üzenetértékű, hogy Románia és Ukrajna partnerségi megállapodást kötött, de kérdéses, mi lesz a kisebbségekkel – az időzítése kapcsán pedig némi olyan érzése is van az embernek, hogy Kijev és Bukarest a magyar választási kampányba is beszállt egy kicsit.
Somogyi Botond
,,Biztosan nem lesz világháború?” – kérdezte tőlem hosszú évekkel ezelőtt a lányom. ,,Emlékszem, apa – mondta nekem a minap – azt válaszoltad, háború biztos nem lesz, legfennebb gazdasági, digitális háború.”
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!