Balogh Levente
2025. június 02., 12:382025. június 02., 12:38
Az ukrajnai háború lezárása, a gázai konfliktus rendezése, új, az Egyesült Államok számára kedvezőbb kereskedelmi kapcsolatok kidolgozása a külföldi partnerekkel – ambiciózus, már-már bombasztikus külpolitikai és gazdasági célokat tűzött ki Donald Trump, amikor januárban ismét átvette az Egyesült Államok elnöki tisztségét.
Kétségtelen, hogy Trump ezek közül mindegyik téren meg is kísérelt eredményeket elérni – egyelőre azonban kétségesnek tűnik, hogy sikerül maradéktalanul beváltania ígéreteit.
Mint ismeretes, a kampány során azt a hangzatos ígéretet tette, hogy megválasztása esetén „egy nap alatt” véget vet az ukrajnai háborúnak. Ezt természetesen senki sem vette komolyan, amolyan rá jellemző, a kampány hevében tett hangzatos, nagyotmondó kijelentésként könyvelték el.
Trump üzletemberi mivoltát nem meghazudtolva olyan javaslattal állt elő, amely értelmében az ellenségeskedések beszüntetése fejében mindkét oldal jó üzleti lehetőségekhez jut.
Oroszországot az orosz–amerikai gazdasági kapcsolatok újraindítása által jelentett kereskedelmi haszonnal kecsegtette, Ukrajnát pedig a ritkaföldfémek közös kiaknázásáról Kijev és Washington között aláírandó, az országban permanens amerikai jelenlétet biztosító, így egyfajta biztonsági garanciát is jelentő megállapodással.
Cserében Moszkvától a háború leállítását kérte, Ukrajnától pedig azt, hogy gondolkozzon realista módon, és lássa be: a jelenlegi erőviszonyok mellett még nyugati támogatással sem lesz képes visszaszerezni az Oroszország által elfoglalt régióit, így
Mint ismert, ennek érdekében nem ódzkodott attól sem, hogy a Biden-érában kötelező módon amolyan szeplőtlen és érinthetetlen szabadsághősként tekintett Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt meglehetősen karcos hangnemben próbálta ráébreszteni arra, hogy nemigen van más lehetősége – az orosz–ukrán konfliktus kapcsán a történelemkönyvekbe bekerülő események közül vélhetően nem hiányzik majd az a jelenet, amikor az ovális irodában J. D. Vance alelnökkel együtt „tette helyre” az arrogánsan viselkedő ukrán elnököt.
A kijevi vezetés végül ennek nyomán belátta: nincs olyan helyzetben, hogy feltételeket támasszon, így belement a ritkaföldfém-bizniszbe – igaz, ahhoz egyrészt le kell állítani a háborút, másrészt pedig szinte nulláról kell kiépíteni a kitermeléshez szükséges infrastruktúrát, így a legoptimistább becslések szerint is legkorábban tíz év múlva lehet belőle valami.
Oroszország viszont jóval keményebb dió.
A minden korábbi rekordot megdöntő mennyiségű drónnal végrehajtott támadások azt jelzik: megpróbálja katonai erővel rákényszeríteni az ukránokat, hogy fogadják el az orosz követeléseket – miszerint az elcsatolni kívánt négy régiónak nem csupán a már megszállt területeit követelik, hanem azokat is, amelyek még ukrán uralom alatt vannak.
Emellett végre akarják hajtani azt a manővert is, amely révén ütközőzónát alakítanak ki az orosz és az ukrán területek között, megelőzendő, hogy Ukrajna a tavalyi kurszki betöréshez hasonló „meglepetést” tudjon okozni a jövőben.
Ukrajnát.
Persze az orosz források sem végtelenek, és előbb-utóbb Moszkva számára is jól jöhet egy tűzszünet, azonban addig igyekszik időt húzni és a hadszíntéren további nyereségekre szert tenni.
Amúgy megfelelő biztonsági garanciák nélkül a tűzszünet sem jelent garanciát arra, hogy Moszkva nem akarja előbb-utóbb mégiscsak teljesen uralma alá vonni Ukrajnát.
A hagyományosan orosz érdekszférának tekintett területre azért van szükségük, hogy a lehető legnagyobb kiterjedésű ütközőzóna legyen az orosz területek és a Nyugat között, amelyre Moszkva mindig bizalmatlanul tekintett.
