Hirdetés

Reflektorfényben a sötétség

Csinta Samu

2014. július 04., 12:452014. július 04., 12:45

2014. július 04., 12:462014. július 04., 12:46

Miután a szarajevói merénylet centenáriuma kapcsán jól egyetértettünk abban, hogy ilyesmi soha többé nem fordulhat elő, a történészek pedig kijelentették, hogy a globális gazdasági érdekeknél hatékonyabb békefenntartó erőt kitalálni sem lehet, hirtelen újra gondban vagyunk.

Petro Porosenko ukrán elnök ugyanis június utolsó napjának estéjén bejelentette, hogy véget ért a tíz nappal korábban egyoldalúan meghirdetett tűzszünet a szomszéd ország keleti részében, az ukrán erők pedig „támadásba lendülnek, hogy felszabadítsák az országot”. Az államfő az oroszbarát lázadók „bűnözői tevékenységét” tette felelőssé az általa meghirdetett béketerv meghiúsulásáért. A Donyeck és Luhanszk megyékben lényegében hadiállapotot bevezető kormányzat „új típusú” háborúra készül, amelyben „nem hajtanak végre tömeges katonai műveleteket, de a terroristák tömeges veszteségeket fognak elszenvedni”, jósolják a nem feltétlenül oroszbarát beszámolók.

Irakban közben fekete kezeslábasba öltözött emberek vonulnak, zászlajuk is fekete, kicsit olyanok, mint egy rossz amerikai akciófilmben szereplő terrorista banda, amely mindent megtesz, hogy ne legyen szimpatikus a nagyvilág szemében. Moszul három hete a kezükön van, betiltották a dohányzást, ledöntöttek néhány szobrot, mert az ember ábrázolása bálványimádás a szemükben. Amolyan iraki-szíriai tálibok, nagy szakállal, mérgesen. Néhány napja iszlám kalifátus létrehozását jelentette be szervezetük, az Iraki és Levantei Iszlám Állam, az ILIÁ nevű szélsőséges szunnita formáció – közel száz évvel az utolsó iszlám kalifátus megszűnése után.

Miközben doberdós dédapáink fényképei fölött párásodik a tekintetünk, jó, ha tisztázzuk: a közelmúlt egyik története sem akciófilm. Kőkemény politika, ahol soha nincs jó és rossz, a kontúrok pedig mindig azon múlnak, miképpen állítja be a világosító areflektorokat. Az ILIÁ például szalonképes volt a nagyhatalmak számára, míg a szíriai elnök ellen küzdött, közvetett és közvetlen támogatást egyaránt kapott Nyugatról, bár vállalhatatlanés torzonborz harcosai büszkén törtek össze Szűz Mária-szobrokat.

Itt állunk talpig bizonytalanságban. Egyelőre a nyolcadikosok szintfelmérőjén szörnyülködünk, és szétizguljuk magunkat, hogy érettségiző gyermekünknek vajon milyen mértékben sikerült felfejteni az Esthajnalcsillag szimbólumrendszerét. Állítólag eleink is így voltak vele, a mindennapok ügyei előlük is rendre elfedték a sötét felhők kavargását. Mindenkit kerülget a maga sorsa, aki bújt, aki nem. Csak tudnánk, mitől is kell igazán tartanunk.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés