Reflektorfényben a sötétség

Miután a szarajevói merénylet centenáriuma kapcsán jól egyetértettünk abban, hogy ilyesmi soha többé nem fordulhat elő, a történészek pedig kijelentették, hogy a globális gazdasági érdekeknél hatékonyabb békefenntartó erőt kitalálni sem lehet, hirtelen újra gondban vagyunk.

Petro Porosenko ukrán elnök ugyanis június utolsó napjának estéjén bejelentette, hogy véget ért a tíz nappal korábban egyoldalúan meghirdetett tűzszünet a szomszéd ország keleti részében, az ukrán erők pedig „támadásba lendülnek, hogy felszabadítsák az országot”. Az államfő az oroszbarát lázadók „bűnözői tevékenységét” tette felelőssé az általa meghirdetett béketerv meghiúsulásáért. A Donyeck és Luhanszk megyékben lényegében hadiállapotot bevezető kormányzat „új típusú” háborúra készül, amelyben „nem hajtanak végre tömeges katonai műveleteket, de a terroristák tömeges veszteségeket fognak elszenvedni”, jósolják a nem feltétlenül oroszbarát beszámolók.

Irakban közben fekete kezeslábasba öltözött emberek vonulnak, zászlajuk is fekete, kicsit olyanok, mint egy rossz amerikai akciófilmben szereplő terrorista banda, amely mindent megtesz, hogy ne legyen szimpatikus a nagyvilág szemében. Moszul három hete a kezükön van, betiltották a dohányzást, ledöntöttek néhány szobrot, mert az ember ábrázolása bálványimádás a szemükben. Amolyan iraki-szíriai tálibok, nagy szakállal, mérgesen. Néhány napja iszlám kalifátus létrehozását jelentette be szervezetük, az Iraki és Levantei Iszlám Állam, az ILIÁ nevű szélsőséges szunnita formáció – közel száz évvel az utolsó iszlám kalifátus megszűnése után.

Miközben doberdós dédapáink fényképei fölött párásodik a tekintetünk, jó, ha tisztázzuk: a közelmúlt egyik története sem akciófilm. Kőkemény politika, ahol soha nincs jó és rossz, a kontúrok pedig mindig azon múlnak, miképpen állítja be a világosító areflektorokat. Az ILIÁ például szalonképes volt a nagyhatalmak számára, míg a szíriai elnök ellen küzdött, közvetett és közvetlen támogatást egyaránt kapott Nyugatról, bár vállalhatatlanés torzonborz harcosai büszkén törtek össze Szűz Mária-szobrokat.

Itt állunk talpig bizonytalanságban. Egyelőre a nyolcadikosok szintfelmérőjén szörnyülködünk, és szétizguljuk magunkat, hogy érettségiző gyermekünknek vajon milyen mértékben sikerült felfejteni az Esthajnalcsillag szimbólumrendszerét. Állítólag eleink is így voltak vele, a mindennapok ügyei előlük is rendre elfedték a sötét felhők kavargását. Mindenkit kerülget a maga sorsa, aki bújt, aki nem. Csak tudnánk, mitől is kell igazán tartanunk.