Ezért kétséges, hogy milyen eredményt hoznak az Isztambulban újrakezdődött orosz–ukrán tárgyalások – ám maga az a tény, hogy egyáltalán újrakezdődtek, és legalább némi remény felcsillant a rendezésre, nagy mértékben Trumpnak köszönhető.
Ezt egyrészt erőből, másrészt tárgyalások útján próbálja megoldani – miközben az Izrael és a Gázát uraló Hamász palesztin terrorszervezet közötti konfliktus rendezésében is szerepet vállal.
Utóbbi esetben sokan kapták fel döbbenten a fejüket a javaslatra, miszerint ki kell telepíteni más arab országokba az ott élő kétmillió palesztint, majd át kell adni az Egyesült Államoknak, hogy a Közel-Kelet Riviérájává varázsolja, és ismét csak a szokásos Trump-féle nagyotmondások közé sorolta az ötletet.
A jelek szerint azonban
Egyre több nyugat-európai ország emeli fel ugyanis a szavát az izraeli katonai akció ellen – jórészt saját, egyre számosabb muzulmán népessége szimpátiájának kivívása érdekében –, így kérdéses, meddig mehet el Netanjahu ambíciózus tervei megvalósításában.
Az azonban, hogy Steve Witkoff, Trump közel-keleti megbízottja most olyan tűzszüneti megállapodást tett le az asztalra, amely legalább 30 napra befagyasztaná az ellenségeskedést, azt jelzi, hogy egyelőre nem tett le róla, hogy béketeremtőként lépjen fel a térségben, ugyanakkor már nem feltétlenül a palesztinok kitelepítésében látja a megoldást.
A panasz, miszerint a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatoknak az Egyesült Államok az egyértelmű kárvallottja, mivel óriási a külkereskedelmi hiánya, jogosnak tűnik, azonban az agresszív fellépés, a drasztikus vámok bejelentése, majd visszavonása nem csupán az Egyesült Államokba vetett bizalmat áshatja alá, hanem a világgazdaságra is negatív hatást gyakorol.
Igaz, hogy egyes washingtoni illetékesek szerint Trump a vámok bejelentésével, majd váratlan visszavonásával csupán a stratégiai bizonytalanság eszközéhez nyúl, amellyel igyekszik minél jobban megzavarni tárgyalópartnereit, hogy azok végül belemenjenek egy, Washington számára a jelenleginél kedvezőbb dealbe, de sokak szemében inkább csak Trump csapongó természetének és következetlenségének a jele, ami miatt
Akárcsak a többi ambiciózus próbálkozás esetében, itt is a következő hónapokban, esetleg egy-két évben dől el, hogy eléri-e a kívánt eredményt, vagy legalább valamilyen kedvező kompromisszumot, vagy kudarcot vall.
Annyi azonban bizonyos, hogy amit megígért, megpróbálja.
Ez pedig nem más, mint – még – első számú vezető hatalmaként a saját íze szerint döntő befolyást gyakorolni a világ sorsának alakulására úgy, hogy miközben megoldja a konfliktusokat, abból az Egyesült Államok nem csupán presztízsben, hanem anyagilag is profitáljon.

„A helyzet Ukrajnában súlyos – megkaphatja a békét, vagy harcolhat még három évig, amíg a teljes országot elveszíti” – üzente Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkijnek – és ennél frappánsabban aligha lehetne megfogalmazni Ukrajna helyzetét.
Balogh Levente
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
Balogh Levente
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Rostás Szabolcs
Kutyaszorítóba kerültek a négypárti bukaresti kormánykoalíciót alkotó politikai alakulatok, köztük is kiemelten az RMDSZ: úgy kell elszámolniuk a felháborodott polgárok előtt a népszerűtlen intézkedésekért, hogy a döntést közösen hozták meg.
Balogh Levente
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Páva Adorján
A diszkontáruházlánc visszaváltott palackoktól bűzlő kijárata előtt térdre kényszerített, földbe döngölt, maga alá temetett a bevásárlókosár.
Balogh Levente
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
Balogh Levente
A Grönland kapcsán megkötendő keretmegállapodás bejelentése nyomán egyelőre úgy tűnik, fellélegezhetnek a NATO-szövetségesek, mivel most úgy néz ki, nem robban szét a szövetség a sziget miatti nézetkülönbségek nyomán.
szóljon hozzá!